Ethnographia • 78. évfolyam (1967)
Könyvszemle - A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965—1966. Zrínyi Nyomda, Budapest, 1966. 206 1. III. (Kőhegyi Mihály) 622—624
hozzá kell tennünk, hogy ezek a módszerek ugyan nem teljesen újak, a századforduló körül nem egyszer kiemelték jelentőségüket, gyakorlati érvényesítésükre azonban csak most került sor. A kötet szerkezetén már érezhető az a jótékony hatás, mely két régész múzeumhoz kerülésével indult meg. NOVÁKI Gyula: Koravaskori sarlólelet Kőszegről c. dolgozat egy 41 darabból álló együttes feldolgozását nyújtja. A párhuzamok felsorakoztatása után megadja a lelet korát. A koravaskor (és részben a bronzkor második fele) nagy mennyiségű sarló lelete megerősíti azt a tényt, hogy ebben az időszakban már fejlett mezőgazdasággal számolhatunk hazánk területén. Ennél az egyszerű megállapításnál azonban nem jutott még tovább régészeti kutatásunk, mert hiányzik a bronzsarlók összefoglaló feldolgozása, nemcsak tipológiai, történelmi, hanem agrártörténeti szempontból is. PETŐ Mária: A nyereg formái Pannóniában az i. sz. I—IV. században címen az eddig előkerült kőemlékek tanúságait vette vizsgálat alá, s mintegy 50 ide vonatkozó emlék alapján igyekszik a nyeregformák és fajták típusait elkülöníteni s legfontosabb szerkezeti elemeit megállapítani. A földből előkerült és hitelesen feltárt leletek bevonásával sikerült a nyerget rekonstruálni: a nyereg bőrből készült, amelyet hevederrel, szügyelővel és farmatringgal erősítettek a ló testére. A paraszti árutermelés — néprajzi szempontból is igen lényeges — viszonyaira derít fényt WELLMANN Imre: Pest megye viszálya Pest városával piacra vitt paraszti termelvények közül az 1730-as években c., gazdag levéltári anyag feltárásán alapuló tanulmánya. A megye és a város háborúsága a két fő élelmezési cikk, a hús és kenyér körül zajlott. A viszály során olyan forráscsoport keletkezett, amely népi eredetű és az uralkodó osztály torzító beavatkozása nélkül, közvetlen hitelességgel tükrözi a falubeliek piacra járását. Ezúttal ama ritka esetek egyikéről van szó, amikor a parasztnak nem volt érdeke a tényekből bármit is eltagadni, hiszen a fő kérdés, melyre válaszolnia kellett, arra vonatkozott: mit vettek meg rajta mértéken felül vagy éppen illetéktelenül. S míg egyébként a panasztevő jobbágyoknak általában tekintettel kellett lenniük földesúrra, vármegyére, tehát a rájuk közvetlenül nehezedő hatalmasságokra: a város (Pest) irányában ilyen függőség nem állott fenn, sőt ezúttal egyenes biztatást kaptak panaszaik kendőzetlen feltárására. Túlzásokról nem lehet szó, mert az áruk után szedett kövezetvámról cédulát kellett felmutatni. A forrás az esetek túlnyomó többségében egyenként nevezi meg a piacra járó jobbágyokat, s elsorolja, hogy mit kínáltak megvételre. Gyakran az alkalmatosságot is körülírja, melyen a portékát piacra vitték, sőt nemegyszer a szállított mennyiséget is megjelöli. 574 névvel szereplő parasztról 1023 alkalommal tudjuk meg, hogy milyen termelvényt vitt eladni, s 324 esetben azok mennyiségéről is értesülünk. Már ezekből a számokból is kitűnik, hogy a maga idejében páratlanul álló kútfőről van szó, mely a Pestet körülvevő falvak népének árupiac kapcsolataiba több irányú bepillantást enged. Leggyakrabban: 209 alkalommal tavaszi gabonát kínált megvételre a falvak lakossága, azután káposztát (197-szer), baromfit (195), kenyérgabonát (83), szarvasmarhát (82), gyümölcsöt (70), dinnyét (68), sertést (52), kenyeret (38), konyhakerti terményt (32). A mezőgazdaság fejlődése szempontjából rendkívül fontos a mutatkozó minőségi hatás, amely a termelésnek városi igényekhez igazodó differenciálásában nyilvánul meg. Tudjuk, a töröktől szabadult vidék újjátelepülésének első idejében a külterjes állattartáson volt a hangsúly, s csak a legszükségesebb mértékben társult hozzá a földművelés. Idővel az arány valamelyest eltolódott az utóbbi javára. Pest környékén a kép — kétségtelenül a városi kereslet hatása alatt — két vonatkozásban módosul: a túlnyomó részben szilaj vagy félszilaj állattartás mellett nagyobb hangsúlyt kap a baromfitenyésztés, az uralkodó extenzív gabonatermesztés mellé pedig fokozott mértékben felzárkózik a kertművelés. A rendkívül árnyalt, sokoldalú feldolgozás legnagyobb eredménye, hogy az eltelt 230 esztendő alatt a fejlődés ugyan nem haladt mindenütt egyenes vonalban, időközben újabb települések is keletkeztek (Vecsés), melyek mások rovására vezető szerephez jutottak, s új növények (burgonya, paradicsom, paprika) terjedtek el, melyek termesztése ugyancsak eltolódásokat okozott a kerti művelés súlypontjaiban. Megmaradt azonban, sőt azóta még erőteljesebben érezhető a pesti piac vonzásának a belterjes gazdálkodást serkentő hatása a várost körülölelő területeken. A kertkultúra néhány 1730-as évekbeli csomópontjának jelentősége azonban mindmáig megmaradt, így a Galga menti falvakban a káposzta, Mogyoródon a különböző zöldségfélék, Szadán, Veresegyházán a gyümölcsök termesztése erőteljes, a tájtermelésben kifejlődött sajátos készségük tehát évszázadokat átívelve hagyományozódott tovább napjainkig. Ahol a múlt század hatvanas éveiben, sőt nagyrészt ott is, hol mai napság kerti termények szokott mértéket meghaladó és minőségben is kiemelkedő művelésével találkozunk, a gyökerek többnyire a XVIII. század harmincas éveiig nyúlnak vissza.