Ez a Hét, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-04-05 / 14. szám
Mi nyomja a Kristófok Vállát És a Mika Györgyikét)... Kedves szokása a Rádió Reggeli Krónikájának, hogy a névnapokat nemcsak bemondja, de az ünnepeltek nevének eredetéről is közöl valamit. Kár, hogy ezt is belengi már a magát abszolút biztonságban érző balliberális sajtó elbizakodott felületessége. A minap Mika György a Kristóf név eredetét fejtegetve elmesélte nekünk, hogy mikor ez a Krisztus-hordozó (Christophoros), akiről a Kristófok a nevüket kapták, vitte át Krisztus urunkat a folyón, egyre nehezebbnek, elviselhetetlenül nehéznek találta, mert magán érezte az egész világ súlyát, hiszen — úgymond — a világ teremtőjét cipelte. Így avanzsált Krisztus urunk ennek a világnak a teremtőjévé, holott nem ezt mívelte, hanem egy egészen más, ám ugyanilyen nagy dolgot cselekedett. Ti. elvette a világ bűneit. Alighanem ezt érezhette meg a derék, a titokzatos átkelőt a hátán cipelő révész. Persze, nemigen szokás ma már az „atya-fiú-szentlélek hármas istenségre” esküdni se, meg ezzel, ezek egységével és különbségével bíbelődni se. Ami az esküt illeti, talán jobb is, mert félek, hogy még több hamis tanú lenne manapság, mint Arany János korában, aki egyikük bűnhődését balladába foglalta (innen a fenti idézet). De ha már valaki etimológiára adta a fejét, (pl. keresztnevek származását kutatva nyilvánosan — „közszolgálatilag” — beszámol eredményeiről), akkor aligha spórolhatja meg az effajta bíbelődést. Bármennyire nem „up to dat” dolog manapság (az antikeresztény—újabb antikeresztény — kurzus idején) ilyesmit tenni. Bíbelődés nélkül sohse jön rá, hogy kinek mi a bibéje! K.I. Aludj el szépen... Most, hogy megszületett a rasszizmus elleni törvény, és a homoszexuálisok hivatalosan bejegyeztették a becenevüket (hja, addig kell ütni a vasat, amíg meleg...), itt az alkalom még egy, szintén kényes területet érintő törvény hasonlóan körültekintő megalkotására. Az alvásról van szó. E mindennapi tevékenység jogi szabályozása azért is különösen fontos, mert időről időre hitelesnek mondható beszámolókat hallani egyes állampolgárok éjszakai zaklatásáról, sőt — ne kerteljünk — végső soron elhallgattatásukra irányuló leplezetlen kísérletekről is. Szögezzük tehát le mindjárt az elején, hogy a nyugodt alváshoz mindenkinek joga van. Ezért alapvető követelmény, hogy a törvényalkotók feltétlenül ragaszkodjanak az alvók közti hátrányos megkülönböztetés bármilyen formájának szigorú szankcionálásához. Nyilvánvalóan törvénybe iktatandó például, hogy a történetesen horkolva alvó fülébe történő úgynevezett „ciccegés” súlyos attrocitás, amely alkalmas arra, hogy az illetőben riadalmat keltsen. (Ti. az őt ért inzultus következtében az ilyen alvó felriadhat.) Nem lehet vita tárgya, hogy füldugó használata (elsősorban annak dupla, ún. kétfüles változata) embertársunk kirekesztésének minősül. Ez nőnemű horkolókkal szemben, nászéjszakán különösen megalázó; tulajdonképpen az agresszív antifeminizmus nyílt, gátlástalan felvállalása. Bármilyen bőrszínű horkoló hálótárs felköltése esetén a törvény mondja ki, hogy az efféle cselekmény — mivel sötétben minden alvó fekete—a legdurvább apartheid megnyilvánulása. A nyitott szemmel horkolva alvó állampolgár szokatlanul ritka jelenség ugyan, felköltése — vagy annak kísérlete — viszont éppen ezért a multikulturális intolerancia, a mássággal szembeni türelmetlenség tipikus esete. Üldözendő. Befejezésül még valamit meg kell említenünk. Természetesen előfordulhat, hogy a fentieket szem előtt tartó állampolgár éppen jogkövető magatartása következtében bizonyos helyzetekben képtelen lesz aludni, mert hálótársa — úgymond — vígan húzza a lóbőrt egész éjszaka. Egy igazi jogállamban azonban az efféle jogsérelem — a törvény adta lehetőségek határain belül — viszonylag könnyen orvosolható. Az illető elszegődhet pl. éjjeliőrnek. Akkor egyrészt teljes joggal, törvényesen virraszthat. Másrészt biztos lehet benne,hogy napközben úgy alszik majd—szintén törvényesen —, mint akit letaglóztak... Óvár I.