Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1996-09-20 / 38. szám

ÚJ OYARIM­AT ! Pár napja múlt, hogy leereszkedett hozzánk az „is­teni Jacko”. Aki nem tudná, ő az a popsztár, aki leginkább arról nevezetes, hogy nem azonos önmagá­val. Eredeti bőrszínét például kifakíttatta (holott — mint tudjuk —, a fekete szép...), a haját mesterségesen bodorítják és egyenesítik; átszabott ábrázatára rosz­­szabb pillanataiban saját maga se ismer rá. A róla szóló híradások azt is megemlítik — pro és kontra —, hogy szexuális érdeklődése se az, ami. Ezt a kétségkívül nem mindennapi embert (King of Pop, a plakátok szerint) különös örömmel fogadta nálunk hódolói hada. (Előző látogatásakor a Parla­ment folyosóin pl. egyenesen egy miniszteri szintű alattvalója kalauzolta...) Nem csoda. A mi Trianonban megcsonkított hazánknak szintén megszokhatatlanul természetel­lenes a kontúrja. Mindehhez a bolsevizmusnak köszönhetően jól el is maszatolódott az ország képe, és — bár itt-ott előbukkan még a hajdan oly büszke, nemes lélek — az utóbbi évek balliberális kor­mányzása óta magyar nemzeti identitásról már alig le­het beszélni. Márkel király országa lettünk... ORUIVDIOCI Érdekes tervet dédelget az MLSZ. Eszerint az NB I- es futballistákat afféle szintfelmérésnek vetnék alá, megállapítandó, hogy melyikük csak amatőr és ki a profi, kit kell lejjebb sorolni és ki való a válogatottba. Mindezt a mai magyar labdarúgás egyre szánal­masabb helyzete ugyancsak indokolja. Elnézve a balliberális kormány eddigi produkcióját, igen tanulságos valami hasonló szintfelmérést náluk is elvégezni. Megvizsgálni például, hogy a kormány­tagok mennyire ismerik — és hogyan alkalmazzák — a demokrácia írott és íratlan szabályait, mit tudnak kezdeni egy orruk alá tolt alapszerződéssel és egyál­talán: hány miniszter hit mindössze néhány hónapot ülni a bársonyszékben. (Arról most ne essék szó, hogy máshol esetleg mennyit ülhettek volna...) Rögvest kiderül, hogy ez a koalíció bizony — eny­hén szólva — nem egy nemzeti válogatott. Gyönge amatőrök csupán, csak éppen övék a labda... — Ó — KOALÍCIÓS KOR­MÁN­YTORTA A habkönnyű torták alapja a jó piskótatészta. En­nek a kormánynak az első éve — az alapja —, egy ki­dolgozatlan tésztából készült. Úgy, hogy a habot kikavarták, a tojássárgát felverték, s hozzá csomós lisztet adtak. Az infláció növekedésével és a bérek leszorításával kicsit csodálkoztak (de csak egy ici­picit!), hogy a tészta szíjas, ehetetlenné vált. Ahelyett, hogy ,,kibokrosodon” volna, lapossá, illúziórom­bolóvá vált. A torták alapját jóízű, finom likőrrel szokták meg­locsolni. Minálunk is meglocsolták, csakhogy gyo­morkeserűvel... A szlovák-magyar alapszerződéssel. Oszt, hogy kiderült mégsem jó a piskóta, úgy döntöt­tek, legalább egy kis pikáns krémmel töltik meg. Csakhogy addig tették-vették a vajat — a hidegről a melegre —, hogy megavasodott. A húzd meg, ereszd meg „technológia” eredménye: egy zavaros, megke­seredett massza. Hiába főztek ki a politikai boszor­kánykonyhában besamelmártást, az sem segített. Harmadik rétege a tortának (s a harmadik éve a kor­mánynak), a piskóta másik fele. Mielőtt még ráhe­lyezték volna, a gyomorkeserű másik felével újra meglocsolták, a román-magyar alapszerződés aláírásával. Ezek után nem nehéz kitalálni, milyen lesz a torta maga. Még hátra van a tejszínhab. Hajói felverik a ne­gyedik évben, kinézetre lehet szép, de összességében ez a torta ehetetlen lesz. Aki ezt megkóstolta tudja, hogy ennél jobbat is kisütöttek már igazi szakértő sza­kácsok. Csak rajtunk áll (és a hozzávalók minőségétől), hogy a következő torta milyenre sikeredik. Mert mindig lesz újabb és újabb sütet torta, amit muszáj lesz megkóstolni.

Next