Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-31 / 44. szám
Aki manapság nem akar munkából megélni, dolgozni, az pártot alapítva politológusnak nevezi ki magát, azért, hogy jogalapja legyen elvenni tőlem azt, amire szüksége van. Miért akarják Önök abszolutisztikus és paternalista módon hatalmukat rám kényszeríteni? Fórumokat, platformokat, köröket, társaságokat, pártokat alakítanak azért, hogy érdekeimet védjék, sorsom, jövőm szebb és jobb legyen. De azt már senki nem kérdezi meg tőlem, hogy nekem mire lenne szükségem, számomra mi lenne a jó. Igaz, Önök egymás céljairól, törekvéseiről sem vesznek tudomást, akkor miért kérnék ki épp az én véleményemet. Önök jól tudják, mi vagyunk többen, ennek ellenére nem mi kellünk, hanem csak voksaink, melyek révén Önök a nyakunkba ülhetnek. Hangoztatják unos-untalan, hogy még politikailag éretlen vagyok, ezért gyámkodni kell felettem. A megdöbbentő csupán az, hogy Önök valójában nem rendelkeznek kellő tudással és társadalmat irányító képességekkel. Gazdaságpolitikájuk nincs, amit ezen a címen tesznek, az magán viseli a szakismeret és felkészültség nagyfokú hiányát, így minden intézkedésük csak növeli a káoszt, mint ahogy azt tette a kölcsönök felvétele is. Sőt mi több, súlyosbította bajainkat, mivel a kölcsönök jórészét nem a gazdaság teljesítőképessége erősítésének szolgálatába állították. Eszközeik a nagyhangú, hazug ígérgetés, az érzelmek, szenvedélyek felelőtlen felszítása, a csalás, bujtogatás, riasztgatás, lázítás, népámítás. Önökből nekem, és látszat szerint a tájékozatlannak ítélt néptömegeknek is elege van. Ne csodálkozzanak tehát, ha a tömeg vár és hallgat. Az írástudók kötelessége felvilágosítani őket, s leleplezni Önöket. Itt és most én is ezt tettem. M D - Sikerdíjas leszek Egymás után épülnek Budapesten a bevásárlóközpontok. Noha nem szeretnék ünneprontó lenni, meg kell mondanom, hogy pl. a Széna téren épülőfélben levő monstrummal máris van egy kis bibi. A Magyar Tudományos Akadémia szerint ugyanis ennek az épületegyüttesnek névadóját, a mamutot — immár évek óta — helytelen kettőzött ,,m” betűvel írni, ahogy az jelenleg az építkezés tájékoztató tábláján szerepel. Na mármost. Felettébb költséges lenne a bizonyára reprezentatív külsejű építmény — nyilván jó magasra kerülő — óriási névbetűit utólag kijavítani; nem beszélve mondjuk a bevezető reklámhadjárat szintén nem olcsó újság- és tévéhirdetéseit, szórólapjait stb. esetleg menet közben egy betű (és az Akadémia) kedvéért megváltoztatni. Egyszóval: nagy pénzeket spórolhat meg az építtető cég eme kis írásnak köszönhetően. Illetve, a dolog azért ennél bonyolultabb: szerény személyemet a beruházással kapcsolatos költségek tetemes csökkentése miatt ezért az éváért kb. 10 százalékos, nem szokványos mértékű sikerdíj illeti meg. Úgy számolom, hogy áfával, SZJA-előleggel és tripla Tb-járulékkal együtt jár nekem mondjuk bruttó tízmilliót. Remélem, hogy ezt az összeget a Mammut (!) Üzletház Rt. mihamarabb átutalja nem éppen konszolidált bankszámlámra. Ja, és még valami. Hogy senki se irigykedjék, már most jóelőre bejelentem, hogy ezen a pénzen legalább öten fogunk osztozni... 4 Óvári I. Negyven évvel az után Mint mindig most is nagy tömeg volt a buszon. Egymás hegyén-hátán szorongtunk. A következő megállónál egy idősebb és egy fiatalabb hölgy sodródott mellém. Élénken vitatkoztak valamiről. Bár a hallgatózás igazán nem szép dolog, párbeszédükre nem tudtam nem odafigyelni. — Kislányom, néha úgy érzem, nem vagy tisztában azzal, mi folyik ebben az országban. Itt már csak lopnak és hazudnak, szinte minden hétre jut egy botrány. — Ugyan anyukám, én se vagyok vak. Mondtam is Laci fiamnak, ne is tanuljon szakmát, csak nyelveket és táncolni. Ha megtanul úgy táncolni, mint az apja, azzal bárhol megélhet. — Csak nem akarod az unokámat elküldeni az országból? Azért talán még történhet valami, kormányváltás, vagy rendszerváltás... — A, én már nem bízom semmiben. Azért maradjon itt a gyerek, hogy kiszipolyozzák, hogy fillérekért gebedjen meg, míg mások százmilliókat markolnak fel? Mondtam neki, ha van egy csöpp eszed fiam, elhúzod innen a csíkot. Minél előbb és minél messzebb, annál jobb. — Nincs már bennetek semmi hazaszeretet... - mondta keserűen a néni, miközben leszálláshoz készülődött. Még hallottam az ajtóból a lánya válaszát: — És ezen te csodálkozol anyukám? Elgondolkodtató mondatok ezek így október vége felé. Nagy Attila EK HÉT