Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1997-05-16 / 20. szám

Talán még nem késő - Egységben az erő összegezi évszázadok tapasztalatait a bölcs köz­mondás. Azok a népek és kormányok, amelyek elfogadták ezt az aranyigaz­ságot, és ennek szellemében munkál­kodtak, hihetetlenül rövid idő alatt pozitív eredményeket tudtak felmutat­ni. Ezt a törvényszerűséget felismerve jöttek létre a biztosítótársaságok is. A kis népeknél állami biztosítók formájá­ban. Az állami biztosítóknak kettős haszna volt. Egyrészt az államnak az így felhalmozott pénzt módjában állt kifizetés előtt néhányszor megforgatni. Ez mérsékelte a mindig veszteséggel és kiszolgáltatottsággal járó külföldi kölcsönök felvételét, az állami felada­tok megvalósításához, másrészt biz­tonságossá tette az egészségügy és a nyugdíjak finanszírozását is. Természetesen ez csak akkor mű­ködött jól, ha a kormányaidnál tisztes­séges és hozzáértő emberek ültek. De mi történt nálunk? Az állam már a Kádár-kormány ideje alatt a biztosí­tottak pénzével tömte be a költségvetés felelőtlen, pazarló gazdálkodás miatt keletkező hiányait. A rendszerváltás után hazánkra szabadult gazdasági és politikai kalandorok pedig a meg­maradt nemzeti vagyonnak hágtak hi­hetetlenül gyorsan a nyakára. A nép sajnos tehetetlenül nézte, hogyan húzzák ki az utolsó támaszt is a talpa alól. Gyárak és közintézmények egész sora került néhány év alatt az ebek harmincadjára, és munkanélkü­liek tömege tengődik az egész ország­ban mindenütt. A Nyugat pedig támo­gatás helyett igyekezett mindent ol­csón felvásárolni tőlünk. De azért ha eléggé engedelmesek voltunk, néha dicsérően megvereget­ték a vállunkat is. Ha nem, hát meg­dorgáltak kissé. Térjünk azonban vissza a biztosítási ügyekhez. A gazdasági kalandorok ezen a területen is megkezdték áldatlan tevékenységüket. A biztosítási rend­szert és vele együtt az anyagi forrásait is hamar szétzilálták. Közben a biz­tosítási díjak egyre növekedtek. A kormány pedig a meggondolat­lanul kiadott működési engedélyekkel még támogatta is káros tevékenysé­güket. Magyarországon jelenleg vagy húsz biztosító működik, kikanyarintva a maga koncát. Az állam pedig ahelyett, hogy vál­lalná súlyos mulasztásának felelős­ségét, most éppen társadalombizto­sítási reform címén próbál kibújni kötelezettségei alól. Ezzel olyan terheket ró a végsőkig kizsigerelt lakosság nyakába, amivel az képtelen megbirkózni. A bajt még növelik a szinte naponta ismétlődő pénzügyi visszaélések is. Et­től a szolgáltatások színvonala folya­matosan csökken. Ma már ott tartunk, hogy a gyógyszerek ára és számos szolgáltatás a kispénzű emberek szá­mára megfizethetetlen. Ilyen például a fogorvosi ellátás is. Közben rohamléptekkel folyik az egészségügy felszámolása. Fontos kórházak és szülőotthonok zárnak be egyik napról a másikra. A gépjár­művek kötelező biztosítása szabadáras lesz. Ezt én inkább, ha hű akarok lenni a tényekhez, államilag támogatott sza­badrablásnak nevezném. Ami pedig a legfelháborítóbb, azok a vezetők, akik egy közepes havi nyugdíj teljes összegével emelték az inflációhoz fizetéseiket, a megnyomo­rított lakosságtól megértést és türelmet kérnek. Hát ennyit a meghirdetett azonos közteherviselésről. Azt sem állíthatják, hogy erre a különleges szakértelmük ellenérté­keként tarthatnak igényt, mert ennek semmi tanúbizonyságát nem adták ed­dig. Ezt szemléltetően igazolja az ország mai helyzete is. Vagy csak ügyesen titkolják tehet­ségüket? A korrupción kívül súlyosbító tényezők az ország gazdasági erejét felülmúló beruházások, amelyek csak a pénzt viszik, de belátható időn belül anyagi hasznot nem hoznak. Pedig égetően kellene a pénz, hiszen minden­ki látja, hogy a gazdasági helyzet napról napra rosszabb. Az is arany­­igazság, ha egy nép nem tudja meg­oldani a jelenét, annak jövője sincsen. Egyértelműen látszik, hogy amit építenek, azt a mi pénzünkön építik ugyan, de korántsem a mi részünkre. A hasznát ugyanis nem tudjuk majd élvezni, hiszen a megélhetés alapvető dolgaira sem jut pénzünk. Nem kell másra csak az autópályákra gondolni. Hogy mi lehetne a megoldás? Először is hozzáértő, tisztességes és határozott embereket kellene a kor­mányba ültetni, akik a kisemberek gondjait is magukénak érzik. Az állami vagyon további elherdálását azonnal abba kéne hagyni. A korrupciót tűzzel­­vassal felszámolni. A hazai ipart és mezőgazdaságot sürgősen talpra állí­tani, továbbá kizárólag hazai fogások­­ból csak azonnal jövedelmező beruhá­zásokat szabadna indítani. Ezek azon­ban a már most is nyomorban élő lakosság terheit nem növelhetik. A nép türelme ugyanis véget ért. Csak a vak nem látja, hogy az eddig történteknek hamarosan súlyos követ­kezményei lesznek, ha nem változik semmi. Bátorkodom felhívni az illetékesek figyelmét arra, hogy átmenetileg ugyan bolonddá lehet tenni egy népet, de nálunk ennek az ideje már lejárt. Turán Sándor Budapest EZ A HÉT

Next