Ez a Hét, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-06-07 / 23. szám
Az más labancokról Arra akarta rászedni a kartársait, szavazzák meg, ne csak úgy, ukmukfukk, jelöléseik alapján maguk válasszanak a jelöltekből írószövetségi vezetést, nehogy már! Ez túl konzervatív s régen lejárt dolog, ehelyett a szövetség átalakításának lehetőségeit föltáró bizottság egyik javaslatát támogatva barátotok lecövekelt e pártálláspont mellett s mást sem tett, dicsőítette e véleményt és ócsárolta a másikat. ’— Az általunk összeállított folyóiratlistára szavaznánk, nem egy-egy emberre, hanem az egy-egy irodalmi műhelyt képező lapra így minden szín jelen lenne a vezetésben. Annyira, hogy a vele egy párton lévő nem irodalmi, társművészeti lap ott díszlett a sorban, ám az irodalmi, de más állásponton lévő folyóiratra még szavazni sem lehetett volna, mert eszükbe nem jutott az elvtársuraknak a névsorba venni. Micsoda kiabálás támadt a közgyűlésen... Csonka Zarándnak hiába lenne lapja! —Csalók! Igazi elnököt kérünk... —Elég volt az efféle elnökökből! Hiába, akinek ilyen alapos demokrata képzettsége van, mit lehet ott tenni? Egy elnök mi legyen, ha nem pártos?! Mint Köztársasági Cukrosbácsitok s minden más Elnök, ki megfeledkezik arról: az a békebíró, aki rendre úgy dönt, hogy az csak az egyik félnek elfogadható, háborús bűnös! Mert verekedésre vesz rá. — Hogy pártoskodtam? Nem gondoltam, hogy ez a baj... — csodálkozott el, amikor valaki (a szünetben) fölvilágosította. Köszönöm szépen, mondta az én zarándi írókomám, csoda, hogy baloldaliként középre húzódom?...Mi köze az efféle „demokratikus baloldalhoz”! Ezek meg a demokrácia... Mint a pinty, úgy megbukott a közgyűlés ülését vezető elnök által támogatott elképzelés! Szegény Páskándi magából kikelve ellenkezett: micsoda aljasság már megint... Ez egyszer nemhiába szólták le a magyar fiúk a kis elnöküket! A Másik addigra egyéb bokros teendőit ment összegabalyítani. ...Hogy, hogy nem Akostok (már mint főtanár) némi idő múltán szittyamaró almagyar csasztuskában adta ki magából a mérgét. (Mondhatni, egészségére!) (Ha egyszer ez kell a lelki tisztaságához.) Ki ettől, ki attól menekül, ki meg a magyarságától. Zarándban sem nagy dicsőség! Persze Pesten ez (nyilván) másként van. Kurta Miska Zaránd vármegyéből ... Szilágyi-bukta Te is más vagy Az elmúlt tanévben nagy botrányt kavart a Művelődési és Közoktatási Minisztérium ilyen feliratú plakátja, melyet az elképedt iskolaigazgatóknak az iskolában kellett volna kifüggeszteniük. Az a kevés igazgató, aki végre is hajtotta a minisztérium utasítását, a szülők tömeges tiltakozására gyorsan letépte a kifogásolt propagandaanyagot. Tiltakozott az ellenzék az Országgyűlésben és tiltakozott minden jóérzésű pedagógus, aki valamilyen sajtónyilvánosságához jutott. A felháborodás tárgya az volt, hogy a plakáton a szerző két fiú „meleg” barátságát ábrázolta. Eddig arról nem volt szó, hogy ez a „műalkotás” a liberális eszmerendszernek sem tesz maradéktalanul eleget, arról az oldalról is komolyan kritizálható. Valami véletlen folytán ilyen kritika nem jelent meg eddig a sajtóban. Ezt igyekszem most pótolni. Az ifjúság nevelését célzó mű egyoldalúan előnyben részesítette a fiú tanulókat, még csak nem is célzott rá, hogy a „másság”-ra a kislányoknak is joguk és lehetőségük van, és ezzel tovább növelte a gyengébbik nem önmegvalósításának hátrányait, így aztán könnyen azt hiheti az ember, hogy két susogó leánytanuló az első randi élményeit beszéli meg egymással — és nem „melegek”. Különben meg kell jegyeznem, a minisztérium minden hibája ellenére szép fejlődés tapasztalható. Az előző kormány alatt a köznép legfeljebb csak „langyos”nak nevezte volna az érintetteket. Hasonlóan a mű hibájának róható fel, hogy monopolizálja a „másság” urbánus változatát, és ezzel kirekeszti a country irányzatot, amit az orvostudomány szodómia néven tart nyilván, arra az esetre emlékezve, hogy a jó Isten Szodoma városát kénköves esővel pusztította el, mert annak lakói állatokkal is párosodtak. Igazán tanulságos lenne az ifjúság számára ennek a szemléletes bemutatása is. Ennek hiányában ugyanis egyes falusi fiatalok behozhatatlan hátrányba kerülhetnek városi társaikkal szemben, kisebbségi érzésük támadhat, veszélybe kerül az iskolák átjárhatóságának mindennél fontosabb elve. A városi fiatalok számára viszont oktatni kellene a fejőszék használatát, hiszen nem mindenki rendelkezik Toldi Miklós erejével, hogy a tehenet erre az alkalomra hanyatt fektesse. Toldiról jut eszembe. Van pótolni valója a liberális tankönyvírásnak is. A gimnáziumok számára készült tankönyv igazán megírhatta volna azt is, hogy Toldi Miklós féltékenységből teperte le puszta kézzel a bikát, mert a Riska nagyon tetszett neki. Igaz, hogy ebben az esetben azt is meg kellett volna említeni, hogy Arany János sok betegsége mellett még verseket is írt, ami a jelenlegi tankönyvből hiányzik. A teljesség igénye nélkül meg kell említenem, hogy hasonló módon a többi „másság” is kimaradt, mint például az exhibicionizmus, mazochizmus, szadizmus, fetisizmus, melyeknek hívei indokolatlan hátrányt szenvednek a plakátkészítő hanyagsága miatt. Természetesen a megfelelő oktatóplakát pótlásával még nem fejeződik be a munka. Át kell írni valamennyi orvosi szakkönyvet, amely ezt perverzióként tárgyalja, egyszerű „másság” helyett. Az eddig diplomát szerzett orvosoknak ismételt vizsgát kell tenniük, hogy tovább praktizálhassanak. Azokat a vallásos tárgyú könyveket, így a Bibliát is, melyek ezt bűnnek tartják, át kell írni, azokat az egyházakat, amelyek erre nem hajlandók, be kell tiltani. Szodoma város lakóit kárpótolni kell. Szokásjog alapján: az adófizetők pénzén, a magyar költségvetésből. Az örökösök megnevezésére a liberális sajtó önként és ingyen vállalkozik. Grandiózus feladat ez egy olyan kulturális kormányzat számára, amelyik még a gimnáziumi érettségi tételeket sem tudja megfelelően összeállítani. Holly István