Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1997-04-04 / 14. szám

Szent Gálért Közhasznú Társaság A Margitsziget után körülnéztek a főváros más tájain is, hogy a csapzottak és tépettek országából még mit lehetne priva­tizálni. Amint haladt át a legújabb luxus Chevroletjük az Erzsébet hídon, szembe ötlött a hegy oldalában álló szobor.­­ Ez még itt áll teljesen értelmetlenül és a város tele hajléktalanokkal - sóhajtott fel a vagyonke­zelő főnök. Nincs valami ötleted? - nézett a Ki-be viteli Bank Milliárdokat Saját Zsebre Termelő Főosztályának vezetőjére, a volt mi­niszterre. - Miért ne lenne? - nyögött fel az éjszakai zabálástól émelygő bankember. Közhasznú T­ársasággá alakítj­uk! - Mit? Ezt a szerencsétlen Gellértet? Tu­dod, ki volt ő? Egy mártír! Egy püspök? Egy szent! - Éppen ezért­­ bukott ki a szó a gyakor­lott bankember szájából. Egyszerű az egész. Szent Gellért Közhasznú Társaság! És? Te leszel vagy a fiad a háromtagú szervezet első embere. Kapsz, mondjuk, havi egy millió nettót. A fiad is legalább felét. Esetleg kell egy csinos titkárnő, aki mindenre jó, ő intézi a levelezést, és a dokumentáció kezelését­­is.) A költségvetésben biztosítunk, mond­juk, 10.000 dollárt havonta PR-munkára. - Nem sok ez? - vágott közbe a széles ko­csi túlsó feléből a tulajdonosi bizottság elnö­ke. Nyivákolni fog az ellenzék! - A, dehogy! Legyen akkor havi 100.000 dollár! Abból már meg lehet látogatni a világ legtávolabbi milliomos pihenőhelyeit, para­dicsomait, és ki lehet ragasztani a többnyel­vű, mélynyomásos, színes plakátjainkat ar­ról, hogy mi történt 1100 éve ezen a helyen. - Mi történt? - vágott közbe az állami vagyon hűséges kezelője. - Hát egy szöges hordóban legurították az öreget a hegyről azok, akik nem akartak ke­reszténnyé válni. Nem olyan nagy dolog. De azért manapság ebből lehet üzlet. - Hogy gondolod? - kérdezte az állami vagyonkezelő szakember. - Mondjuk úgy, hogy egy év alatt körbe­járod a világot és mindenütt elhíreszteled, mi történt ezen a helyen. Fogadom, alig tudja valaki. Ezek itt hülyék az üzlethez - mutatott rá az esőben villamosra várókra. Ezután kitű­zünk egy dátumot, és attól kezdve be is mu­tatjuk a külföldieknek a helyszínen, mit, ho­gyan csináltak eleink. Veszünk egy kétszáz literes hordót, adunk két jó ebédet a hajlékta­lanok közül azoknak, akik vállalkoznak és beülnek a hordóba. Ezután ütünk a (dongák) közé néhány szöget és az egészet legurítjuk a szikláról a Duna felé. - Mi ebben az üzlet? - Nézd, ilyen nincs a világon még sehol! Szent Gellért mártirumat megismételni nem kis dolog. És ezt mi szerveztük meg! A Köz­hasznú Társaságodat még a bankok is megfi­nanszírozzák, hiszen megtelnek a Duna-parti szállodák, minden milliomos család ide cső­dül, mert ilyet még nem láttak. Eleven ember a szöges hordóban bele a Dunába! Visszafor­dítjuk a történelem kerekét!­­ Jó, jó, de mi lesz a szerencsétlenekkel, mert szerintem naponta új vállalkozót kell a hordóba ültetni...? - Nem arról volt szó, hogy túl sok a vá­rosban a hajléktalan? Majd elfogynak lassan­ként és addigra a Közhasznú Társaságod is alapít egy újabb bankot. Közben évente négyszer-ötször bejárhatod a világot. - Nem barbár dolog ez?­­ Ugyan! Ez csak egy üzlet. És az ország imázsának már nem számít ez a kis hajcihő. Az a fontos, hogy beszéljenek rólunk! Jöjje­nek, tóduljanak ide! A szállodák, a Duna­­parti lokálok, mulatók, kaszinók tele legye­nek! És különben is miért lenne ez barbárabb megoldás, mint a többi húzásunk, amit évek óta csinálunk itt a Duna partján? Ellenvetés nélkül? Ebből a körnek mindenképpen csak haszna származik. Nem ezért választottuk ezt a vállalkozási formát? Nádor István A szívjóság ellen (No de így tüntetni a szívjóságú kormány ellen?!) Azt mondják a riporter urak: a parasztok közül sokan nem is tudják miért tüntetnek, csak úgy kiállnak az utakra. Persze, csak úgy kiállnak és köpködnek, káromkodnak és tömik magukba a kolbászt, mert abból van a kerítésük. És megátalko­dottak, mert nem akarják kivenni a részüket a közteherviselésből. Mert nem engedik, hogy a hátukon fát vágjanak, hogy ismét le­söpörjék a padlásukat és kiakoholítsák gyer­mekeiket az iskolákból, mert hogy a tudás félre van téve, ki van sajátítva a kék gyerme­kek részére. Micsoda szemtelenség ez, a paraszt visz­­szabeszél! Hogy képzeli ezt ez a paraszt! Hisz el van szépen rendezve az életük szoc. lib. elvek szerint, akár ehetnék békésen a hurkát a hurkafáról. De ők nem, ők nem akarják megérteni vezetőink parancs... aka­rom mondani okos szavait, szívjóságát és gazdag jövőt ígérő diszciplínáit. Persze, mert megint másokra hallgattak, az ellenzék, a MIÉP, az MDF meg a többiek beférkőztek a soraikba, az ellenség keze be­tette a lábát a faluba. Tisztára felbújtja őket az ellenzék! Amúgy maguktól nem lenné­nek felbújtva. Amúgy maguktól csak innák a fütyülős barackot békésen, bő gatyában. De nem, ők nem isszák a fütyülést bő ga­tyában, a légynek sem ártva, inkább követe­lőznek. Az a szegény pénzügyminiszter meg majd törheti a fejét, éjt nappallá téve, hogy honnan vegye a pénzt, amit a parasz­tok követelnek. (Nem lehetne ilyen Tocsik­­félék, AGRO-Bank­félék meg olajgate-fé­­léktől elvenni? Na jó, ezt csak úgy közbeve­­tőleg mondom, zárójelben.) Hova tették ezek a parasztok az eszüket? Az operatőr ott a tévében úgy gondolta, hogy lemegy Mucsára és békésen éneklő emberekkel találkozik az utcán, akik előre köszönnek a kamerának, mert ők tudják mi az illem. Ehelyett mi van? Üres a falu, a parasztok ott vannak az utak szélén (útszéli parasztok). Hallott már ilyet valaki?! A nagy kék embe­rek (akik jól ismerik a parasztot, fényképről) nem ilyennek gondolták a falusiakat. Ezek teljesen eltérnek a szabályostól. A parasztot egyszerűen meg kellene szüntetni, mármint az ilyen parasztot, amelyik nem szabályos. Nem egyezik azzal a nagy kék elmével ki­gondolt, jámbor, jólelkű emberrel, aki utolsó fillérjét is odaadja a kormánynak. F.J.

Next