Evangélikus Népiskola, 1927 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1927-02-01 / 2. szám - Az evangélikus öntudat nevelése
27 A kertész a fát nemcsak elülteti, hanem azután is ápolja, locsolja, vadhajtásait fenyesegeti. Erre a tovább gondozó, óvó munkára kell megszervezni a társadalmat- Alakítsuk meg a ,,Luther Szövetséget“. Ennek kebelében szervezzünk leány-és nőegyesületet, énekkart, művelődési egyesületet, jó könyvtárakat. Tartsunk vallásos előadásokat, gondoskodjunk a szegényekről, az árvákról se munkába vonjuk be leányainkat, ifjainkat, így megóvjuk őket a mai hitetlenséggel hivalkodó világtól s megerősítjük bennük az erős evangélikus meggyőződést, öntudatot. Békéscsabán a Luther Szövetség áldásos működést fejt ki, évenként több száz szegényről gondoskodik. Neveljük, tanítsuk hiveinket. Krisztus urunk, tanítván a sokaságot, így szólott hozzájuk: ,,Boldogok a hívők és nem azért jöttem, hogy a törvényt eltöröljem . . .“, majd gyönyörű példázatokban ismertette velük Isten országát. Tanította pedig őket hittel, szelídséggel és szeretettel, így tanítsuk mi is híveinket az Isten szent parancsolataira, anyaszentegyházunk szeretetére, evangélikus öntudatra. Hittel! Mert a lélek olyan, mint egy antenna, csak hasonló rezgéseket tud felfogni. Azért ragadjunk meg minden alkalmat, mikor híveink lelkére legjobban tudunk hatni, hogy evangélikus vallásukhoz való ragaszkodásukat erősítsük. Temetés, virrasztás, esküvő, névnap mindmegannyi alkalom, amikor elmondhatjuk, hogy mennyit szenvedtek, tűrtek hitükért, vallásukért, egyházunkért őseink. A gályarabok tengernyi szenvedése nem volt elég, hogy megtörje őket, hogy hitüket elhagyják, hogy a felvidéki evangélikusok otthagyták szülőföldjüket s farkasok lakta nádasok, mocsarak közé — ide az Alföldre — telepedtek le inkább, mintsem vallásukat megtagadták volna. Elmondhatjuk, hogy a mi evangélikus egyházunk a világ világosságának, a mi Urunknak egyháza, nem a képmutatók és farizeusok gyülekezete, a föld sója, az emberiség kovásza. A világ nagy embereinek zöme protestáns volt. Feltalálók, gondolkodók, írók, vezérek. A mi egyházunk tanítása nem tiltó, lelket rabságban tartó, hanem jóra, cselekvésre buzdító. Ép azért van, hogy protestáns országokban nehéz időkben ritkább a fölfordulás, a forradalom, mert népe politikailag is érettebb, belátóbb. Angliában, Német-, Dán-, Svédországban vagy az Egyesült Államokban szabadságharc igen, de forradalom oly értelemben, mint Francia-, Spanyol-, Olasz-, Oroszországban, vagy mint Dél-Amerikában ma is, sohasem volt. Diktátor protestáns országokban — kivéve a háborút — sohasem volt. Az óhitű és kath. vallású népek nagyobb része ma is diktátorok uralma alatt él. A protestáns ember imádja Istenét, szereti hazáját. Mikor hazánk függetlensége és egyházunk veszélyeztetve volt, Bocskay, Bethlen habozás nélkül fogott fegyvert védelmére, Kossuth, Petőfi, Jókai, Arany, Tompa mind protestánsok voltak. Ilyen egyháznak, melynek annyi nagy fia volt, hive lenni, érte dolgozni, szenvedni öröm. Az öntudatos evangélikus minden vonatkozásban segíti híttársait, mert az írás is azt mondja: cselekedjetek mindenkivel jót, főképen pedig hitünk cselédjeivel. Ma az emberiség egy része kísérletezik, egy más fundamentumot keres, az egyház, a vallás, a hit megsemmisítésére törekszik. pe-