Ethnographia • 115. évfolyam (2004)
Tanulmányok - Voigt Vilmos: Régi magyar álmok és álomelméletek 47—62
„mintegy álmodva hallgassa" (quasi sompunando audiret) eredetének és hőstetteinek történetét. Hogy szomnambuláns történetünk vége felől modern példát is említsünk, Krúdy Gyula életművében nem csupán az álomszerű, elmosódó ábrázolásmód írói eszköztára figyelhető meg, hanem az író tudatosan is foglalkozik az álmokkal. Nevezetes Álmoskönyve nemcsak az akkor még váratlannak, hihetetlennek, idétlennek, sőt elsőnek is vélt világháború, majd 1918 meg 1919 forradalmainak és ellenforradalmainak álomszerűen érthetetlen élményvilágát, majd összeomlását tükrözte - hiszen éppen ez az álmoskönyv Krúdynak az események után írott első műve -, hanem tudatos forrásfeltáró munkának is az eredménye. Ehhez Krúdy csakugyan áttekintett és felhasznált régi (szinte kizárólag magyar) álmoskönyveket. Az pedig még érdekesebb, amit ezek szemléletével szembeállít -tudniillik „Freud professzor és Ferenczi Sándor doktor" ekkoriban szélesen elterjedő nézeteit. Krúdy az Álmoskönyvben saját szavai szerint az ő szelíd követőjüknek is mutatkozik. Ám ismerjük e kapcsolat még korábbi megnyilvánulását is. Közismert, hogy a Magyarország 1917. július 17-i számában Krúdy közölte Az álomlátók című írását. Ez elsősorban az emberek elemi, ösztönös békevágyáról szól, ám „dr. Freud tanár úr" álomelméletét is érinti. Ezt az író iskolásnak, tudóskodónak és felszínesnek tartja éppen a hagyományos álommagyarázatokhoz képest. Még ennél is érdekesebb álomvilág jelenik meg töredékesen ránk maradt regényében: Mit látott Vak Béla szerelemben és halálban? Ez nem középkori „királyregény", és a mű személyes vonatkozására is könnyen fény derült. Krúdy ugyanis 1918-ban írta, és benne egy 40 éves korában megvakuló ember „megvilágosodása" a mű mondanivalója, aki amikor nem lát - akkor látja igazán az embereket és a világot. (Talán sokan még tudják, mikor született az író: ő éppen az őszirózsás forradalom idején volt 40 éves.) (Egyébként viszont éppen a történelmi Vak Béla királyunkhoz fűződik a talán legpoétikusabb városnév-eredetmondánk, amikor arra járt, kezébe adtak egy gyümölcsöt. A király kitapogatta, megízlelte és így szólt: legyen e hely neve Eperjes. Ez az ötlet több régi helynévmagyarázó vagy „történeti" forrásműben is szerepel, a XIX. században Tompa Mihály verse terjesztette tovább.) A klasszikus magyar irodalomtörténetből is sok-sok érdekes, különféle álomvilágokra való utalást idézhetnénk: Csokonai, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Arany László, Reviczky Gyula nevezetes verseit, a többször emlegetett, ám szinte soha sem elolvasott regényt (Asbóth János: Álmok álmodója) - ám ezek mögött voltaképpen nem áll álomelmélet. Pedig ilyesmi régóta megvan már az európai művelődéstörténetben is! Nem utalva itt most régibb és külföldi példákra, csak a magyar irodalomtörténeti múltból említenék néhány jeles szerzőt és művet, annál inkább, mivel eddig tudtommal senki sem kísérelte meg, hogy egyetlen ívbe illessze oneirológiai (ez az „álomtudomány" görög neve!") ismereteiket.