Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1996-07-26 / 30. szám

Budapest, Bud Budapestnek ez a része etnikai­lag szinte teljesen homogén. Az a kevés magyar, aki itt lakik, lassan hozzáidomul az itt uralkodó viszo­nyokhoz, de legalábbis beletörő­dik. Ritka az olyan, aki meg tudja őrizni emberi méltóságát. Ők a költözést fontolgatják, mert unják már, hogy a nyomorból fakadó in­dulatok egyre inkább faji színe­zetet kapnak, s a cigányok, amit nem kapnak meg az államtól, azt „leverik” a magyarokon. Keleti pályaudvar, kora délután A kerengőben rohanó üzletem­berek, hátizsákkal szlalomozó tu­risták, ráérős iskolások, szánniva­­lóan riadt rendőrök, zavartalanul üzletelő arabok, ázsiaiak, négerek. A metrókijáratnál egy virágot áru­ló öregasszony kínálja portékáját egyetlen hang nélkül. Csak akkor szólal meg, amikor valaki a nagy futásban meglöki. Ekkor azonban az egész világnak kijut az anyá­zásból. Érdemes megfigyelni az emberek arcát: rezzenéstelen te­kintet, elnyűttség. Szemükben nincs meg az a tűz, ami az önálló akarattal rendelkező, tennivágyó ember jellegzetessége. Mintha egyáltalán nem lennének érzelme­ik. Csak a virágárus öregasszony anyázza nagy hévvel azt, aki vé­letlenül nekimegy. Boráros tér, délután 5 óra körül Az alkalmi árusok zoknit, inget, gyümölcsöt árulnak. Távolabbról hallatszik a „Ki látta, hol látta, merre látta” formula, az Itt a pi­ros... játék jellegzetessége, és nem maradhat el a „Négy csokit egy százasér!” csábítása sem. A „pia­con” keresztül eljutni a tömegköz­lekedési eszközökhöz valóságos akrobatamutatvány. A vételre fel­kínált áruk eredete több mint két­séges, minőségét tekintve a zsák­bamacskára emlékeztet, mégis Tardi Sándor grafikája KI 6 fő EZ A HITT.

Next