Ethnographia • 100. évfolyam (1989)

Krónika - Hofer Tamás: Az Ethnographia 100. kötete. 492—495

nak a Társaság megalakulását üdvözlő beszédéhez s az újonnan szervezett Társaság nemzetiségi, táji szakosztályaiig jut el. A Társaság megszervezése körül buzgólkodó HERRMANN Antalnak és a Társaság tudományos programját megfogalmazó KATONA Lajosnak KÓS Károly és ZSIGMOND Gábor szentelt tanulmányt. KÓS Károly írásából HERRMANN példátlan szervezői-lapkiadói tevé­kenysége rajzolódik ki, főként kolozsvári, erdélyi háttér előtt. (HERRMANN arcképéhez néhány további vonást rajzolnak Romulus VUIA hozzá intézett levelei KÓSA László közlésében.) ZSIG­MOND Gábor dolgozatából viszont a budapesti szellemi-irodalmi élet vibrálóan mozgalmas képe bontakozik ki, s benne az Ethnographia indításá­nál s a Társaság szervezésénél nagy szerepet játszó fiatalok, mindenekelőtt KATONA Lajos tevé­kenysége. A néprajz intézményesülése e szálak feltárásával hozzákapcsolódik a társadalomtudo­mányi gondolkodás és az irodalmi avantgárd ko­rabeli mozgalmaihoz. Kolozsvár és Budapest mel­lett megjelenik végül egy harmadik színtér is, ez Kalotaszeg mint kutatási téma s a népi művelt­ség ekkor már országosan ismert jelképe, de mint tudósok, irodalmárok találkozóhelye is, a HERR­MANN Antal által fellendített kalotaszegi Jege­nyefürdőn. Több cikk idézi a háziipárt szervező, Kalotaszeg hírnevét céltudatosan építő GYAR­MATHY Zsigáné alakját (TŐKÉS Irén, BARA­NYAI Zsolt, JURECSKÓ László, hátrább F. DÓ­ZSA Katalin, HALASY Márta stb.). TŐKÉS Irén írásából kirajzolódik a Jegenyefürdőn nya­ranta zajló szellemi élet, ahol a Néprajzi Társaság vezetősége és az Élet szerkesztősége egyaránt ösz­szeverődik, ahová IBSEN küld táviratot, ahonnan JANKÓ János monografikus kutatásra indul. Né­hány évvel később új felfedezői szándékkal érke­zik Kalotaszegre MALONYAY Dezső és a számá­ra dolgozó művészek. Terveiket, eredményeiket, a kalotaszegi falukban való munkálkodásukat idézik JURECSKÓ László által feltárt és értelme­zett leveleik. Már az Ethnographia első évfolyamában írt TAGÁNYI Károly,­ aki korai halála idején a Néprajzi Társaság elnöke volt. Az ő emlékét idézi WELLMANN Imre tanulmánya, aki a faluközös­ség szervezetére vonatkozó kutatások számbavé­telével rámutat arra a társadalomtörténeti-gazda­ságtörténeti irányzatra, áramlatra is, amely kezde­teitől megtalálható a hazai néprajzban és a Társa­ság tevékenységében. Korunkban ennek a törek­vésnek kimagasló képviselője IMREH István. Más szerzők egy-egy kutatási témakör történetét az Ethnographiában megjelent cikkek, közlemények alapján tekintik át. VARGYAS Lajos tanulmá­nyából, bibliográfiai összeállításából kiderül, hogy a nagy hírű magyar népzenekutatás mind­végig egyik fő publikációs fórumának tekintette az Ethnographiát. KISBÁN Eszter a táplálkozás­ra vonatkozó közlemények kevésbé egyenletes je­lentkezésével az ún. anyagi kultúra kutatások és az Ethnographia kapcsolatára ad példát, öröm­mel olvashatjuk Jan BOTÍK és Marta BOTIKOVÁ szlovák kollégáink áttekintését az Ethnographia száz évfolyamában megjelent, szlovákokra és Szlovákiára vonatkozó tanulmányokról, ismerte­tésekről. Értékelésük pozitív: szerintük az Eth­nographia hozzájárult a szlovák népi kultúra fel­tárásához, és ösztönzéseket adott európai kapcso­latainak tisztázásához, következetesen szolgálta a két nép barátságát, egymásról szóló ismereteink gyarapítását. (összecseng ezzel Sofia KOVACEVI­COVÁnak, a Szlovák Néprajzi Atlasz szerkesztő­jének elismerő véleménye a magyar atlaszmunká­latok szlovákiai ösztönző szerepéről.) A két vitágháború közötti és a második vitágháború utáni néprajzi kutatással foglalkoztak a közelmúltban a GYÖRFFY István, BÁTKY Zsigmond, VISKI Károly, KODÁLY Zoltán, OR­TUTAY Gyula emlékének szentelt ülésszakok, s ezek előadásai részben az Ethnographiában meg is jelentek. A két vlágháború közötti évtizedeket jelen összeállításban KÓSA László vizsgálja, első­sorban a néprajz kultúrpolitikai, nemzeti identi­tást alakító szerepe szempontjából, s olyan téte­leket, kérdéseket fogalmaz meg, melyek újabb kutatások, viták alapjául szolgálhatnak. Néhány cikk a népi kultúra elemeinek a polgári közműveltségbe, a közkultúrába való be­építésének kísérleteit dokumentálja. HALASY Márta népviseletek városi-polgári használatáról ír. FÜGEDI Márta a matyó lakodalom színpadra tör­ténő átírásáról, idegenforgalmi látványossággá vá­lásáról. F. DÓZSA Katalin az 1930-as évek ma­gyaros ruházati mozgalmát és a népi hímzések terjesztésére tett kísérleteket mutatja be. Ezek az írások, adatközlések egy alig feltárt, jelentős kutatási területre hívják fel a figyelmet. A tudománytörténeti-eszmetörténeti írá­sok mellett egyéb tanulmányoknak kevés hely maradt a centenáris számban. A szerkesztőbizott­ság egy-egy kutatási terület áttekintő, a magyar néprajztudomány jelenlegi szintjét-állását értékelő és érzékeltető írások kiválasztását javasolta. Két 7 TAGÁNYI Károly :A honfoglalás és Erdély. Ethnographia I. (1890.) 213-220.

Next