Ez a Hét, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-06-28 / 26. szám
tanulság angresszus kapcsán leltek a mai kormánypolitikusok többségének a tantervében. Annál több szó esett szocialista hazafiságról, proletár internacionalizmusról. A mozgalomban, a szemináriumokon is csak a „Hogyan szolgáljuk legjobban a Szovjetunió érdekeit?” című integrált tantárgyat tanították. Hol is hallottak volna Sztánáról, Kisbaconról vagy Stászról? Honnan is tudhatnák, hogy voltak „szembejövők”, akik Magyari Lajossal szólva „háborúk üyékén, birodalmak romján” mentek a szülőföld felé, vállalva tudatosan a kisebbségi létet, mert valakinek lámpást is kellett tartani, hogy a többiek el ne tévedhessenek. „Tudom, hogy sokan történelmi sérelmeket hordoznak a szívükben, s igazuk is van. De ezzel nem jutunk előre” — mondja a miniszterelnök a demokratikus Magyarországon a szabadság hetedik esztendejében. Tehát hallgassanak? Maradjanak csak szépen csendben a „Nagy Romlás” örök fenyegetettségében? Nehogy messzebbre hallatszódjék valami a kelleténél, nehogy kicsússzon a szánkon, szájukon olyasmi, amiért majd magyarázkodnunk kell ott, ahol az euroatlanti integrációt intézik? Ügyeljünk mindenki érzékenységére, főleg a nemzetközi fórmokéra, (tudják, ahol fel szoktunk szólalni a kisebbségi jogsértések miatt!)? Hogy ők a miénkre sem 1920-ban, sem azóta nem nagyon ügyelnek, mit sem számít. A piaci színvonalú alkudozásokon, amelyeket béketárgyalásoknak csúfoltak, igazában részt sem vehettünk. Az aláírásra odacitált magyar küldöttséget szinte köztörvényes bűnözőként tartották fogva egy szállodában. A delegáció minden érvelését elutasítva, abból egyetlenegyet sem figyelembe véve, íratták alá velük a dokumentumot, mely megpecsételte a magyarság, de egész Európa további sorsát is. Nemzedékek nőttek fel és tűntek el azóta, de Trianon még mindig eleven sipoly Európa testén. Volt-e azóta nemzetközi fórum vagy hiteles személyiség az akkori döntnökök közül, aki népe, de leginkább hivatalos kormánya nevében kimondta volna: a trianoni békeszerződés igazságtalan, egyoldalú, nem jogi és erkölcsi alapon jött létre, ezért ember- és nemzetnyomorító? A határokat megváltoztatni, valószínű, békés úton nem lehet. Háborút pedig senki sem akar. Az igazság kimondása azonban erkölcsi elégtételt jelent, identitást, a lélek gyógyulásának kezdetét. Mert a trianoni büntetés betegségként hatott. Lassan elfelejtjük, hogy egy nép gyermekei vagyunk. Az euroatlanti integráció szép gondolat. De csak akkor, ha az integrációban minden népnek egyforma lehetőségei vannak, történelmi sérelmek nélkül. Ha nincsenek ilyen nemzetek, nincs mit integrálni. * „Nincs betöltetlen poszt”, nincs vállalhatatlan feladat — mondta Fábry Zoltán, akit nem hiába nevez a sajtótörténet stószi mértéknek. Élete a fedezet rá. Tudnia kellene mindezt azoknak, akik a szabad Magyarország vezetőinek szegődnek. „Tanú akartam lenni, s tanulság.” Ez is Fábry Zoltántól származik. Bizony tanú volt. De hogy tanulság-e, az még a jövő homályába vész. Halász Zsuzsanna (A szerző a Móricz Zsigmond Újságíró Iskola végzős hallgatója.) Az más labancokról Adytlanítéktalanul Varga Lajos Márton — hogy úgy mondjam — se kutya; azt törli Ágh István népi s nemzeti (városi parasztköltő, falusi polgáríró) orra alá, hogy mit érez az Ady nevével fémjelezhető irodalom korszakának a lezárulásával? Mert hogy (nyilván!) a nemzeti hagyományokból táplálkozó irodalmi újítás eszméje idegen a legújabbaktól. Nagy László öccse természetesen kikéri magának: honnan tudja, hogy vége, hírlapi tudósunk mitől ilyen biztos a dolgában? Valaki megsúgta neki! (Csak nehogy ezt is Marxra fogjátok.) Letagadhatatlanul örvend — a káron delül — az Adatlan világ közeledtén Varga Szakértő. — Ő is tagja lesz a Szakértelem Kormányának? ...Hiába, új kor hajnalán mit tehet az ember, ha a Szabad Nép munkatársa? —Új barázdát szánt az eke! Való, volt már reá példa. — Akik azt hiszik, hogy tudományos módszerekkel megközelíthető a szépirodalmi mű, s nem utólag, hanem már a megjelenéskor be tudják bizonyítani, mi miért szép, egy szavukat se hidd el! Ilyeneket szokott ordítani a csapszékben az én szülőhelyem Pesten csak zarándi írónak számító nagy fia. Jaj, emberek, ez a sok szélsőség... —Nem vagy te egy kicsit náci? Hogy a csudába, persze, hogy ők azok. Szellemi krematóriumot építenek posztmodernek, majd egyszer megköszöni nekik valaki. Kurta Miska, Zaránd vármegyéből