Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1997-05-16 / 20. szám
Talán még nem késő - Egységben az erő összegezi évszázadok tapasztalatait a bölcs közmondás. Azok a népek és kormányok, amelyek elfogadták ezt az aranyigazságot, és ennek szellemében munkálkodtak, hihetetlenül rövid idő alatt pozitív eredményeket tudtak felmutatni. Ezt a törvényszerűséget felismerve jöttek létre a biztosítótársaságok is. A kis népeknél állami biztosítók formájában. Az állami biztosítóknak kettős haszna volt. Egyrészt az államnak az így felhalmozott pénzt módjában állt kifizetés előtt néhányszor megforgatni. Ez mérsékelte a mindig veszteséggel és kiszolgáltatottsággal járó külföldi kölcsönök felvételét, az állami feladatok megvalósításához, másrészt biztonságossá tette az egészségügy és a nyugdíjak finanszírozását is. Természetesen ez csak akkor működött jól, ha a kormányaidnál tisztességes és hozzáértő emberek ültek. De mi történt nálunk? Az állam már a Kádár-kormány ideje alatt a biztosítottak pénzével tömte be a költségvetés felelőtlen, pazarló gazdálkodás miatt keletkező hiányait. A rendszerváltás után hazánkra szabadult gazdasági és politikai kalandorok pedig a megmaradt nemzeti vagyonnak hágtak hihetetlenül gyorsan a nyakára. A nép sajnos tehetetlenül nézte, hogyan húzzák ki az utolsó támaszt is a talpa alól. Gyárak és közintézmények egész sora került néhány év alatt az ebek harmincadjára, és munkanélküliek tömege tengődik az egész országban mindenütt. A Nyugat pedig támogatás helyett igyekezett mindent olcsón felvásárolni tőlünk. De azért ha eléggé engedelmesek voltunk, néha dicsérően megveregették a vállunkat is. Ha nem, hát megdorgáltak kissé. Térjünk azonban vissza a biztosítási ügyekhez. A gazdasági kalandorok ezen a területen is megkezdték áldatlan tevékenységüket. A biztosítási rendszert és vele együtt az anyagi forrásait is hamar szétzilálták. Közben a biztosítási díjak egyre növekedtek. A kormány pedig a meggondolatlanul kiadott működési engedélyekkel még támogatta is káros tevékenységüket. Magyarországon jelenleg vagy húsz biztosító működik, kikanyarintva a maga koncát. Az állam pedig ahelyett, hogy vállalná súlyos mulasztásának felelősségét, most éppen társadalombiztosítási reform címén próbál kibújni kötelezettségei alól. Ezzel olyan terheket ró a végsőkig kizsigerelt lakosság nyakába, amivel az képtelen megbirkózni. A bajt még növelik a szinte naponta ismétlődő pénzügyi visszaélések is. Ettől a szolgáltatások színvonala folyamatosan csökken. Ma már ott tartunk, hogy a gyógyszerek ára és számos szolgáltatás a kispénzű emberek számára megfizethetetlen. Ilyen például a fogorvosi ellátás is. Közben rohamléptekkel folyik az egészségügy felszámolása. Fontos kórházak és szülőotthonok zárnak be egyik napról a másikra. A gépjárművek kötelező biztosítása szabadáras lesz. Ezt én inkább, ha hű akarok lenni a tényekhez, államilag támogatott szabadrablásnak nevezném. Ami pedig a legfelháborítóbb, azok a vezetők, akik egy közepes havi nyugdíj teljes összegével emelték az inflációhoz fizetéseiket, a megnyomorított lakosságtól megértést és türelmet kérnek. Hát ennyit a meghirdetett azonos közteherviselésről. Azt sem állíthatják, hogy erre a különleges szakértelmük ellenértékeként tarthatnak igényt, mert ennek semmi tanúbizonyságát nem adták eddig. Ezt szemléltetően igazolja az ország mai helyzete is. Vagy csak ügyesen titkolják tehetségüket? A korrupción kívül súlyosbító tényezők az ország gazdasági erejét felülmúló beruházások, amelyek csak a pénzt viszik, de belátható időn belül anyagi hasznot nem hoznak. Pedig égetően kellene a pénz, hiszen mindenki látja, hogy a gazdasági helyzet napról napra rosszabb. Az is aranyigazság, ha egy nép nem tudja megoldani a jelenét, annak jövője sincsen. Egyértelműen látszik, hogy amit építenek, azt a mi pénzünkön építik ugyan, de korántsem a mi részünkre. A hasznát ugyanis nem tudjuk majd élvezni, hiszen a megélhetés alapvető dolgaira sem jut pénzünk. Nem kell másra csak az autópályákra gondolni. Hogy mi lehetne a megoldás? Először is hozzáértő, tisztességes és határozott embereket kellene a kormányba ültetni, akik a kisemberek gondjait is magukénak érzik. Az állami vagyon további elherdálását azonnal abba kéne hagyni. A korrupciót tűzzelvassal felszámolni. A hazai ipart és mezőgazdaságot sürgősen talpra állítani, továbbá kizárólag hazai fogásokból csak azonnal jövedelmező beruházásokat szabadna indítani. Ezek azonban a már most is nyomorban élő lakosság terheit nem növelhetik. A nép türelme ugyanis véget ért. Csak a vak nem látja, hogy az eddig történteknek hamarosan súlyos következményei lesznek, ha nem változik semmi. Bátorkodom felhívni az illetékesek figyelmét arra, hogy átmenetileg ugyan bolonddá lehet tenni egy népet, de nálunk ennek az ideje már lejárt. Turán Sándor Budapest EZ A HÉT