Ethnographia • 107. évfolyam (1996)

Tanulmányok - Borsos Balázs, Budapest: A területhasznosítás változása a Bodrogközben a folyószabályozási munkák hatására 103—124

Ezt a változást érdemes tájanként is nyomon követni. Magyarországon és a vizsgált Zemplén és Szabolcs megyében a tárgyalt időszakban a termőterület növekedése jellemző, ami országosan 2-3%, a szabályozás által érintett megyékben 8-9%-os volt (1. táblázat 10. o.). A termőterületet érintő arányokon belül országosan a szántóterület 1855 és 1883 között gyorsabb, majd 1913-ig lassuló növekedése jellemző. Ez a hirtelen növekedés főleg a rétek és kisebb mértékben a legelő- és az erdő­területek rovására történt. A század végén a szántónövekedést már nem elsősorban a rét fedezte (annak csökkenése egy átmeneti növekedés után lassabb), hanem főleg a legelő és legkisebb mérték­ben az erdő. Mindez együtt járt az intenzívebb állattenyésztésre való átállással. A bodrogközi változás a Szabolcs és Zemplén megyeire egyaránt hasonlít, illetve sajátos vo­násokat is hordoz. Szabolcsot a szabályozás jobban érintette, mint a sok magas régióval rendelkező Zemplént, ahol emiatt kevesebb volt a szántó és a változás is kiegyensúlyozottab ütemben zajlott le. Szabolcsban - erdő híján - a szántónövekedés főleg a legelő és kisebb mértékben a rét, Zemplénben ellenben az erdő és kisebb mértékben a legelő rovására történt. Csak a belvízrendezések után, 1897 és 1913 közt csökkent jobban itt a rét és a legelő területe. A Bodrogközben 1855 és 1883 között a terméketlennek bejegyzett területek negyedükre csökkentek. A lezajló szántónövekedés elsősorban nem a terméketlen, hanem az erdő- és rétterület rovására történt, mindkettő aránya több mint harmadával csökkent, a nádas pedig jószerivel eltűnt. A korábban terméketlen területből általában legelő lett, mert ez ekkor jelentékeny arányban nőtt is. A következő évtizedben változás alig történt, a rét és az erdő kissé megfogyatkozott, a szántó, sőt kisebb mértékben még a legelő aránya is emelkedett. A belvízlevezetés után azonban újra erőteljesen nőtt a szántó aránya, miközben csaknem azonos arányban csökkent a rét (29%), az egyre kevesebb erdő (25%) és a legelő (23%) kiterjedése (1. táblázat 10. o.). Megállapítható, hogy a Bodrogköz gazdálko­dásváltozását inkább a terméketlennek minősített területek, az ártéri erdők és a rétek fogyatkozása jellemzi, a legelők csökkenése kevésbé, ami egyértelműen a hagyományos állattartás továbbélésére, sőt a szerkezet romlására utal, hisz a szabályozás előtt a rétek és legelők aránya kiegyensúlyozottabb volt. Az egyes településeken belül a művelési ágak változását az 1. táblázatból könnyen kiolvashat­juk. A szigettelepülések közül a szigetközi három falu szabolcsi hasonlóságaihoz illő képet mutat: a szántó nagy vagy közepes mértékű növekedését a rét és legelő rohamos csökkenése ellensúlyozza, ami azonban - főleg Zalkod esetében - a szabályozás utáni időszakos növekedésével is együtt járt. A rozvágyi dombokon levő falvakra általában jellemző, hogy a szántók a szabályozás után hirtelen kiterjeszkedtek. 1883 és 1897 között azonban - mivel a belvízlevezetés nélküli területeken feltört rétekből nem lettek jó szántók - az arány egészségesebbé vált, a szántók mindenütt kisebbek lettek és megnőtt a rétek, legelők aránya. Az egyetlen kivétel Cséke, ahol 1897-re nőtt meg nagyon a szántó, úgy, hogy a rét szinte teljesen eltűnt. 1913-ban mindenütt kialakult egy 60-70 % körüli szán­tóarány, s a maradékon főleg a rét és legelő osztozott, mert erdeje e településeknek Láca kivételével szinte nem volt. A Tisza melletti szigettelepülések sorsa kissé másképp alakult. Itt a szántó aránya egyenlete­sebben emelkedett, attól függően, mikor vonták a korábbi Tisza menti erdőket is művelés alá. Ez Agárdban 1883 előtt megtörtént, ezért itt az általános folyamathoz hasonlóan az erdők és rétek meg­fogyatkoztak, a legelő egy ideig nőtt, majd az is csökkent. Ricse erdőterülete egyenletesen, de erőtel­jesen fogyatkozott, a rét és legelő kezdetben növekedett, majd a századforduló után hirtelen csökkent. Emiatt ekkor megugrott a szántók aránya. Leányváron ellenben az erdőterület a századfordulón a rét és legelő rovására újra nőni kezdett, míg a szántó aránya az 1897-es szinten maradt. A Karcsa alsó folyása menti szigettelepülésekre jellemző, hogy a szabályozás után ugrássze­rűen, 2-3-szorosára nőtt a szántók aránya (Karoson pl. 19,1-ről 75,1 %-ra, Lukán 16,6-ről 69,7 %-ra), majd a 80-90-es évek stagnálása után a század elején újra nőtt. A két növekedés egyértelműen a sza­bályozáshoz, illetve a belvízlevezetéshez köthető és így a hol terméketlennek, hol nádasnak minősített területek eltűnéséhez illetve a legelők, rétek feltöréséhez rendelhető. A Tisza menti települések határa az előzőektől kissé eltérő módon alakult át, sőt, a két jobb adottságokkal rendelkező (mert szélesebb partra települt) Cigánd esetében a határ értéke is erősen javult, s megközelítette a hegylábi és a Tice-parti településekét. A szántónövekedés Karád esetében a századfordulón történt csak meg, 1883-ban a határ csaknem 60 %-a még legelő volt. A két Cigándon (ezek határából kisebb rész nyúlt csak a Hosszúrétbe) a szántók inkább csak a szabályozás után ter-

Next