Ex Symposion, 1995 (13-14. szám)
1995 / 13-14. szám
I WTM I “Ti 04 1111 1995. irodalom művészet filozófia reflexió Lilik vendégváró mozdulatlansággal állt (nem váratlanul törtünk rá) az újra életre keltett maradék kis kert fái között, vállán egy szelíd házi csókával, elnyűhetetlen vadászkalapjában, bricseszben, könnyű lovaglócsizmában. Mint egy irreális, besárgult fotó a forradalom évéből, nyáron, egy irreálisan elmúlt adati múltból előkotorva. Nem tagadom, nagyon elérzékenyültem. S hogy még hitelesebb és cáfolhatatlan legyen, hogy semmi sem változott: mögötte, a bokrok árnyékában, öt-hat ülőfán fensőbbséges nyugalommal pihentek és emésztettek a betanított és betanításra váró légi vadászok. Megkíséreltem - ami korábban sosem sikerült -, hogy a sok év utáni találkozás e rendhagyó pillanatában valóban elcsípjem, úgy szó szerint, a pillantását. Ebben sem változott semmit. Mint azelőtt, mint Chaton, ugyanazzal a kéküveg, figyelő ürességgel nézett át rajtam, mögém, fölém - mintha csak közegnek használná az emberi jelenlétemet, hogy bárminemű közlés nélkül beavasson egy másik és fontosabb panoráma világába, amiben ő él benne folyamatosan, s amit bizalommal rögtön megoszt velem. Ez a panoráma a szüntelenül nyitott ég élő nyomvonalainak térképe és jelenésvilága - azaz az üldözés, az utolérés, a zsákmány fölismerése, azonosítása és legyőzésének golgotája. Végre is mi lehetne ennél férfiasabb és intimebben közlékeny üdvözlés még sok év elmúlta után is?! Hiszen valójában mi tudjuk szavak nélkül is, hogy miről van/lehet szó... Idill, giccs nélkül. MÉSZÖLY Miklós