Ethnographia • 113. évfolyam (2002)

Ismertetések - Ahol áldás és átok a víz - „A Tisza-völgy: fajtánk bölcsője" Ezer év a Tisza mentén (T. Bereczki Ibolya) 182-185

bérében megnyílt nagyszabású kiállítás címét. A folyórendezést a holtpontról kimozdító memo­randum aláírója az 1846. január 26-án, Pesten megalakult Tiszavölgyi Társulat 21 tagja tett, s ál­lásfoglalásuk tényleges megindítójává vált a Kárpát-medence ezeresztendős története legnagyobb táj- és kultúraformáló munkájának. Az átfogó rendezés szükségessége már harminc esztendővel korábban, 1816-ban, a Körös völgyét végigpusztító árvíz után egyértelmű volt, s ekkortól kezdőd­tek meg a rendezést előkészítő vízrajzi felmérések Vásárhelyi Pál, Lányi Sámuel és Huszár Mátyás közreműködésével. Az 1830-as évektől, egy újabb pusztító árvíz nyomán került sor a Tisza-völgy vízrajzi leírásainak, majd 1842-től szabályozási terveinek elkészítésére. 1845-ben, a Közlekedési Bizottmány élére kinevezett Széchenyi István a Tisza-völgy átfogó rendezését készítette elő és in­dította el, amelyhez szakmai alapot Vásárhelyi Pál előzetes szabályozás-koncepcióvázlata nyújtott. Széchenyi 1845 őszén Vásárhelyivel végigutazta a folyó völgyét, s útja során a szabályozás fon­tosságáról, a vízrendező társulatok megalakításának jelentőségéről kívánta meggyőzni a 2 millió hektár árteret kitevő vidék birtokosait. Állásfoglalása a folyórendezés alapelveiről napjainkban is időszerű: „A Tisza völgyét egy-két félszeg rendelettel, akarom is, nem is­ féle munkával, s néhány nyomorult forintocskával, kivált rövid idő alatt, rendezni nem lehet, hanem hogy ily óriási mun­ka... véghez hajtására... rendkívüli erőfeszítés, s kivált minden anyagi és szellemi tényezőnek... egybehangzó mozgásba tétele kívántatik meg." A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága által megvalósított millenniumi ki­állítás a Tisza környezet- és társadalomformáló erejét állította a középpontba, s komplex módon kívánta megvilágítani, hogy hazánk második, s az Alföld legnagyobb folyója miként alakította környezetét, formálta élővilágát, határozta meg a Tisza mentén élők életkörülményeit, gazdálkodá­si és társadalmi viszonyait. Az egy esztendőn át látogatható kiállítás katalógusaként kiadott terje­delmes kötet jóval több, mint amit bevezetője ígér. Tudatosan vállalja a magas szintű tudományos ismeretterjesztés igényét, a Közép-Tisza-vidéken élő, környezete iránt érzékeny ember számára közérthető formában jeleníti meg a Tiszáról szóló ismeretek tárházát, mindazt, amelyet az ezred­fordulón erről a témáról tudni érdemes. A döntően a megyei múzeumi szervezet munkatársaiból és a múzeumokhoz régóta kötődő szakemberekből álló szerzői gárda huszonöt írása ezen túl komplex szemléletű, régészeti, természettudományi, ökológiai, történeti és néprajzi témájú, s nem hiányzik az irodalomtörténeti és képzőművészeti megközelítés sem. A tanulmánykötetet végigolvasva a sokszerzős mű mozaikjai egységes képpé olvadnak össze, hangsúlyozva a folyó és a környezeté­ben élők egységét és egymásrautaltságát. Az írások másik, általánosan megfogalmazható erénye, hogy szerzőik egy-egy adott témakörben gyakran több évtizede folytatott kutatások eredményeit összegzik, ugyanakkor beépítik munkáikba a legújabb eredményeket is. Egy környezetismertetés keretei nyilvánvalóan nem teszik lehetővé, hogy valamennyi tanul­mányra külön-külön részletesen kitérjünk, lássuk tehát a kötet meghatározó gondolatköreit körüljá­ró írásokat. Sorrendben az első fő témakör négy tanulmányt tartalmaz (Tóth Albert, Béres Mária-Kalivoda Béla, Vadász István, Harka Ákos), s a Tisza-völgy természetrajzát, vízrajzi állapotát, élővilágának változásait mutatja be. A természettudományok körébe tartozó írások mindegyikének meghatározó vonása a történetiség, a történelem során bekövetkezett változások vizsgálata és elemző bemutatása. A mai országhatárok között mintegy 45 000 km 2-nyi Alföld fejlődéstörténeté­ben meghatározó tájformáló szerepe volt a víznek, amely azt egységes tájjá rendezte. A hegyvidéki ember számára unalmasan egyforma alföldi síkság, ún. mikroreliefje - a kis formák együttese, ahogyan Cholnoky Jenő megfogalmazta - azonban rendkívüli változatosságú, s amiként a mélyre­ható vizsgálat tárhatta fel a táj- és élővilág sokszínűségét, úgy a történeti és néprajzi kutatások mu­tattak rá a kultúra táji tagoltságára, a gyakran csak két-három települést jellemző és körülhatároló kulturális sajátosságokra. E négy írás közül külön is figyelmet érdemel Harka Ákos tanulmánya a tiszai halfauna történeti változásairól és jelenkori állapotáról. Történeti forrásfeltárások és jelenkori szakmunkák összesen 71 fajt írnak le a Tiszából, amelyeknek egykori halbősége a kora újkor kutatói

Next