Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1997-05-23 / 21. szám

arcjAAja&aRmnJfc? Az egyre lejjebb csúszó középosztály tagjai és a végképp elnyomorodott milliók szinte nem hisznek a szemüknek, látván, hogy az egykori állami vagyon nagy része milyen könnyen, gyorsan, úgyszólván máról holnapra egyesek privatizált magánvagyona lett. Elnézve ugyanakkor az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatait, úgy tűnik, hogy elvtársakból úriemberekké válni, azért ennél valamivel nehezebb... -nem is olyan régen még tipikus, jól bevált bolsevik módszernek számított egyes elvtársak erőszakos módon való pozícióban tartása. Ennek lényege: a hatalom csúcsán lévő politikai csoportok felmérik erőviszonyaikat, s ha az esedékes váltáskor nem tudnak biztosan és fölényesen győzni, akkor azért, hogy a másik érdekszféra fikarcnyi előnyhöz, pozícióhoz se juthasson, inkább hagynak mindent a régiben, így azután bármennyire is alkalmatlannak bizonyul már egyik-másik politikus, pártérdekből továbbra is marad a kijelölt helyén. (Példának lásd: Leonyid Iljics Brezsnyev, Konsztantyin Usztyinov Csernyenko, Jurij Vlagyimirovics Andropov, Kádár János, Horn Gyula elvtársak esetét.) Akkor is így volt ez, ha már az illető döntésre képtelen, szellemileg leépült, elaggott, vagy súlyos beteg volt. Hiszen a döntést nem neki kellett meghozni, azt a Politikai Bizottság „ kövületei ” hozták. Ez a szisztéma máig szemérmetlenül követendőnek bizonyult. A kormány törvényjavaslata szerint: „a 70. életévüket betöltött alkotmánybírák mindaddig a helyükön maradnak, amíg a parlament nem választja meg utódjukat.” Hát ilyenek a reformkommunistákból lett liberátorok, akik ha így fejlődnek, hamarosan reform-liberálbolsevistákká vedlenek át. Tehetik, mert a mintegy fél évszázada tartó káderképzésen álszakértővé válva megtanulták, hogyan A pártok erkölcsi, politikai hitele megrendült. Arculatuk vonásai eltorzultak. Ebben a kavalkádban a polgárok aggódva tekintenek jövőjük elé és töprengve kérdik: Kinek, miben higgyenek? Kire, miért hallgassanak? Valóban van kiút, van még remény? Vagy csak hitegetés van? A váltók jobbak lesznek? Ők tényleg tudják, mit kell tenni, mi a fontos és fontosabb? Tisztában vannak az elkövetett hibákkal? Ismerik az erkölcsi válság okait? Képesek a gazdasági hanyatlást, a nemzetfogyást megállítani? Lesz-e szociálishelyzet-javulás? Útját állják-e a lakosság elszegényedésének? Érdemes lesz-e művelődni, tanulni? Feltétlenül korrumpálódni kell-e az érvényesüléshez? Megteremtődnek-e a családalapítás feltételei? Bekövetkezik-e hangulatváltozás? Oldódik-e az individualista, nihilista életfelfogás? Egyáltalán: vane még értelme e hazában alkotni? Itt kell-e élni és meghalni? Van fogódzó? Tudjuk azt, hogy minek legyünk rendületlenül hívei? Megannyi kérdés megválaszolatlanul. Bárki ígérget, most már számon fogják kérni, mert a társadalomnak elfogyott a tűrőképessége, és nincs tartaléka. Amit tenni fog, azt önvédelemből teszi, mert rákényszeríti a pártok politikája, amely szabad rablást biztosított a vadkapitalizmus elvonulásához. Ezzel nem felemelték, hanem megalázták a nemzetet. Ami ennél is fájóbb, nincs aki lemossa a gyalázatot. Nincs, mert izmusokkal, ideológiákkal és média-agymosással szétverték az éltető erőt. - dr -Nagyon úgy néz ki, hogy a világ proletárjai helyett napjainkra - hogy, hogy nem -, a világ burzsoái egyesültek. (Lásd IMF, Világbank stb.) Most tehát végre őszinte meggyőződéssel, hitelesen énekelhetik a baloldali érzelműek a régi, jól ismert strófát: „Nem lesz a tőke úr mirajtunk...” Csak persze ne felejtsék el hozzátenni: ...mert már az... Óvár I. nyers/la£QJui£aAa/ kell a mindenkori helyzethez elvtelenül alkalmazkodni, s elhitetni, hogy nekik előjogaik vannak, mivel megalkuvás nélkül, árkon-bokron át követték a bolsevik szellemet. A baj, hogy sokan el is hiszik ezt! Hogy mennyien, majd kiderül a választásokon. A tragédia az lesz, ha továbbra is nekik kell rendbe tenni az országot! (da)