Ez a Hét, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1996-03-15 / 11. szám

□mbitás sírjánál 1819-ik évben Borsodmező-Csádban született s most nyugszik Erdély kis hazánkban Üdvöt hős lelkének nyugtat sírhalmában áldást békét adjon Isten a hazában Meghalt 1871. április 1-jén. Rózsa Sándor sírjához hasonlóan, a gondolatot és képzeletet a múltba űzi a látvány, a kő, a betű. Bem tábornok ez­­redtrombitása... Hányszor remeghetett bele a trombita hangja a harcra kész honvédek fülébe, s rezonálhatott a lé­lek, felkészülve véres harcra, győze­lemre vagy halálra... népünk szabadsá­gáért! Borsod megye fiának a Székely­föld anyavárosa adott örök pihenőhe­lyet. Együvé tartozunk! Együvé anya­nyelvünkben, szolgálatainkban, re­ménységeinkben és csalódásainkban egyaránt. Kis Ferenc ezredtrombitás élete és porai tanúsítják ezt! Vajon a trombitája mellette van-e? — melynek sajátos érces hangja kato­nai jelbeszédként hirdetett rohamot a szabadságért... Minél nagyobb körülöt­tem a csend, én annál jobban hallom a trombita hangját, mert az ma is idősze­rű otthon és itthon egyaránt, mert nemes értelmű szabadság nélkül ron­gyot sem ér az életünk! Dr. Kováts Isiros Rózsa Sándor sírja a szamosújvári rabtemetőben —1995 Az más labancokról Hogy megrettentek őkegyel­méék, ami­kor — elsőre — az Anti-Soros (tehát nem világpolgár, hanem magyar polgár) csapat győzött! Soros honi élharcosa, Konrád rögvest a barikádra hívta hittársait a Mu­­csában. Talpra, ficsúrjai a világnak! Kar­­tellba, kocsistorlaszba, a nemzeti hagyo­mányokba kapaszkodó szerencsétlen fló­­tásokat pedig (kimondottan világpolgári eleganciával) a búsba küldték. Amúgy e mosdatlankodás reáragadt a hozzájuk csapódó s rögvest beijedő vala­hai álnemzetiekre. Hallgasd a keresztény katolikus Esterházyt, ki — hogy is mond­jam — a Szabad Népben káromkodik kanászmódra. Mi kanász módi a csürhés­­ivadéktól természetes, ám egy főrangtól csak akkor, ha előbb berosál. (Eszerint: si­került vele ezt megtétetni.) Persze Antiék rögvest avval kezdték a Anti Konrád külhoni hangos-képes (sajtolatlan) sajtó­ban, hogy micsoda nyilasgyanús banda ez az úri és pökhendi „magyar” „és” „demok­rata” „fórum” „ — se magyar, se de­mokrata, se fórum, se semmi, csakis ők és a hasonszőrűek klánja magyar és demok­rata és szószékre méltó, s a többi —, hogy a végén már az egyébként is jó ideje hü­lyített nép rákapjon Konrád legújabb aján­latára is: ne izguljál, gyújtsál rá! — Mári! Huán!... Vagy Huána? Most akkor fiú vagy leány illik Márinkhoz?... — jön zavarba újmagyari népünk. Hogyne, kábítószert a lurkójának! Hogyisne. Hogyne, szerintük rabolhatsz, rombol­hatsz, gyilkolhatsz, csak ne sértsd e sza­badságoddal a más szabadságát! S ha igen? Istenem, leülsz két-három évet az aranyklotyós áristomban. S hogy fonná­nak kötelet a tömeggyilkosnak — nem számítva, ha testvéreiket öldöste —, hisz NEKI joga van az élethez?!... Miért járna iskolába a gyermek, ha nem akar? — következik Antiékból. Miért ta­nulna, ha egyszer az ökörlét kényelme­sebb? Minek dolgozni, lógni jobb. Hagy­juk békén, ha nem akar fegyvert fogni a hazáért?! Csak ha kedve tartja. Sehonmi bitang ember. Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. Nem is tartják már költészetnek az ef­félét, csak ha nem jelent semmit! Magya­rok, Istenére, esküszünk... Undorító, ugye. Minek szeretni, amikor a gyűlölet több örömet ád? Kurta Miska Zaránd vármegyéből 74 N­FK­K­1

Next