Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1996-07-12 / 28. szám
Megpróbáljuk utolérni Európát és a gazdaságilag fejlettebb országokat. Rég futunk már utánuk, egyre inkább lihegünk, szúr az oldalunk, és félő, hogy hamarosan görcsökben fogunk fetrengeni. Ezt a versenyt aligha nyerhetjük meg, de akkor is örvendezhetünk, ha utolsóként négykézláb elvánszorgunk a célig. Eretnek gondolataim támadtak, s lehet, hogy megköveznek érte, mégis megkérdem: nagy baj lenne-e, ha nem lennénk ilyen igyekvők, ilyen hülyén becsületesek, de tanulnánk más országok, más népek tapasztalataiból. Lehet, hogy így, ahogyan most versenyzünk, végül is megnyerjük a fair play díjat, de nem lesz, aki átvegye. Gazdaságtörténeti ismereteim meglehetősen hiányosak, de egy jelenségre azért szeretném felhívni a figyelmet. Nem mi vagyunk az elsők, akik szeretnénk felzárkózni, de úgy tűnik, azok, akik eddig sikeresen oldották meg ezt a feladatot, másképpen csinálták. A második világháború végén Japán jobban el volt maradva, mint mi most. Aztán mit csinált? Elkezdte koppintgatni a fejlett nyugati államok termékeit, aztán mikor már ereje volt hozzá, javítgatta azokat, majd kezdett előrukkolni a saját készítésű áruival, s egyszer csak ott találta magát az első sorokban. Most már ő kiabált védelemért. De vajon Japán járta csak be egyedül ezt az utat? Nem valami hasonló történt Hongkongban és Szingapúrban? Aztán Tajvan szigetén? A kezdeteknél a Távol-Kelet kis tigrisei csak anyukájuk fejét itták? De jöjjünk egy kicsit közelebb! Mi történt az elmúlt években a törököknél? Márpedig Törökországot stratégiai helyzete miatt minden rosszalkodása ellenére megbecsülik az Atlanti Szövetségben. Lehet ám rafináltan is csinálni a koppintgatást! Annak idején a magyar állami gazdaságoknak két nagyon figyelemre méltó vezetője volt. Petőházi Gábor fényes, kopasz fejével, bőrkabátjával olyan volt, mint egy sikeres marhakupec, és úgy is gondolkozott. Helyettese Izinger Pál, a mosonmagyaróvári akadémia kiváló növendéke volt korábban, majd nagybirtokokon tanulta a gazdálkodást. Hezingernek csúfolták, mivel ő találta ki a Lajta-Hansági gazdaság csatornázását, amit a szakmabeliek fajtalanságnak minősítettek. De ettől eltekintve ő is nagyon értette a dolgát. Nos, a fejlődő gazdaságok számára vettek egyebek közt egy lucernaszárító apparátot Hollandiából. Aztán, mikor szétszedték a legkisebb csavarig, hogy lekoppintsák, a holland szakemberek váratlanul jelezték, hogy jönni akarnak megnézni, hogyan működik a berendezés. Rémület szállta meg a Földművelési Minisztérium folyosóit. Ezek ketten összedugták a fejüket és másnap a hivatalos közlönyben megjelent, hogy száj- és körömfájásjárvány van, s az utazást sajnos le kellett mondani. A hollandusok máig nem tudják, milyen nagy veszélyt jelentettek a magyar marhákra. Nem állítom őket példaképnek, de egy kis finesz talán ma sem ártana. Mert mi nem lopunk, inkább megbukunk. Széthúzzuk az ingünket: ide lőjetek! Nem próbálunk követők lenni, inkább cakkumpakk eladunk mindent azoknak a nagy cégeknek, akik aztán nemegyszer gyorsan szétzúzzák a hazai termelést, mert a piacot veszik meg. Egyoldalúnak tűnő szerelem ez. Néha úgy látszik, hogy a hatóság, a közeg kéretlenül lép akcióba és éli ki a vállalkozók iránt érzett, nehezen elfojtható undorát. Vajon nem kellene-e megvárni, amíg a túloldalról nem csak az erkölcsök jegyében lépnek fel, hanem netán ígérnek is valamit? Lehetővé teszik a hatékonyabb, jobb együttműködést. Mi pedig — élve az átmeneti lehetőségekkel — addig is zárkózhatnánk, zárkózgathatnánk felfele. Na, de felejtsék el gyorsan, amit mondtam. Éljen a magyar virtus! Fussunk tovább! Elvégre nem vagyunk mi kis tigrisek, hanem doromboló cicuskák. Bölény Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága több mint egy hónap elteltével befejezte a vizsgálatot a májusi, törvénytelen MiG-hadgyakorlattal kapcsolatban. Az első, erről szóló híradás szerint „mulasztásos alkotmánysértés” történt, a személyi felelősség kérdésében azonban a bizottság nem jutott dűlőre. Aztán kiderül, hogy a helyzet nem ennyire súlyos. A rádió másnap ugyanis már „alkotmányos mulasztásról” beszél. Ami ugyebár érthető úgy is, hogy volt ugyan mulasztás, de alkotmányos... Ehhez képest meglepő, hogy újabb két nap múlva elhangzik: mégsem kizárt a cselekményben érintett néhány személy jövőbeni távozása a minisztériumból. Mármost, ha ez a távozás nem csupán azt jelenti, hogy pár percre leugranak parízerért az érdekeltek, akkor stílszerűen elmondhatjuk: úgy látszik, ebben az ügyben még hat hét után, e sorok írásakor is van valami a levegőben... — Ó —« ■■i EZ A HÉT