Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-11 / 15. szám
„Csak rosszabb ne legyen?” Mottó: „Sors elől szökve, mégis szembe a sorssal... ” (Dsida Jenő: Nagy csütörtök) Ember ember hátán, a szó szoros értelmében, egy tűt sem lehetne leejteni. Csakhogy ez, sajnos, nem MIÉP-rendezvény, vagy bármilyen más, hanem a Sopron-Sátoraljaújhely között közlekedő gyorsvonat. Amely 10.05-kor indul szék(let)es fővárosunkból (a Keleti környékére mindenképp a zárójel nélküli variáció érvényes), Miskolc felé. Legalább olvasni tudnék, de aligha lehetne most bármilyen könyvet vagy sajtóterméket látótávolságra magam elé tartani. Csak az orrhossznyira arcomhoz közelítő fiatalember arcáról olvashatnék legfeljebb, de arról is csak azt olvashatnám le, amit az összes többi útitársaméról: nincs ínyére ilyenkor húsvét előtt sem (vagy ilyenkor különösen nem) az efféle vonaton álldogálás. (Mindent az utazóközönség kényelméért!) Még ha valami csinos leányzó volna! Vagy én volnék kissé másságos, ami mostanában divat. (Vagy lehet, hogy akkor autón közlekednék?) Azért jó, hogy nem (fok)-hagymát reggelizett! Szerencsére én sem. Csak az vigasztal, hogy ebbe a tumultusba bizonyára nem veti bele magát a kalauz. Vagy előbb érünk Miskolcra, mint ő ide. Miskolcon majd veszek egy visszajegyet, ezt a menettértit meg Pesten visszaváltom. Egy hónapig érvényes. Egy kis gyúródással, álldogálással keresek valamennyit. Ez is pénz (nem is rossz órabér), a bérből-fizetésből élőnek, aki fizetéstől fizetésig él, illetve próbál megélni. Lehet, hogy csalok, megkárosítom a MÁV-ot, de Isten látja lelkem, más utazási körülmények között eszembe se jutna... Azért, ha mégis jönne a kalauz, valamit csak mondanék neki. Füzesabonynál el is jut az első kocsiig. Lentről száll fel, pontosabban: bepréseli magát, és kéri a jegyeket. - Elővegyem a félárú-igazolványomat? - kérdezem kötelességtudóan, miután kihalásztam a jegyemet a pénztárcámból. (A hátizsákomat sikerült begyömöszölni a kocsi ajtaja melletti kapaszkodó aljába, még csak nem is a földön sározódik.) Csak legyint. Erre fölbátorodom: ne haragudjon, de a kalauznak ilyenkor zsúfoltsági pótlék járna! Mert itt szorongani sem túl nagy gyönyörűség, de ezen a vonaton végigmenni... - Maguknak is járna azért valami kárpótlás mormogja rosszkedvűen, viszonozva a gesztust. - Miért nem tud rátenni a MÁV még egy kocsit? Ilyenkor nagycsütörtökön? Dsida verse jut eszembe („Nem volt csatlakozás...”), meg az, hogy ha román szót hallanék, azt hinném, Erdélyben járok, Ceausescu Romániájában. Mikor mindig azt adták az „állampolgár” szájába: „csak rosszabb ne legyen!”. Igaz, ekkora tömegnyomort még ott sem sikerült kifognom. - Honnan tegyen rá kocsit? Hisz’ más vonatokon sincs elég! - Hát, elég szomorú, ha nincs más megoldás... Akkor valami nagyon nincs rendjén ebben az országban! - Na látja, erről van szó!... (Helyeslő morajlás a folyosón gyűrődők szájából.) - De mindig azt mondják ott fent, hogy most már jobb lesz! Elnevetem magam. - Mondják, mondják, csak legyen, aki elhiszi... Mezőkövesden egy nő száll fel, kisgyerekkel. (Szerencse, hogy leszálló is volt.) Ötévesforma legényke. A karján tartani bajosan tudná az édesanyja, így viszont szegénykének nagyon lent van a feje. Vajon mit érezhet? De inkább mégsem akarom megtudni. Ugyan le se tudnék guggolni, akárhogy dühöngene is bennem a kíváncsiság és a szolidaritás. Kalauzom utat tör magának a sűrűben. Miskolcig nem is kerül elő többet. Pedig volna még neki mondanivalóm. - Tudja, én pedagógus vagyok, de most már belépek a Munkástanácsok Érdekvédelmi Szervezetébe. Annak is van pedagógus tagozata. Azok azt mondják, sztrájkolni kell. Komolyan is gondolják, nem úgy, mint a Szöllősinéfélék. Nem röhej? A MASZOP tagja, és szocialistaként „képviseli” a pedagógusok érdekeit a szocialista kormánnyal szemben! Nyugati szakszervezetekben, akik hallják, hogy nálunk ilyesmi is van, egymás hasát fogják a kacagástól. A maguk szakszervezeti főmuftija miféle káder?... Vonatlépcsőházi gondolatok. Akkor, ott nem mondhattam el neki, sőt, senkinek. Ezért döntöttem úgy: „elmondom hát mindenkinek”! Akinek van füle a hallásra, hallja... K.I.