Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-04 / 40. szám
Ellenzéki újságokban gyakran olvasni, hogy az utcákon manapság csak enervált, fásult arcú, üres tekintetű, a közeli és a távolabbi jövő kilátásaitól kétségbeesett sorstársunkkal találkozhatunk. Nos, ez azért nincs egészen így. Jómagam például a legutóbbi csirkenyak és/vagy farkát beszerző körutamon egy csupa jól táplált, derűs, csillogó szemmel a jövőbe tekintő emberből álló népes csoportra bukkantam. Volt köztük öreg és fiatal, férfi és nő vegyesen (néhányuk neme nem volt megállapítható), egy kissé ugyan már túlkorosnak látszó, kék nyakkendős, szakállas szakács pajtás öntudatos, büszke öröme kifejezetten az ötvenes éveket idézte. " Az óriásplakáton a magyarázatot is megtaláltam: a vigyorgók egytől egyik Közép-Kelet-Európa legnagyobb bevásárlóközpontjára várnak. Mind a kábé harmincketten. Lássuk be, azért ez is valami! Kár, hogy mi, többiek viszont néhány milliónyian már a kilencvennégyes választáskor úgy bevásároltunk, hogy most üres zsebbel, fényesre kopott ülepű nadrágban szomorúan bandukolhatunk tovább az — úgymond—emberarcú piacgazdaság irányába. Stílusosabban — a fenti reklám nyelvén szólva —: Közép- Kelet-Európa legnagyobb bevásárlóközpontja ránk ugyan várhat. — U tál fénymásoltatni, és milyen drágán! Honnan van ennyi pénzed rá? Mindent tudok rólad, b.... meg! Többen gratuláltak a szókimondó úriembernek. Kezet is szorítottak vele. Ettől aztán másokra is átragadt a szókimondás. — Jó lenne Csurkát lejáratni, ugye? Orrod attól fokhagymás! — Legalább valami műtopi volna rajta! De nézzetek rá, mintha skatulyából húzták volna ki! — Vigyázzatok, mert ő meg a stukkerét húzza elő mindjárt! A szolgálatit! — Hogy remeg a szája széle! Be van azért csinálva! Mennyi pénzt kell kapjon érte, ha így is megéri neki! Bizonyára megérte most is, mert végül semmi bántódása nem esett. Igaz, nem vártam ki a kissé egyoldalú „eszmecsere” végét, de alighanem tudnék róla, ha haja szála is görbült volna. Mint ahogy tudtam arról is, mikor a bíróság, a független magyar bíróság fölmentette. Különös műgonddal, pardon, csupa merő véletlenségből éppen a Göncz-törvény hatályba lépése előtt. Csak nem fogják hatástalanítani az egyik legjobb harci személyüket? Ők nem. De azok, akik ellen bevetik, és akiknek a türelme fogytán, előbb-utóbb talán mégis megteszik. Csak nehogy elkapják őket érte! Nagyobb bajuk lehetne belőle, mintha az ország első közjogi méltóságát, magát a köztársasági elnök urat bántalmaznák! Kiss Ügynökök alkonya? A szeptember 6-án megtartott, a román-magyar alapszerződés elleni tüntetésről, amelyen tudvalevőleg a Magyar Igazság és Élet Pártja dominált, nem hiányozhatott ezúttal sem az élősarok. A Szabó Albert névre hallgató díszpinty egy-két hozzá hasonló tollatlan jómadár (madarat tollatlanságáról!) társaságában most is osztogatta reprezentatív kiállítású provokatív szennyiratait. Egy kisebb csoport — nem éppen barátságosan — körülfogta. Egy nem éppen egyetemi tanár kinézésű köpcös úr pedig eléggé szókimondóan és az ennek megfelelő hangerővel vonta felelősségre: — Hol voltál, mikor ’88-ban meg ’89-ben vertek minket a rendőrök? Mért most bújtál elő, te patkány? Tudom, hol szok Akkor hát—szüret...? Szó se róla, látványosan bőséges volt az idei szüret. Színes képriportok, tévés-rádiós tudósítások számoltak be arról, miből mennyit, hányan és hogyan gyűjtöttek össze; tonnák és köbméterek százai röpködtek a levegőben, miközben neves közéleti személyiségek (köztük egy valódi miniszter) kápráztatták el kétkezi közreműködésükkel a nagyérdeműt. (Alighanem fején találta a szöget az a kommentátor, aki szerint az idei szüret talán még jobb volt, mint a tavalyi...) No persze, nem pottyant ám csak úgy az ölünkbe ez a siker. Kinek-kinek egész évben bizony rengeteget kellett tennie e gazdag termésért: emberek tíz- és százezrei hosszú hónapokon át szórtak szanaszét az égvilágon mindent csak azért, hogy minél több hulladékot lehessen összeszedni majd ezen az egyetlen hétvégén. Sőt. Lendületben lévő fővárosunk a nemes cél érdekében már-már heroikus önmegtartóztatásra vállalkozott: kerékbilincsek fölrakosgatása, nikkelezett karók földbeverése és a fokhagymaárus nénikék hajkurászása közben direkt visszatartotta magát, és egész mostanáig takarítatlanul hagyott utcákat, aluljárókat, parkokat, tereket. De megérte. Képzeljük el, micsoda blamázs lenne az Európai Unió, vagy pláne a NATO előtt, ha csak kínkeservesen tudnánk összeszedni ezt-azt egy nyomorult hétvégi szemétszüreten... Óvári. mmmmEZ A HÉT