Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1996-08-23 / 34. szám

Az más labancokról Nincsen ördögi összeesküvés sehol, nin­csen Tel-Aviv—New York-tengely, de igenis vannak egyre szorosabb kapcsolat­ban álló üzletemberek, bankárok, pénzü­gyi és egyéb szakértők Londonban, Szin­gapúrban, Párizsban, Tokióban, Frank­furtban, Prágában, Hongkongban, Pesten és persze Tel-Avivban és New Yorkban is. Közös nyelvük az angol, és köreikben a származás és lassan már a nemzeti hova­tartozás sem számít annyira, mint a szak­értelem és a kézzelfogható eredmények — bölcsködik, erőltetné reánk a maga bankár­szemléletét Vermes elvtárs az Újvilágból, mint (potomság!) történész. Hogy ne mond­ják ők a szakértelem működtetésének, hogy kis hazánkból 1990-től legalább egy Mar­shal­l-segély ment ki az ő megtámogatásukra, csillogó-villogó bankházaik életben tartására, a hangoskodásukhoz szükséges levegő lesz- tesz, abcúg­­ tosítására, a kisemmizett világ további izzad­ságba­, könnybe-, vérbeborítására! Jó uraink ott a Pokolban, a Disznófejű Nagyúr anglusnyelvű s a megnyuvasztandó közemberektől már teljesen független, való­ban eredeti nemzeti hovatartozástól függetle­nül egy brancsba tartozó rablók birodalmában (különösképp ha történészek tetszünk lenni), ne tessenek elfeledni, hogy ugyanígy ugattak ránk a török világbirodalom megszállottai, a német agyalágyulás fölkentjei, vagy épp a nagyorosz világhódítás tökkelütöttjei! Ők is hasonlókra hivatkoztak, s lám, hova jutottak. Nem tetszenek attól félni, hogy egyszer a népek elküldik Kendteket a búsba? Hogy ne mondjam: a francba. ...S igen jellemző az általuk mitőlünk (amúgy eléggé) megkövetelt toleranciájukra, a nem rájuk, hanem ránk jellemző másság tökéletes elutasítására, hogy éppen ellenkező­leg: ők ellenben nem viselnek el bennünket! Még pontosabban: hülyének tartanak, hisz úgy veszik, aki nem tart velük, önmagának árt. Merthogy nemzeti öngyilkosság nem a Disznófejű Nagyurat szolgálni! Aki pedig el­lenáll, őrült! Mondom, tiszta amerikai szabadelvűség! MÍG ÖN DURMOL, DOLGOZIK A ... BANKÁR. Nem is marad semmid! ...Afrikai sorsra szánt hazádban. Ezt kéne észrevennie magyarnak, román­nak, mennyire ugyanaz vár reánk, ha bedőlünk nekik s nem jövünk rá, hogy mindez nem egyéb, mint világméretű zsebmetszés. Kurta Miska Zaránd vármegyében Illúziórombolás Ellopták az autómat. Pedig nem volt hi­valkodó, „csak” egy kis magyar Suzuki. Nekem persze nagyon drága, hisz többéves gyűjtögetéssel, munkával szerzett spórolt pénzen vásároltam. Egy év alatt a környeze­temben négy autó került a gátlástalanok kezére: először férjezett lányomé, majd a lá­nyom barátnőjéé, néhány hete a barátomé, és most az enyém is. Szinte már éreztem, hogy nem úszom meg. Egyszer már feltörték és a rádiót vitték el belőle, azután megrongálták, feszegették a zárat, nemrég összetörték a helyzetjelző lámpa buráját. Új zár, új kulcs, új műszaki vizsga, új zöldkártyával, ugyanis 3 éves volt. Mindössze 25 ezer kilométert fu­tott. És most fuccs! Lehet, hogy nem lesz többé autóm, hiszen most kényszerből a nyugdíjra várok. No ab­ból nem lehet autóra spórolni! Ha munka nincs, kocsi sincs többé. Ez egy ilyen kilátástalan világ! Ez egy ilyen gátlástalan világ! És még vannak, akik csodálkoznak, hogy ebben az országban sokan nosztalgiáz­nak a megélhetési biztonság, a közbiztonság után. Nagy hiba, mármint a csodálkozás, nem mintha a