Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1996-11-14 / 46. szám

Az más labancokrúlNagy, elvtársak Hetedik szomszédom keresztapjának a leánya — sógorom kertszomszédjának a harmadunokatestvére — az egyik (ha jól vélekszem) debreceni szerkesztőségben újságíróskodott, midőn a világ proletárjai helyett politizálók Brezsnyevüket hántol­ták. A temetésre az egész szerkesztőség hi­vatalos volt, valamennyien ott szorongtak a lapkiadó azon helyiségében, amelyben mindannyian elfértek a képrádió előtt a padsorokban (nyilván inkább fotósök, dí­ványok, kerevetek s egyéb keleti pihegőhe­­lyek sorakoztak a tévé előtt). Kedves is­merősöm — mint idehaza, Zarándban re­gélte — bevágta magát a saját Wartburgjá­ba s megyejárásra ment. Ugyan semmi dolga nem volt, sehol egy fia rendezvény, amelyről hírt kell (vagy lehet) adni, de ez­zel ütötte el kartársai érdeklődését: már megbeszélte, nem tudhatta előre, mikor ka­parják el a Főelvtársat. Persze finomabban mondta. Hitték, vagy sem, mindenesetre megúsz­ta! A város körül kocsizott egyet (kettőt, hármat, szóval elég sokat), hogy csak a búcsúszertartást követően éljen vissza. A többiek meg... tömött sorokban lesték a képernyőt. Hogy bárki (a Sztálin-temetésre em­lékeztető módon) kesergett volna, arról azért nem volt szó, de csak megadták a módját! — Emberek, jár neki! — röhögött a családi körben maga a hetedik szomszéd, akinek a háza előtt épp akkor mentem el (egy kis szíkvízért a sarki csapszékbe), aki már akkor eléggé ellene volt mindenféle kommunizmusnak. (Őszintén szólva 1989 előtt több anya­országi rokon járt haza, mint mostaná­ban.) Míg Brezsnyev elvtárs hivatalos elka­parási ünnepélyén az egész szerkesztőség ott szorongott, a néhány évvel későbbi Nagy Imre-temetést már egymaga nézte végig a mi kis szomszédleányunk! Akkor épp lett volna dolga, de most úgy készült, úgy rendezte, hogy ha nem lehet ott a pesti újratemetésen, legalább így figyelhesse, mi történik. Ily módon azonosuljon... azokkal, akikhez tartozik. A népével. Ellenben a kartársai közül egyetlen egyet sem evett be a kíváncsiság (vagy valami hasonló) a tévéterembe. Egykoron kötelező volt Brezsnyev előtt kalapot emelni, tehát van mivel véde­kezniük rokonszenves kis újságíró is­merősöm kartársainak, ám Nagy Imre újratemetésekor már kimutathatták volna a foguk fehérét!... Ha lett volna nekik. Kurta Miska Zaránd vármegyéből F­érfigyógy­ászatot! Orvosoktól hallottam, de egyébként is elképzelhető, hogy a nők jelentős része élete végéig nem tudja meg, mi az igazi szexuális öröm. Azt hiszik, a kielégülés a férfiak joga. A nő feladata, szerepe csak a szolgálat, az alázatosság és a tűrés. Még ma is! Azon persze már túl vagyunk, hogy ha egy házasság meddő, csak a nőt hibáztassák és vizsgálják, de létezik kevésbé látványos házassági kudarc is: az, ha az együttélés nem egyformán hasznos és örömteli mindkét fél­nek. Mellőzzük most azokat, akik annyira igénytelenek, hogy nem is foglalkoznak érzelmi életükkel, élnek az „ahogy esik úgy puffan” alapon. Azokról van szó, akik sokkal több szeretetet, boldogságot érdemelnének, mégis türelmesen viselik, szenvedik a férfi önzőséget. Közben elveszítik hamvasságu­­kat, formás alakjukat, jókedélyüket, meg­fonnyadnak, idő előtt elszáradnak. Nem cso­da, hiszen locsolni kell a virágot, hogy virul­jon. Az ilyen elszáradó nőt még meg is vetik, olykor gúnyolják, míg a férfit sajnálják „sze­gény szebbet is érdemelt volna!” Pedig for­dítva lenne igazságos, a férfit megszólni, aki nem törődik párja boldogságával, hagyja el­száradni háza virágát. Nem az a dicsérendő, ha valaki képes kihasználni, megnyuvasztani a társát, hanem az, ha képes felemelni ma­gához, vagy beismeri esetleg, hogy valami nincs rendben, amit orvossal is meg kellene talán beszélni. Természetes, hogy minden kórházban, egészségügyi rendelőben van nőgyógyá­szat, de miért nincs FÉRFIGYÓGYÁ­SZAT? Merthogy csaknem ugyanannyi fér­fi él az országban, mint nő. Tudom, most felháborodnak sokan, hogy a nőgyógyászat a szülészet része, és szülni a nők feladata... Nem, nem teljesen erről van szó. Egyébként is a szülészetre jobb helyeken már párban járnak az emberek, sok apuka maga is segít feleségének világra hozni a közös gyer­meket. A szülészet egyre inkább elválik a nőgyógyászattól! Egy emberpár kapcsolatának kezdetén, néhány hónapos együttlét után könnyen előfordul a terhesség, még „tervezetlenül” és a férfiak úgy gondolják, ők ezzel már bi­zonyítottak. Elhanyagolják társukat. Az élet nagy része azonban még hátra van. A gyermeknevelés, a munka is könnyebb, ha a szeretet, a tapintat, a gyengédség, a házassági ölelés és örömszerzés később is megmarad! Láttam a közelmúltban Kepes András té­véműsorát a tanyán élő 20 gyermekes boldog házaspárról. E két ember—az apa és az anya — arcán tükröződött a kielégültség, a ki­egyensúlyozottság, a boldogság, a szeretet, az egészség. Ez a két ember — egy férfi és egy nő — tökéletes párt alkotott. Két féldió, amelyik megtalálta egymást. Olyan erősek együtt, hogy valóságos saját birodalmat ala­kítottak ki maguk körül. Ritkaság! Nem is másolandó, nem is másolható, mint általános megoldás. Az ő esetükből annyi azért tanul­ság, hogy keresni kell és igényelni a tökéletes érzelmi párt. Az egyik rokonomat gyermekkoromban megcsodáltam, mert különösen figyelmes volt feleségével. Figyelme minden apróság­ra kiterjedt: mit veszel fel? Jól áll ez neked? Nem vagy szomjas? Meg ne fázz! Biztos, hogy nem hiányzik semmi? Jól aludtál?... — ezt hallottuk gyakran, és sokan megmo­solyogták, rigolyásnak tartották. Pedig csak azt gondolta, felelős a társa testi-lelki boldog­ságáért. Ez az a szemlélet, amelyet, ha mértéktartó­an is, de terjeszteni kellene. Ránk vet rossz fényt, ha társunk boldogtalan. Ha viszont szép, kiegyensúlyozott, egészséges, akkor nyugodtak lehetünk, hogy jól bánunk vele, visszajelzés arról, hogy jól szeretjük. Bárcsak minél többen igényelnék az önvizsgálatot a férfiak közül is. Elég jó férj vagyok-e? Meg­győződésem, ha lennének Férfigyógyásza­­tok, mint több férfi számára lenne ter­mészetes a férfiassági önvizsgálat, és a vizs­gálat időnként. Ne higgyék, hogy teljesen magánügy amiről most itt elmélkedem, mert ahol több a boldog, kiegyensúlyozott ember, ott sikere­sebb az ország is. Gál Jolán EZ A HÉT

Next