Ex Symposion, 2005 (51-54. szám)

2005 / 54. szám

ONDER CSABA ILLETLEN MEGJEGYZÉSEK (Konstantinápoly — Csokonai Vitéz Mihály) I. A „Konstantinápoly" megnevezéssel illetett szövegekről lenne szó.1 Pontosabban egy kimet­szésről, kivágásról, kihasításról, amelyet az egyik szövegben ejtett átdolgozás, pontosabban az egyik szövegből (Constantzinápolly) egy másik szövegbe (Constantzinápoly) való átírás tesz számunkra figyel­messé. Csokonai, a kiadás szándékával, 1794- ben egy toldalékkal jelentősen bővíti és ezzel együtt átírja, átszerkeszti egy korábbi szövegét (­Constantzinápolly), egy szinte teljesen más értel­mű szöveget hozva így létre. A végeredmény a Constantzi­ vagy Konstantzinápoly című vers, amely azonban, feltehetően a cenzúra miatt, nem jelent meg az általa szerkesztett Diétái Magyar Múzsában.­ Csokonai az átírás során, a többi között, négy sort teljesen töröl korábbi szövegéből.3 Mikor excerpálni akar unalmába Bé­megyen e Dáma bibliothecába Hol sok Asiai Pergamen membrának író pennájának meg nyílni kívánnak. Vajon miért éppen ezt a négy sort metszi ki a szerzői öncenzúra? Tényszerűen nem igazolható, csupán való­színűsíteni lehet, hogy a változtatás okai között a médiumváltás fontos szerepet játszott. Az első, kéz­iratokban terjedő, onnét ismertté váló szöveg baráti, tanítványi (kollégiumi) befogadói közegével szem­ben a nyomtatott könyv (a Diétái Magyar Múzsa) mint szöveghordozó médium remélt nyilvánossága (a magyar publicum) egy sokkal összetettebb és differenciáltabb, és ami talán meghatározó, alap­vetően ismeretlen közönség lett volna.­ Magyarán a háremet leíró rész kihagyott sorai talán sérthet­ték volna ennek az ismeretlen közegnek vagy egy részének vélelmezhető prüdériáját. Az értelmezői hagyomány szinte teljes egé­szében elfogadta, megértette és jóváhagyta ennek a négy sornak a törlését, úgy ítélve, hogy ezzel az első szöveg pajkos, erotikus, szatirikus jellege veszti el élét, és Csokonai valójában ügyes szer­kesztői érzékről is tanúbizonyságot tesz, hiszen a pusztán hangulatkeltő, a háremről és egyebekről szóló régi sorok nem illettek volna az új szöveg alapvetően komoly, emelkedett, filozofikus hang­neméhez.5 3 Tulajdonképpen hatot. A másik két sor, amellyel most nem foglalkozunk: ,,a’ Mellyekbe sok szent bőgéseket halla / Az ezekbe igen gyönyörködő Álla.” CSŐM Költemények III. 367. Az átdolgozás (és a megjelenés) részleteiről lásd: ÖM Költemények III. 364 skk. 4 A korábbi szöveg több másolatban maradt fent, vö. Csokonai Vitéz Mihály összes művei, Költemények I. (s. a. r. jegyz. bev. tan. Szilágyi Ferenc), Bp., Akadémiai, 1975. 430. A továbbiakban ÖM Költemények I.), ellentétben a toldalékkal megbővített későbbi szöveggel, amely kisszámú másolata talán a vers radikális hangvételével magyarázható (ÖM Költemények III, 364.). Az obszcenitás sokszorosítható, a valláskritika nem. 5 Vö. ÖM Költemények III, 366, 370-377, 378. A változatok pluralitása nemcsak a korrekciós elv fejlődéselvként való kanonizálását és a pluralitás figyelmen kívül hagyását mutatja, de a kiadási szempontok mögött megbúvó kritikai, filológiai tekintetet is magán hordozza, a morális, szemérmes tekintetekkel és esztétikai ítéletekkel együtt. 6 ÖM Költemények III, 365. Vagy egy példa: Csokonai Vitéz Mihály Munkái 1. Versek. (Szerk. Vargha Balázs) (Nagy Klasszikusok), Bp., Szépirodalmi, 1987,195-197­­7 Talán Toldy a valláskritikával (ekkor, számára) nehezen összeegyeztethető apokaliptikus hang elfedésével kívánta a szöveget és Csokonait egyneműsíteni, mintegy a tárgy és az azt hordozó, figurálé beszédmód paradoxizmusát felszá­molva. Jókainak pedig, többek között, éppen az apokaliptikus hang visszanye­rése miatt van szüksége az „eredeti", öncenzúrázatlan formára. Meglepő módon a kiadási hagyomány kétféle szöveget is kanonizált Konstant­inápoly címmel. Lényegében a kritikai kiadásból ismerhető, szerzői autoritáltat, illetve a Vargha Balázs-félét. Ez utóbbi tehát filológiaiig inkorrekt ugyan, de az olvasó örülhet: egyben láthatja így azt, amit különben nem láthatna egyben. 78 1 Most, az egyszerűség kedvéért, tulajdonképpen majd csak kettőről: a feltehe­tően 1790-ből származó, Constantzinápo­lyról és a feltehetően 1794-ből való Constantzinápolyról (vagy Konstantzinápoly). A szerzői akaratot mutató, utol­sónak tekinthető változat címének írásmódjától (C) eltérő, a kiadási hagyomány által érvényesített és meghonosított­­ írásmód inkább egyfajta klasszifikációs funkciót tölt be, talán a megkülönböztetés könnyebbségének kedvéért. A C/K így egyértelmű és tiszta változatokat tesz láthatóvá, miközben valójában (a tényleges címazonosság miatt) elfedheti azt a problémát vagy inkább jelenséget, amit az átdolgozás és a korrekció mutat: vagyis az egyetlen, kitüntetett (nem korpuszérte­lemben vett) szöveg státusa körül érzékelhető termékenyítő bizonytalanságot. 2 A cenzúráról I. Csokonai Vitéz Mihály összes művei, Költemények III. (s. a. r. jegyz. bev. tan. Szilágyi Ferenc), Bp. Akadémiai, 1992, 365. (A továbbiakban ÖM Költemények III.)

Next