Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1996-10-11 / 41. szám

Az én objektívem Fizetésnap. Persze ez nem érdekli a kicsi lányt. Robog haza, szokás sze­rint éhesen, kipirultan robban be a konyhába. Máris szerteszét a táska, a kabát, amely azon melegében le is pottyan a fogasról. De egy pillantás a mamára, s máris halkabb a „szia anyu!” mint máskor. A mama számol. Előtte egy nagy füzetben minden kiadás rögzítve van újabban, meg egy nagy halom: a sárga csekkek kupaca. A kislány már tudja, ilyenkor csendben kell maradni. Újab­ban. Valamivel halkabban a szoká­sosnál becsörtet a szobájába, elővesz egy könyvet és tanulást mímel. Csak mímeli, mert rettenetesen kikívánkozik belőle a közelgő születésnap apropóján a nagy óhaj: a görkorcsolya! Meglátni és megszeretni egy pil­lanat műve volt, de utána két hónap keserves várakozás következett. Ab­ban maradtak anyuval, meg apuval, ha a bizonyítvány jó lesz, no meg addig ő is jó lesz, lehet a dologról szó. Csak­hogy azóta a várt fizetésnapokon meg­változott a helyzet. Anyu ilyenkor mindig ingerült, felcsattan a hangja ha szólnak hozzá, utána meg csak számol és számol, oszt meg szoroz. A végén pedig mindig rajta, a legkisebben csat­tan az ostor. De anyunak tudnia kell, hogy ez a mostani egy különleges al­kalom, tudnia kell, hogy még csak ki­lencet kell aludni és szülinap lesz! Csak el ne felejtse! Nem búja tovább a kicsi lány, le­csapja a könyvet, és kioson a konyhá­ba. Lassan anyu háta mögé kerül. Először megsimogatja, majd odabújik egészen, arcát anyu arcához szorítja, még egy puszit is ad szokás szerint, mint a hízelgő kiscica. Aztán odasúg­ja a mamának: — Agörit, azt ugye nem felejtetted el? A mama először nem mozdul, nem néz rá. A kislány most elébe kerül, megáll előtte. Néhány pillanatig csak nézik egymást. A kislány szólal meg először. —Anyu, ne sírj... Kis Oszkár Anyu, ne sírj! Az más labancoknál A P­­­at­u­a Majdnem azt mondom, fura ura! De még félreérti valaki ! Horger An­tal professzor úr nagyságához méri ezt a nyolcvan milliárd dolláros va­gyon fölött rendelkező „internacio­nalista” — kozmopolita — talján pénzcsinálót... Az egyik pesti rádióban hallom a Fiat gépkocsigyár torinói urát, amint épp dicséri a kommunistákat. Csak nem a Kossuth Lajosról elnevezett adón? Mert a Petőfi nevét használó műsor szinte hatatlan a zarándi fal­vakban, a Bartók Béláról elkeresz­teltről pedig — a vétel lehetetlensége miatt — csak hírből tudhat itteni ma­gyar ember. Valóban elég fura: a tőke embere — mint állítja— az olasz választá­sokon azért támogatta a (kommu­nistákat is magába foglaló) baloldalt, mert jobban bízik benne, mint a na­cionalistákban, akik „adottságaik” (?) miatt eleve akadályai az európai egyesülésnek. A liberális politikát, amelyben az állam nem védi a pol­gárait (ellenük, a Pénzvilág Uraival szemben), a baloldal képviseli... Jó vicc, nem mondom! A baloldal, mint a milliárdosok lelkiségének megfogalmazója, a baloldaliság, mint a nagytőke érdekvédelme... a szegénységért bármire kész közéleti­­ség!... a gyáros világ­maffia, mint az igazságos tulajdonviszonyok élhar­cosa! A valóban (ország)határtalan és (valóságosan, nemkülönben mérték­telenül) szabad rablás helyett az ele­settek fölemelője: a nemzeti tőke!..? —Nebolondíts! Persze, ahogy össze lehet hozni az 1989-es bukaresti forradalmiságot az Iliescu-kormány 1996-os támogatá­sával (az 1988-as pestbudai hősiessé­get a Horn-kabinet az évi kiszolgálá­sával) — a KGB révén —, a baloldalt is a világtőkével! (Majdnem röviden mondtam.) Ha a baloldal nem baloldal. Mert a Fiat persze nem enged! (A tőke hogy tehetné, a munka vi­szont... eltűnik... balról.) Ha valaki, a baloldalban bízó szegény népet végképp lehetetlenné (ellenállásra teljesen alkalmatlanná) tenni igyekvő világtőke szolgálójá­nak szegődő „liberális” bagázs. S mily fura fordulat: a mindig és mindenben, mindenkor és mindenhol kiszolgáltatott kétkezieket a honi pol­gárság védi — mert magát is csak így mentheti át... Európából (Amerika elől)? Szegény Európa: Rád hivatkoznak mindenféle kurafiak, a hazátlanságot önérdekből közérdeknek hirdetők, a népek Európáját amerikanizálni — egyneműsíteni — akarók, az üzlete­lésük előtt minden gátat elsöpörni igyekvő hazudozók! — Ha neked is annyi pénzed lenne... Tán akkor sem állnék e hamis­­kártás karba. Kurta Miska Zaránd vármegyéből

Next