Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1997-06-20 / 25. szám
Milyen legyen egy riporter? Baloldali. De ezt ne hangoztassa, úgyis tudja mindenki. Legfeljebb a széles közönség nem tudja. Ő nem babrál effélével, el van foglalva a munkanélküliséggel, így aztán baloldali riporterünknek a széles közönség nem látja az oldalait. Pedig van neki. Igaz, csak egy. De az legalább nem szélsőséges. Szélsőséges csak a Csurkának van, mármint oldala. Erre meg merne esküdni riporterünk. Csurka ki van kiáltva, ki van állítva. Bérelt helyet kapott, ott. Szélről. Hogy milyen legyen? A riporter? Tudjon közbevágni. Remélhetőleg a mondat közepén, hogy ne legyen értelme a mondatnak. Ez fontos. Továbbá, fontos, hogy csak jobboldali politikus mondatait szabad kettőbe, háromba, vagy négybe vágni. Felnégyelni. Felkoncolni. Üsd, vágd, nem apád, nem anyád! Bármit tehetsz vele, ha nem baloldali. A baloldali politikust babusgatni kell. Kötelező. Lehet bólogatni is sűrűn. Az éles, pengeéles kérdéseket eltenni holnapra, amikor majd jön a jobboldali politikus. Azt lehet vágni, ütni, azt szabad aprítani. Közpréda. Erre kacsintanak felülről. Továbbá a stúdióban legyen stúdiórend. Jobboldali egyének csak korlátozott számban léphetnek be. Ha már beléptek, kötelesek alkalmazkodni a stúdiórendhez. Legyünk csendben. Ne lármázzunk. Mi miatt is? Semmi miatt ne lármázzunk. Ha elveszik az iskolánkat, kórházunkat, habte Mund! Ha mégis lármázna a riportalany, akkor lekeverjük. Vagy lekeverünk neki egyet. Van technikai meg egyéb eszköz arra, hogy ilyen egyéneket eltüntessünk a képernyőkről. A képernyő tisztasága miatt tüntessük el. Tiszta képernyő, tiszta közélet. Olyan országot építsen egy riporter, amely országnak nincs jobboldala. A jobboldal káros, veszélyes. Kire is? Hát a balol dali riporterre. Is. Hogy milyen legyen egy riporter? Tudjon válogatni. Miben válogatni? Hát a statisztikai számokban. Közöljön szép, nagy eredményeket a baloldali koalícióról. Kövér jelentéseket (a nem létező) jólétről. Jobboldali szervezetek és politikusok számadatai nem mikrofonképesek. Azokat nem kell közölni. Egy jó riporter tudjon hallgatni. Miről? A baloldali politikusok ballépéseiről. Ne fokozza, inkább lefokozza a Tocsikügyeket. Vagy dugja el az ilyeneket. Minek azt mutogatni? Nem érdemes, nem fontos és nem is tanácsos. Egy jó riporter tudjon kiáltani ha kell (ha nem kell) a jobboldal valós, vélt és kreált hibáiról. Ezt elvárják tőle. Hát ilyen legyen egy jó riporter! Legalábbis ilyet kell elviselni. Valameddig. Még. Mi is az a „demokratikus szocializmus”? Szekeres Imre, az MSZP parlamenti frakciójának vezetője, pártjának V. kongresszusa előtt rendezett baloldali társulás platformja összejövetelén többször is értésre adta: „a szocialisták nem a kapitalizmust akarják építeni, hanem a demokratikus szocializmusban érdekeltek.” A nagymérvű privatizálás idején e fából vaskarikának tűnő frazeológia gyanúsan hangzik egy renegát (hitehagyó, áruló, övéit, meggyőződését megtagadó) kommunista szájából, ezért érdemes utánanézni mit is jelent és mit takar valójában a „ demokratikus szocializmus ” fogalma. Ehhez segítségünkre lesz a „Filozófiai kislexikon”, melynek első változatát 1970-ben a Kossuth Könyvkiadó jelentette meg a „Filoszofszkij szlovar” (Moszkva 1968) illetve a „Filoszofszkaja enciklopegyija” 1-5. köt. (Moszkva 1960-1967) megfelelő szócikkeinek fordítása alapján. Miután 1971 -ben megjelent a „Filoszofszkaja enciklopegyija” 5. kötete is, ez alapot adott a magyar kiadás módosításához. A továbbiakban a bennünket érdeklő részt az 1976-ban megjelent negyedik kiadásból idézzük. (A zárójel közé tett kísérőszöveg e sorok írójától származik!) Demokratikus szocializmus, a jelenlegi reformizmus hivatalos ideológiája, amelyet a Szocialista Internacionálé frankfurti kongresszusán (1951) ,A demokratikus szocializmus céljai és feladatai” címmel kiadott nyilatkozat hirdetett meg, s amelyet szembeállítanak a marxizmus-leninizmus ideológiájával. A demokratikus szocializmus elméleti gyökerei az etikai szocializmust hirdető neokantianizmushoz nyúlnak vissza. E koncepció szerint a szocializmus nem a társadalom történeti fejlődésének törvényszerű terméke, hanem olyan erkölcsi eszmény, amit a társadalom bármely rétegének képviselője egyformán elérhet. (Ez az ami nem igaz, s az első nagy átverés itt van, amit nyilván Szekeres úr is tud!) Következésképpen a társadalom szocialista átalakításának problémája főképpen erkölcsi probléma (ami igaz, csakhogy ezt a pszeudo-liberalisták nem engedik érvényre jutni), az emberek szocialista szellemben való átnevelésének és nevelésének problémája. Az osztályharcot, a szocialista forradalmat, a proletariátus diktatúráját a „demokratikus szocializmus” elveti. (Nesze neked Kommunista Kiáltvány!) A szocializmus csak „demokratikus” úton keletkezik, vagyis a burzsoá állam keretei között és a burzsoá kormányok által megvalósításra kerülő szociális és főképpen kulturális - nevelő intézkedések együttes eredményeképpen. (Tehát azért kell feltétlenül privatizálni, hogy burzsoázia legyen! Ki van ez találva!) A szocializmus mint a demokrácia létezik, vagyis mint valamennyi társadalmi réteg és csoport harmonikus egysége, a tőkéseket is beleértve. (Bravó, bratyizhatunk, megszűnnek a kunyhók és paloták!) Ezek a reformista tételek bekerültek az osztrák és a nyugatnémet szociáldemokrata párt, úgyszintén az angol labouristák programokmányaiba. (Azóta szakadt szét a társadalom szegényekre és gazdagokra!) Végsősoron a „demokratikus szocializmus” koncepciója objektív értelme szerint a burzsoá társadalom alappilléreinek örök fenntartására irányul. (Ezt már tudják a liberálbolsevisták is! Mint látjuk, nem is tétlenkednek!) Ezek után nem kétséges, