Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1996-11-28 / 48. szám
1956. november 5. Hajnali öt óra Ágyúdörgés ébresztett, ami kísértetiesen emlékeztetett a tizenegy évvel azelőtti égszakadásra, földindulásra. Akkor is szovjet ágyúk lövedékei süvítettek el felettünk. Rémülten rohantunk le az óvóhelyre. Megcsapott, dohos szellőzetlen levegője, akárcsak ostrom idején. A szürke betonfalak láttán hirtelen olyan képek peregtek le szemem előtt, amik akkor egy négyéves gyerek emlékeiben rögződtek. Hallottuk a lövéseket, a becsapódások robbanását. A Móricz Zsigmond körtéri harcok zaja volt az. Aztán napról napra csendesebb lett a környék, egyre ritkábban hallatszottak a lövések. Amikor elcsendesedett a vihar, újra kimentünk az utcára. Nemcsak a kíváncsiság hajtott ki bennünket, hanem be kellett szereznünk a kenyeret, ami nem volt könnyű. Hosszú sorokban álltunk a pékségek előtt és olykor vöröscsillagos páncélosok dübörögtek el mellettünk. Soha nem felejtem el, az egyik Fehérvári úti kenyérbolt előtt várakoztunk, amikor „Szása” megtréfált bennünket. Lőtávolságban lelassított és velünk szembe fordult, majd a torony gépfegyverét, lassan ránk irányította. Megfagyott bennünk a vér. Most mi lesz? Egyszer csak géppuskája kelepelni kezdett. Volt aki lehasalt, vagy hanyatt-homlok elrohant, vagy feltartotta kezeit. Az idősebbek néhányan rosszul lettek. Végül kiderült, hogy a fegyver vaklőszerrel volt töltve, és máris hallottuk Szásáék önfeledt röhögését. Kenyérkeresés közben, egyszer valóban életveszélybe kerültünk. A Fadrusz utcában teherautóról osztották a kenyeret. Sokan álltuk körül az alkalmi pékséget. Váratlanul, közvetlenül a fejünk felett géppisztolysorozat pásztázott végig a szemközti tűzfalon. Lehasaltunk. Egy idős bácsika állva maradt. - Mi történik itt? - kérdezte riadtan. Egy kéz utána nyúlt, hogy lerántsa, már késő volt. Elvágódott és elejtett pénztárcájából az aprópénz csengve gurult szanaszét a kövezeten, a vásárlószatyra leesett a járda szélére, még egy kicsit alákapott a szél, olyan volt, mint egy lelőtt madár. Akkor láttam életemben először halottat. Később már kimerészkedtünk a Bartók Béla útra és a „Körtéri csata” színhelyére is. Émelyítő bűz csapta meg orrunkat, amikor a Szabadság Mozi, (ma „Bartók”) elé értünk. Orosz teherautók roncsai elégett katonák tetemei, kifordult hasüregek, leszakadt végtagok kenődtek a kövezetre. Szörnyű látvány volt. Émelyegve botorkáltunk a tér felé. A Verpeléti út torkolatában állt az az üteg, amely tüzével az oroszokat fogadta. Lövészei még kellő időben kereket oldottak. A Gellért-hegy lábánál a Himfy utca előtt is állt egy ágyú. Letört csöve, összeégett gumikerekei, ronccsá deformálódott talpazata, emlékműre emlékeztetett. Rajta egy megpörkölődött ronggyá szakadt piros-fehér-zöld zászlócskát fújdogált a szél. A „Népdírfé” Angyal János Tizenhatodik A káosz ellen Stejka Istvánnak az „Ez a Hét” 1996. szeptember 20-i számában megjelent cikkére reagálva: Gondolatok a „Káosz”ra, a káosz ellen. Valóban azt mondják az emberek, hogy ők már semmilyen pártnak sem hisznek. Van ezen valami csodálni való? Nyilvánvalóan nincs. A választópolgárok akaratának figyelmen kívül hagyása mindennapos tapasztalat az úgynevezett rendszerváltás óta is. Közvetlenül demokratikus állampolgári jog (lenne) a nép által hibásnak tartott kormány- és parlamenti döntések megvétózására két választás között: a népszavazás kezdeményezése. Ennek a jognak a gyakorlati érvényesülését azonban (például a folyamatosan működő svájci megoldásnak a figyelmen kívül hagyásával) a mindenkori kormánykoalíció parlamenti többsége rendre megakadályozza, a tízezrek által felvetett témák napirendre vételét leszavazza. Egyébként is a népszavazások kezdeményezőinek mostoha körülmények között kell az aláírásokat gyűjteni, nem áll rendelkezésükre - az állampolgárok rendelkezésére - legalább egy kis irodahelyiség, így hát az uralomra került pártokkal szembeni diszkriminációt már a szavazatgyűjtés során is érzik. A népszavazás intézményének érvényesítésén kívül fontos demokratikus jog (lenne) azoknak a képviselőknek a visszahívása is, akik - választóikat becsapva - visszaélnek politikai hatalmukkal. Csakúgy, mint az egypártrendszerben, ma ezek a képviselők a politikai hatalmukat használják fel a gazdasági hatalom megszerzésére, egy különbséggel: saját tulajdonhoz jutva, vagy csúcsmenedzserként betonozzák be magukat a politikai hatalomba. A politika pedig - mint tudjuk -, gazdasági oldalról nézve nem más, mint a gazdasági érdekek összesűrűsödött kifejeződése. Mindezek a mai „demokratikus” politikai gyakorlatban „bevett” antidemokratikus eljárásokkal épített karrierpályák érthetően kiváltották az emberek ellenszenvét és egyúttal gyanakvását minden - akár nemzetinek is hirdetett -, párttal szemben. Vajon akad-e olyan párt, amely szerződésben vállalná szavazóinak, hogy a megszavazott választási programjának ellentmondóan tevékenykedő képviselők visszahívását - természetesen szigorúan szabályozott eljárásban - lehetővé teszi a népszavazás intézményének feltámasztásával? Én, az egyszerű választópolgár, keresem azt a - jelenleg hatalmon nem levő - pártot, amely szerződést kötne velem programjának megvalósítása mellett arra is, hogy ha az általa jelölt személy, mint képviselő nem a programnak megfelelően fog törvényeket kezdeményezni, illetve mellettük vagy ellenük szavazni, akkor a mandátum birtoklásának második-harmadik évében biztosítják a kezdeményező polgárok és a kifogásolt képviselő számára a visszahívási eljárás feltételeit, úgymint: a. ) egy hónapig ingyen iroda, leírássokszorosítás, hirdetés a választókörzeti médiumokban; b. ) a választópolgárok 1 %-ának a képviselőt visszahívó döntését igazoló aláírása esetén azonnali helyi népszavazás; c. ) a helyi polgárok 50 %-os részvételével meghozott minimum 2/3-os „visszahívom” döntés esetén a visszahívott képviselő lemond mandátumáról és 10 millió forintot fizet a Regionális Fejlesztési Alap javára. A fentieket Síklaky István közgazdász ,Józan ésszel!” című programfüzetének felhasználásával - közreadta: Kán Éva, közgazda 4 EZ A HÉT