Ethnographia • 102. évfolyam (1991)
Ismertetések - Book Reviews - Dózsa Katalin, F.: Letűnt idők, eltűnt divatok 1867-1945 (Flórián Mária) 375-376
a párizsi divatot követte és közvetítette Kelet- és Dél-Európa felé. A budapesti társasági élet serkentőleg hatott a magyar divatiparra, férfi és női szabóiparunk nem maradt el a nemzetközi élvonaltól. Bár a hazai konfekciótermelés Pozsonyban és Szegeden is országos hírre tett szert, az irányító Budapest maradt, ahol az elegáns belvárosi üzletek mellett a tömegkonfekciót árusító boltok, majd áruházak egész sora nyílt meg. A magyar divatipar történetének hű tükröt tartanak a divatlapok, a bécsi Der Bazar pesti, 1866-ban megjelent megfelelőjétől, a Magyar Bazártól, az 1920-as évek szabóipari lapjaiig, a férfi-, női divatlapokig és kézimunkaújságokig. Ezek után arról szól a szerző, amire a divat hat (183-262.). Arról, hogy miként szólták meg a mindenkori erkölcsöt, illemet sértő divatot követőket, s majd az újabb formák megszokottá válása után miként változtak az életmóddal az öltözködési előírások a Monarchia idején és a két világháború között. S mindezek következtében hogyan változott meg a férfi és női szépségideál és viselet. Végül azokról esik szó, akikre a divat hat (265-330.). A divat alakulásában a különböző társadalmi rétegek más-más szerepet játszottak. Az arisztokráciáé, a nagypolgárságé, a művészeké az irányító szerepe, a középosztály csak követte a divatot, míg a kispolgárság, a munkásság, parasztság lemaradt a divatról. Bár az ismertetett kötet a polgári öltözetekről szól, indirekt módon olyan kérdéseket is érint, amelyek a népviselet kutatóit is érdeklik. Ilyen a „magyar ruha" témája. Ugyanaz az igény, amely egyes viseletcsoportokat arra ösztönzött, hogy a maguk erősebb-gyengébb jelzéseivel megkülönböztessék magukat a környező csoportoktól, mintha országos méreteket öltött volna, különösen Trianon után: a magyarság a magyaros díszruhával valamennyi környező országtól kívánta önmagát megkülönböztetni. A kiemelkedő események valóban nagy ünneplő díszruhája azonban csak a kivételes alkalmakkor tündökölhetett, a hétköznapok öltözködését így éppen a parasztos hímzések felhasználásával tették magyarossá. Szép példákat olvashatunk a divat követésében mindig lépéshátrányban maradó falusi és mezővárosi parasztöltözetek sajátos alakulásáról, így a kecskeméti parasztlányokról, akik 1928-ban a plisszírozott selyemruhához és kesztyűhöz fejkendőt kötöttek. Elgondolkodtató, hogy a kisiparosok, a városok különböző rétegei számára dolgozó szabók termékei mellett már a múlt század közepétől konfekcionált öltözetdarabokat vásárolhattak az elegáns áruházakban. A termelés kisüzemekben és bedolgozóhálózatban történt, s az előző évekről megmaradt modelleket mélyen leszállított áron kiárusították. Ezeket a körülményeket még nem vettük figyelembe a parasztviseletek polgárosodásának vizsgálatában, pedig a kelengyéjükért Pesten vagy más városokban szolgáló leányok — az úriasszonyok levetett holmijai mellett — ezen a réven is beszerezhették és falujukba hazavihették az újabb divatöltözeteket, s nagyban hozzájárulhattak falujuk viseletének városiasodásához. A kötet a felhasznált általános történeti, művészettörténeti művek, textil- és szabóiparral foglalkozó könyvek, cégjegyzékek, címtárak felsorolásával zárul, amit a témát érintő szépirodalmi alkotások, a divatlapok, képes folyóiratok jegyzéke egészít ki. A könnyed nyelvezetű, nagyközönségnek szánt kötetet olvasva egyre erősebb az igény egy olyan összefoglalásra, amely a paraszti öltözetek alakulásának tendenciáit veszi figyelembe a kötetben felvetett szempontok alapján. A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat igazgatója A nyomdai munkálatokat az Argumentum Kft végezte Felelős szerkesztő: Hofer Tamás Műszaki szerkesztő: Sándor István Számítógépes szerkesztés: Köves Gabriella Megjelent: 15,75 (A/5), ív terjedelemben HU ISSN 0014-1798