Ethnographia • 90. évfolyam (1979)

Ismertetések - Ferenczi Imre: Népi szokásrend Szőregen (Paládi-Kovács Attila) 127—129

meg, amikor rámutat arra, hogy Kisteleken a nyomások valószínűleg csak határbeosztási rendszer kereteként szolgáltak, pl. így kerültek rá az 1778. évi megtelepedés utáni első térképre. Valóságban soha nem volt nyomáskényszer Kisteleken, így korán kialakulhattak a szántóföldi tanyák. Módszertanilag is nagyon fontos, hogy e megfigyelést leírta JUHÁSZ Antal, mivel hasonló ellentmondás elé más helyeken is kerülhet a kutató. Ez az eset is figyelmeztet arra, hogy a régi határtérképek idegen mérnökök által feljegyzett adatai, feliratai önmagukban nem mindig értelmezhetők pontosan. Csak a helyi agrártörténet alapos ismeretében lehet viszonylag biztos sikerű a vallatásuk. Nagy erénye a dolgozatnak, hogy a kisteleki tanyafejlődés menetét, utóbb már szinte szociografikus eszközökkel, végigkíséri napjainkig. A tanyatípusokat ERDEI Ferenc kategóriái szerint csoportosítva mutatja be. A 349. oldalon érdekes következte­tésre jut JUHÁSZ Antal. Mivel az 1783 — 84. évi összeírásban hét olyan telkes jobbágyot talált, akinek nem volt háza, úgy ítéli meg, hogy ezek már állandóképpen szálláson laktak. Az összeírás megjelent az Adattár 2. tételeként a könyv 502 — 506. oldalán. Tanulmányo­zása után úgy vélem, hogy más magyarázat is elképzelhető. Az említett hét jobbágy ugyanis olyan házban, illetve olyan telken is lakhatott, ahol több család élt együtt. Ezt tükrözi az összeírás rendszere. A nevezett helyeken és még sok hazátlan zsellér esetében is a bal szélen feltüntetett házszám után két, esetleg több név következik, azoké a család­főké, akik abban a házban laktak. Erre sok példa van más helységek korabeli összeírásai­ban is. Az összeírók általában utcasorban házról-házra haladtak, és mindenkit ott írtak össze, ahol lakott. A hét háznélkülinek mondott jobbágy neve szerepel a sorban, így valószínűleg bent laktak a faluban a 37., 40., 111., 140., 158., 168., 171. sz. házakban. Ha szálláson laktak volna, akkor nem szerepelnének a sorban, hanem meg sem lennének említve, vagy jobb esetben a sor végére lennének csapva a pusztai lakóhelyükre utaló megjegyzéssel. Érdemes lenne további alapos kutatásokkal tisztázni a kérdést. A további néprajzi tanulmányokat BÖRCSÖK Vince, FELFÖLDI László, SÜLI Éva, JUHÁSZ Antal írta. BÖRCSÖK Vince a hagyományos állattartást mutatja be. Természetesen elsősorban a kezestartást, illetve a tanyai jószágtartás módjait, jellemző sajátságait és jelentőségét ismerteti . FELFÖLDI László az emberi élet fordulóihoz kötődő szokásokat vette számba. SÜLI Éva önkéntes gyűjtő a kisteleki népi gyógyítás hagyományaiból örökített meg egy csokorra valót. Végezetül JUHÁSZ Antal az egyes kézműves mesterségek kisteleki történetét, eszközanyagát, termékeit és munkamódszereit mutatja be. Fölöttébb hasznos és jól segíti a tanulmányok használatát a kötet végén levő tárgymutató. Tanulságosak és szépek a néprajzi fényképek, különösen JUHÁSZ Antal néhány művészi ihletésű tanyai fotója. Ferenczi Imre: Népi szokásrend Szőregen (251—324 1.). Viseleti módok Szőregen (325 — 3691.). In: Szőreg és népe (szerk.: HEGYI András). Szeged, 1977.4041., 171 fénykép, szerb nyelvű összefoglalók. Paládi-Kovács Attila Miközben a néprajztudomány központi folyóiratainak, évkönyveinek lapjairól hovatovább kiszorulnak a terepen végzett néprajzi kutatómunka eredményeit összegző közlemények, vidékről és külföldről újabb és újabb anyagközlő kötetek, gyűjtemények kerülnek a tudományszak vérkeringésébe. Jórészt a vidéken alkotó kollégáknak, a vidéki és a külföldi (főként romániai) könyvkiadásnak köszönhető, hogy a magyar népi kultú­ráról valló forrásművek nem apadnak el, hanem újabbakkal gyarapodnak évről évre. Csongrád megye és Szeged város különösen dicséretes munkát végez. Az 1971-ben kiadott Tápé története és néprajza c. kötet után, amely mintául, követendő például állítható minden hasonló célkitűzésű vállalkozás elé, 1977-ben több jeles munkát adtak ki ismét. A szegedi nemzet, BÁLINT Sándor nagyszabású, összefoglaló műve mellett, amely megérdemelten vonja magára a fő figyelmet, ne feledkezzünk meg a Szőreg és népe c. kötetben megjelent nagy értékű néprajzi tanulmányokról sem. A teltes kötetet Szőreg újjátelepítésének 230. évfordulójára adták ki. Ez az egykori Torontál megyéhez tartozó, magyar és szerb nyelvű lakosságot egyesítő község jó terepe a néprajzi gyű­jtőnek. Szőregen KÁLMÁNY Lajos óta PÉTER László gyűjtött legtöbbet, s ezért neki több néprajzi fejezettel is szerepelnie kellett volna ebben a kötetben. Sajnos a néprajzot mindössze két dolgozat képviseli, amelyek nem adhatnak átfogó képet a népélet egészéről.

Next