Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-18 / 16. szám
Mit lát a s mondta, hogy engem kivesz ebből a pakliból. Lehet, hogy ő egyénileg felmentést adott, de ismert a módszer: akinek nem tetszik a gondolata, annak szidd a stílusát. Tudom, sok baja van mostanában Horn Gyulának. Bizonyára nagyon izgatott, hogy azon a bizonyos pártösszejövetelen, amely az új miniszterelnök személyéről dönt, elnyeri-e a többség bizalmát. A helyében én nem aggodalmaskodnék. És ha megfogadna egy csöndes tanácsot, én a helyében nem verném szét az ellenzéki sajtót. Mert akit szidni nem szabad, azt hoszszabb távon szeretni sem lehet. 1994. május 19. Fapados Hej, de rég hallottam ezt a szót, csoda, hogy nem felejtettem el. Nem is olyan régen volt történelmünknek egy olyan korszaka, amikor majdnem mindenből volt fapados, így hívták a vonatok másodosztályú kocsiját, még a jegyet is, így kérték az emberek. Fapados buszok jártak vidéken, ezek vitték a munkásokat, s amikor a termelőszövetkezetben a traktor után akasztott nyitott pótkocsira rakták fel a lócákat, hogy a határba a közös munkára kivigyék a növényápoló menyecskéket, ettől fapadosabbat már alig lehetett elképzelni. Mivel elég öreg vagyok hozzá, én még fapados repülőgépen is utaztam. A háború után ilyen primitív üléseket raktak be az ócskavasként megvett amerikai repülőgépekbe, amelyek helyi járatként közlekedtek mindaddig, amíg a disszidálás veszélye miatt le nem állították őket. Fapados repülő vitt Szombathelyre, Zalaegerszegre, de a Bakony fölött liftnek is bevált, mert akkorákat zuhant, ha ráncigálós volt az időjárás, hogy minden utas mélyen elgondolkozott az életén, mire megérkeztünk. Úgy emlékszem, a népi humor még a füstszűrő nélküli cigarettákat is fapadosként emlegette, ebből lett később a mezítlábas. Miért jutott most ez hirtelen az eszembe? Hiszen ez a világ már rég messze tűnt, s mostanában napról napra halljuk, hogy emlékezni illetlen dolog. Csak azért, mert támadt egy látomásom. Egy óriási fapados busz jelent meg lelki szemeim előtt, de akkora ám, hogy minden választópolgár belefért. A rossz rugózású öreg busz pedig pöfékelve megindult egy göröngyös úton. A bennülőknek nem volt semmi kapaszkodója. Aztán a busz jobbra dőlt, s a bennülők egymás hegyén-hátán erre az oldalra torlódtak. Aztán a busz balra dőlt, és az egész társaság átcsusszant a túloldalra. Közben a szomszédot szidták, hogy miért nem maradt ki-ki illedelmesen a maga helyén. Jó utat, Magyarország! 1994. május 28. Guruló szobrok? Mindenki azt bizonygatja, hogy a rendszerváltozás már nem lesz, de valami hasonló lehetséges. Ha és amenynyiben, akkor természetesen és most bizonyos módosulások elképzelhetők. Állítólagosan a Magyar Szocialista Pártnak van egy titkos bizottmánya, amelyik a szoborvisszahelyezések rendjét dolgozta ki. Marx és Engels visszamehet a helyére azonnal, de Münnich Ferenc ráér még egy kicsinyég. A visszigazságtétel a szobrok helyrerakását is megkívánja. Ki kell hozni a szoborparkból Osztyapenkót és Steimetz kapitányt, de talán a város látképét figyelembe véve ki lehetne őket cserélni. A főváros illetékes bizottsága gazdasági szempontból mérlegeli, mi legyen a szobrokkal, az emlékművekkel, mibe kerülhet ezek oda- és visszahelyezése. Hála az égnek, számos kitűnő javaslat érkezett abban az ügyben, hogy a szobrok és az emlékművek mozgolódása a jövőben ne legyen túlságosan költséges. Az egyik javaslat szerint az emlékműveknél meg kell valósítani a Legoszisztémát. Úgy kell összerakni minden emlékművet, hogy alkatrészeik bármikor cserélhetők legyenek. Ennél is ötletesebb a guruló szobor megoldás. Az a lényege, hogy minden politikus szobrát - ott alatt - vaskos gumikerekekre lehessen szerelni. Természetesen kerekeket, nehogy illúziórombolás történjen, a helyszínre vontatás után márvány utánzatú műanyag lappal kell eltakarni. Ily módon a politikusok köztérre állított szobrait szükség esetén nem csak a titkos szoborraktárba lehet elszállítani, hanem az is megoldható, hogy a politikai szellők fuvallata szerint a szobor központi vagy kicsit kedvezőtlenebb helyet kapjon. Budapest akár nevezetes is lehet a vándorszobrokról. Felmerült az az ötlet is, hogy mint a régi Rómában, a szobrok feje lecsavarozható legyen, s ha jön egy új cézár, az elődjének csak a fejét kelljen eldobni, a figura teste és a talapzat változatlanul marad. Igaz, ennél olcsóbb megoldás aligha képzelhető el, de napjainkban sok a sovány és elhízott figura, ráadásul senki sem visel tógát, így ezt a megoldást még finomítani kell. Volt olyan javaslat is, hogy ha valaki egyszer már szobrot kapott, akkor ácsorogjon ott saját dicsőségére vagy szégyenére, ám ezt a megoldást a bizottság egyértelműen elvetette. 1994. május 21. Munkáskülsejű Gyűlölök repülni. Nem azért, mint sokan mások. Fatalista lévén egy csöpp félelem sincs bennem. Olyan jókat lehet szundítani a magasban. Tengerfeletti utazásnál mutogathatják, oltogathatják a „Tessék az öveket bekapcsolni” lámpát, egy csepp borzongást sem érzek. Ha nem, amikor osztogatni kezdik a kajákat, akkor jön az elkerülhetetlen megszégyenülés. Ezek a repülőgép-konstruktőrök ugyanis az átlag-