nosztalgiázás értelmes dolog volna. Sem az egyikkel, sem a másikkal, de még a gyűlölködéssel sem lehet jobbat kínál­ni a meghaladott állapotoknál. Be kellene is­merni a közelmúlt nagy tévedéseit, az illúzi­ókat, az ellenzék tapasztalatlanságát, a reali­tásérzék nagy hiányát, mert ha nem dobták volna ki a fürdővízzel együtt a gyereket is, ha nem akarták volna olyan görcsösen bizonyí­tani, hogy korábban minden rossz volt, a többpárti demokrácia 1990 utáni, első kor­mányzati időszakát nem kísérte volna akkora csalódás, félelem és nagy elfordulás. Most a nagyobb fertőt és a nyomort is eltűri a nép, mert még egyszer nem akar nagy fordulatot. Az ilyen fordulatokba ugyanis bele lehet ár gebedni! Valószínű nem is ringlispílt akart­­játszani­ a nép, hanem, ahogy ígérték, a nyugodt erő vezényletével kevés fájdalom­mal akart egy életképesebb gazdasági rendbe menetelni. Gyanítom, hogy az ellenzék még ma sem látja saját hibáját. Egyszerűbb a népet lebir­­kózni, merthogy nem érti a nemzeti konzer­vatív, egyébként jószándékú erőket, pedig azok érte erőlködnek. Kádár népét valóban nem csak­­Kossuth népeként kellett volna, múlt századi stílusban megszólítani. Eltelt 150 év, 100, de az is elég, hogy 50 év. Parla­mentáris polgári demokráciát céloztak meg a mostani politikai pártok is, de ez nem lehet ugyanaz, mint a századeleji selymes-csipkés polgári rend. Az már poros. Egy kegyetlenül erőszakos világ köszön­tött ránk Az ideológiai háborúk után, a gaz­dasági háborúk kora. Nem hiszem, hogy a lehetséges világok legjobbika. Az „átkos­­ban” a biztonságunkért, a megélhetésünkért odaadtuk részlegesen szabadságunkat, meg­alkudtunk a véleményszabadság rovására is. De most mit kezdhetnek sokan szabadságuk­kal megélhetés nélkül, a munka, az alkotás borzasztóan beszűkült lehetőségeivel? Azt mondja a rendőr, hogy azon az éjsza­kán, amikor az autómat ellopták, eltűnt a bel­városban egy 150 milliós értékű autó is! Fel sem tudom fogni, milyen lehet egy akkora értékű kocsi. Hát mi az én károm ehhez ké­pest? Csakhogy az én autóm számomra úgy tűnik pótolhatatlan. Akinek meg százötven­­millióra futotta, tud majd venni másikat, leg­feljebb egy kicsit olcsóbbat. Micsoda kü­lönbség! Külföldet kiszolgáló nyájas politikusok, mások értékeit gátlástalanul elrabló éhezők, vagy a pénz szagára idomított erkölcstelen fi­gurák. íme nekik vagyunk kiszolgáltatva! Tovatűnt 1988—89 „békés forradalmának” jobbító szándéka, lendülete, lelkesedése. Már az idei ünnepeknek sem tudtunk igazán örülni, sőt ünnepelni sem. Könnyen lemond­tunk az expóról, pedig azzal építhettünk vol­na valami kis szeletkét a fővárosban, ami utódainknak maradt volna emlékül. Nem volt túl sok örömünk az olimpiában sem, amiből a szervezők Coca-Cola reklámot csi­náltak, no meg jégkrém és egyéb árubörzét. Hogy ott az emberi verseny lett volna a lényeg... tényleg volt az is, emberi ügyesség sokpróbája a szendvicsben elrejtve. Ha valaki azt hiszi, vissza akarom hozni a meghaladottat, a múltat, nagyon téved. Én a jelent és a jövőt szeretném jobbnak látni. Azt hiszem, hogy lehetett volna, lehetne keve­sebb illúzióval, kevesebb ártalommal, keve­sebb szenvedéssel újrarendezni sorainkat. Ha a többség nem tűrné a kevesek garázdálko­dását, ha valóban akarná, hogy a népnek legyen itt hazája a következő évezredben is, és ne csak a lakájoknak, ne csak a rablóknak, ne csak a tolvajoknak! (Gál) EZ A HÉT

Next