Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1996-07-26 / 30. szám
Budapest, Bud Budapestnek ez a része etnikailag szinte teljesen homogén. Az a kevés magyar, aki itt lakik, lassan hozzáidomul az itt uralkodó viszonyokhoz, de legalábbis beletörődik. Ritka az olyan, aki meg tudja őrizni emberi méltóságát. Ők a költözést fontolgatják, mert unják már, hogy a nyomorból fakadó indulatok egyre inkább faji színezetet kapnak, s a cigányok, amit nem kapnak meg az államtól, azt „leverik” a magyarokon. Keleti pályaudvar, kora délután A kerengőben rohanó üzletemberek, hátizsákkal szlalomozó turisták, ráérős iskolások, szánnivalóan riadt rendőrök, zavartalanul üzletelő arabok, ázsiaiak, négerek. A metrókijáratnál egy virágot áruló öregasszony kínálja portékáját egyetlen hang nélkül. Csak akkor szólal meg, amikor valaki a nagy futásban meglöki. Ekkor azonban az egész világnak kijut az anyázásból. Érdemes megfigyelni az emberek arcát: rezzenéstelen tekintet, elnyűttség. Szemükben nincs meg az a tűz, ami az önálló akarattal rendelkező, tennivágyó ember jellegzetessége. Mintha egyáltalán nem lennének érzelmeik. Csak a virágárus öregasszony anyázza nagy hévvel azt, aki véletlenül nekimegy. Boráros tér, délután 5 óra körül Az alkalmi árusok zoknit, inget, gyümölcsöt árulnak. Távolabbról hallatszik a „Ki látta, hol látta, merre látta” formula, az Itt a piros... játék jellegzetessége, és nem maradhat el a „Négy csokit egy százasér!” csábítása sem. A „piacon” keresztül eljutni a tömegközlekedési eszközökhöz valóságos akrobatamutatvány. A vételre felkínált áruk eredete több mint kétséges, minőségét tekintve a zsákbamacskára emlékeztet, mégis Tardi Sándor grafikája KI 6 fő EZ A HITT.