Ethnographia • 92. évfolyam (1981)

Közlemények - Kós Károly: Népi írott források a székelység anyagi kultúrájának múltjához. 471—478

Közép hosszúban", ,,Rat (?) Lábban", ,,az Erdő felől" (sz.); 1636: ,,az Béldi János Malmán küllyel", ,,Küs Völgyben", „Nagy mezőn az alsó táblán", „Alj-Bérczin", „Ma­lomra folyó árok"; 1643: „az falu nil földe volt"; 1640 körül: „az Nyomásban való föld­jeit" (sz.), „felső mezőben" . . . „Egres Asszo fejében" (sz.), „az Lakban" (sz.); 1769: „Templomhoz járó ösvény", „Sás nevü helyet". ,.a' falu szabad hellyé"; „Nagy völgy tövin"; „Béldi Jánosnak Malma és fűrésze volt C. Szt. György között". A hagyatéki ügyekkel kapcsolatos írások kijegyzett részletét csoportosítva min­denekelőtt helyreállítható a XVII. század eleji csíki katonacsaládok örökösödési szoká­sának konkrét érvényesülési módja. E szerint az ősház és az ősházhoz való földek kizáró­lag a jószág (telek), birodalom ( birtok) nevét továbbvivő fiúörökösre, fiúról fiúra száll­nak. Az özvegyasszony addig marad a házban, míg elhalt férje nevét viseli, de ha ezt elhagyja (újból férjhez megy vagy meghal), a ház visszaszáll az ősre. A jószágon, belső jószágon vagy ülés helyen állott ősház (kamarával és záros ajtóval), az istálló és az ülés helyen kívül eső más épületek, a csűr vagy a malom ugyan­csak a fiúörökösre szállott. Ezzel szemben a belső házi eszközök, a házbeli bútorok — padok, karok (szuszék), ládák — és más eszközök — kád, vaskarika, nagy fejsze — és az ugyancsak ingóságnak számított (leszerelhető) fonott füstfogó, a cserény viszont a lányörököst illette. Hiányos volta ellenére is figyelemre méltó a ládában (menyasszonyi ládában) található és az ágyhoz tartozó gúnyaneműek felsorolása az örököslány részéről: kékes párnahéj, veresses párnahéj, párna, derekalj, veresses szélyű lepedő, továbbá gyolcsiny, felszedett veresses katrinca és zöld színű posztószoknya. A család által birtokolt földek említése során az egykori gazdálkodás rendjére vonatkozó adatokhoz jutunk. A szántóföldeket a közös (községi) váltógazdaság két fordu­lóján, az alsó és a felső mezőn osztották el. A nyomásban levő — közös legelőként hasz­nált — fordulón a földjeit nyárban ki-ki megugartotta (felszántotta) s ősszel búzával vagy a következő tavasszal zabbal bevetette, s így a vetésfordulón búza és zabföldek voltak. Egyéni használatban voltak még a szénafüvek, ezenkívül voltak még a falu évente felosztásra kerülő nyíl földei és a falu szabad, helye. A csíkszentgyörgyi levelesláda minket érdeklő adatainak kijegyzése és egyszerű értelmes rendbe rakása újólag meggyőzhet, hogy a régmúlt feljegyzéseiből megmentett mégoly apró töredékek is alkalmasak népismeretünk körképének értékes részletekkel, elemekkel való gazdagítására. Régi hozomány levelek Kézdipolyánról Az európai népek társadalmi-jogi életében általános volt, hogy a nő férjhezmene­telekor ruhaneműt s a női munkakörrel kapcsolatos más tárgyakat, eszközöket, javakat hozott az új, közös háztartásba. Ezek a házasság megszűnése (elhalás, válás) vagy a férj vagyonának elkobzása esetén ismét a nő kizárólagos rendelkezése alá kerültek, az ő elhalá­lozásával pedig lányai örökölték. A nép széles rétegeinél a hozomány elsősorban a szülők részéről való „kiruházás"­ból állott, s a kelengyébe kapott ruh­aneműt a menyasszonyi ládában s esetleg a meny­asszonyi megvetett ágyon nyilvánosan szállították át az ifjú férj új házába. Nagyobb értékű és sok tételből álló hozomány esetén, az írásbeliség megfelelő fokán, az eladó lány hozományát — minden eshetőségre számítva — a kiházasító szülők vagy bátyák össze­írták. Ilyen írott hozományleveleket, paraphennális specificatio-kat állítottak ki nálunk is házasság alkalmával, éspedig nemcsak a fő- és köznemesek, hanem idővel az egytelkes (hétszilvafás) kurtanemesek, ármalisták és a katonai szolgálatuk révén ugyancsak nemesi jogi­ kerületek, falvak lakói, akárcsak a különböző nemesi rétegekkel azonos módú és igényű városi-mezővárosi lakosok. Nyilvánvaló, hogy a korábbi nemzedékektől fent­maradt hozománylevelek, a maguk szűkszavú listajellegük mellett is, értékes művelődés­történeti dokumentumok a népi környezetből származók pedig a tárgyi- és társadalom­néprajzi kutatást segítő, az élő emlékezetet megnyújtó, a szájhagyományt kiegészítő fontos adalékként használhatók. Ezért érdemel figyelmet az a három,100—125 éves j­arafórium levél is, melyeket, más iratokkal együtt, dr. Simon Zoltán egyetemi lektor elődeinek kézdipolyáni családi levelesládájából 1948-ban átadott tanulmányozásra. Kézdipolyán kis háromszéki hegy­alj­i falu, nagy közerdőkkel és közlegelőkkel, s a múlt század végi tagosításig három fordulóban művelt szántóterülettel, melyen az őszi búza és rozs, tavaszi árpa és zab mel­lett sok lent is termeltek. A lenolajkészítés és -kereskedés viszonylagos anyagi jóléthez és „világlátottsághoz" segítette a falu kis- és törpebirtokos lakosságát. A lakosság zömét

Next