Ex Symposion, 2005 (51-54. szám)
2005 / 54. szám
ONDER CSABA ILLETLEN MEGJEGYZÉSEK (Konstantinápoly — Csokonai Vitéz Mihály) I. A „Konstantinápoly" megnevezéssel illetett szövegekről lenne szó.1 Pontosabban egy kimetszésről, kivágásról, kihasításról, amelyet az egyik szövegben ejtett átdolgozás, pontosabban az egyik szövegből (Constantzinápolly) egy másik szövegbe (Constantzinápoly) való átírás tesz számunkra figyelmessé. Csokonai, a kiadás szándékával, 1794- ben egy toldalékkal jelentősen bővíti és ezzel együtt átírja, átszerkeszti egy korábbi szövegét (Constantzinápolly), egy szinte teljesen más értelmű szöveget hozva így létre. A végeredmény a Constantzi vagy Konstantzinápoly című vers, amely azonban, feltehetően a cenzúra miatt, nem jelent meg az általa szerkesztett Diétái Magyar Múzsában. Csokonai az átírás során, a többi között, négy sort teljesen töröl korábbi szövegéből.3 Mikor excerpálni akar unalmába Bémegyen e Dáma bibliothecába Hol sok Asiai Pergamen membrának író pennájának meg nyílni kívánnak. Vajon miért éppen ezt a négy sort metszi ki a szerzői öncenzúra? Tényszerűen nem igazolható, csupán valószínűsíteni lehet, hogy a változtatás okai között a médiumváltás fontos szerepet játszott. Az első, kéziratokban terjedő, onnét ismertté váló szöveg baráti, tanítványi (kollégiumi) befogadói közegével szemben a nyomtatott könyv (a Diétái Magyar Múzsa) mint szöveghordozó médium remélt nyilvánossága (a magyar publicum) egy sokkal összetettebb és differenciáltabb, és ami talán meghatározó, alapvetően ismeretlen közönség lett volna. Magyarán a háremet leíró rész kihagyott sorai talán sérthették volna ennek az ismeretlen közegnek vagy egy részének vélelmezhető prüdériáját. Az értelmezői hagyomány szinte teljes egészében elfogadta, megértette és jóváhagyta ennek a négy sornak a törlését, úgy ítélve, hogy ezzel az első szöveg pajkos, erotikus, szatirikus jellege veszti el élét, és Csokonai valójában ügyes szerkesztői érzékről is tanúbizonyságot tesz, hiszen a pusztán hangulatkeltő, a háremről és egyebekről szóló régi sorok nem illettek volna az új szöveg alapvetően komoly, emelkedett, filozofikus hangneméhez.5 3 Tulajdonképpen hatot. A másik két sor, amellyel most nem foglalkozunk: ,,a’ Mellyekbe sok szent bőgéseket halla / Az ezekbe igen gyönyörködő Álla.” CSŐM Költemények III. 367. Az átdolgozás (és a megjelenés) részleteiről lásd: ÖM Költemények III. 364 skk. 4 A korábbi szöveg több másolatban maradt fent, vö. Csokonai Vitéz Mihály összes művei, Költemények I. (s. a. r. jegyz. bev. tan. Szilágyi Ferenc), Bp., Akadémiai, 1975. 430. A továbbiakban ÖM Költemények I.), ellentétben a toldalékkal megbővített későbbi szöveggel, amely kisszámú másolata talán a vers radikális hangvételével magyarázható (ÖM Költemények III, 364.). Az obszcenitás sokszorosítható, a valláskritika nem. 5 Vö. ÖM Költemények III, 366, 370-377, 378. A változatok pluralitása nemcsak a korrekciós elv fejlődéselvként való kanonizálását és a pluralitás figyelmen kívül hagyását mutatja, de a kiadási szempontok mögött megbúvó kritikai, filológiai tekintetet is magán hordozza, a morális, szemérmes tekintetekkel és esztétikai ítéletekkel együtt. 6 ÖM Költemények III, 365. Vagy egy példa: Csokonai Vitéz Mihály Munkái 1. Versek. (Szerk. Vargha Balázs) (Nagy Klasszikusok), Bp., Szépirodalmi, 1987,195-1977 Talán Toldy a valláskritikával (ekkor, számára) nehezen összeegyeztethető apokaliptikus hang elfedésével kívánta a szöveget és Csokonait egyneműsíteni, mintegy a tárgy és az azt hordozó, figurálé beszédmód paradoxizmusát felszámolva. Jókainak pedig, többek között, éppen az apokaliptikus hang visszanyerése miatt van szüksége az „eredeti", öncenzúrázatlan formára. Meglepő módon a kiadási hagyomány kétféle szöveget is kanonizált Konstantinápoly címmel. Lényegében a kritikai kiadásból ismerhető, szerzői autoritáltat, illetve a Vargha Balázs-félét. Ez utóbbi tehát filológiaiig inkorrekt ugyan, de az olvasó örülhet: egyben láthatja így azt, amit különben nem láthatna egyben. 78 1 Most, az egyszerűség kedvéért, tulajdonképpen majd csak kettőről: a feltehetően 1790-ből származó, Constantzinápolyról és a feltehetően 1794-ből való Constantzinápolyról (vagy Konstantzinápoly). A szerzői akaratot mutató, utolsónak tekinthető változat címének írásmódjától (C) eltérő, a kiadási hagyomány által érvényesített és meghonosított írásmód inkább egyfajta klasszifikációs funkciót tölt be, talán a megkülönböztetés könnyebbségének kedvéért. A C/K így egyértelmű és tiszta változatokat tesz láthatóvá, miközben valójában (a tényleges címazonosság miatt) elfedheti azt a problémát vagy inkább jelenséget, amit az átdolgozás és a korrekció mutat: vagyis az egyetlen, kitüntetett (nem korpuszértelemben vett) szöveg státusa körül érzékelhető termékenyítő bizonytalanságot. 2 A cenzúráról I. Csokonai Vitéz Mihály összes művei, Költemények III. (s. a. r. jegyz. bev. tan. Szilágyi Ferenc), Bp. Akadémiai, 1992, 365. (A továbbiakban ÖM Költemények III.)