Magyar Évkönyv, 1966
A magyar irodalom világa
leírását adja. A regények romantikája ellenére a háttérben, a történelmi események megrajzolásában vagy a jelentéktelenebb szereplők alakjában előbukkan a realizmus. A magyar széppróza fejlődésében jelentős eredményt hozott: ő emelte a magyar elbeszélő stílust igazi művészi magaslatra. Olvasóközönséget szerzett, ezekkel közvetlen kapcsolatot teremtett. A népnyelv szavait a korabeli társalgási nyelvbe illesztette és ezzel gazdag írói nyelvet teremtett. A szabadságharcot követő lírikusok sorából kiemelkedik Vajda János, aki már a modern ember érzékenységével reagál a világ eseményeire. Finom impresszionizmusa a vaáli erdő kéjeiben, Mont Blanc magányossága, szerelmi lírájában is szenvedő magyarsága méltán vezetnek el Ady Endréhez, aki szent elődjét tisztelte a költőben. A XIX. század második felének lírája, drámája és epikája bizonyos új jegyekkel, filozófiai, gondolati, világelemző formákkal gazdagodik. Madách Imre „Az ember tragédiájáéval a világirodalom egyik legnagyszerűbb filozófiai költeményét alkotta meg drámai formában. A XIX. században immár nem is először teszik fel ezt a kérdést az írók, a gondolkodók, hol a társadalom boldogsága, miben lelheti meg a boldogságát az egyén ? Madách is erre a kérdésre akar felelni —• hőse, Ádám nagy eszmékért szállt síkra, de eszméit a kor ellenállással fogadja. A történelmi színekben az emberiség sorsát kíséri figyelemmel a különböző társadalmi formák folyamatában. Az eszmékért, az egyén és a társadalom boldogságáért folytatott küzdelemben az ember célra tör, új küzdelemre acélozza akaratát. S abban a mechanikus folyamatban, amit Madách kora műveltségének megfelelően meglát, az ember mégis elbukik, ám felkel, tovább megy és utódaiban meg akarja találni életcélját, létének értelmét. A századvég lírikusai: Reviczky Gyula és Komjáthy Jenő, Schoffenhauer és Nietzsche hatását tükrözik. Az őket körülvevő árnyékvilág tele van fájdalommal, az ember magányos és befelé néző, gondolatai által felülemelkedik a többieken. A kor magyar lírája már a francia költői iskolának a Parnasse-nak szigorú formakultuszra való törekvését is magában hordozta. A kiegyezés utáni irodalmunkban a regényirodalom legnépszerűbb alakja még mindig Jókai Mór, de egyre erőteljesebben vonja magára a figyelmet Mikszáth Kálmán is, humorával és sok bájjal, kedvességgel elmondott mindennajű történeteivel. Szülőföldjének jóarasztjait magasrendű erkölcsi tulajdonságaikkal mutatja be, szinte a népballadák hangulatát keltve — őszintéknek és naivaknak. A gentry világát, ábrándos múltidézésüket, szélmalomharcukat a régi birtok visszaszerzéséért már nem hajlandó teljes egészében tudomásul venni. Érzi, hogy az időt megállítani nem lehet, sőt azt is, hogy aki nem tud alkalmazkodni megfelelően a korhoz, az elpusztul. Ugyancsak kora embertelenségének érzi, hogy amíg Magyarországon a papok az urak, az egyéni érzelmek és a boldogság mélyen alá van rendelve az egyház akaratának. 203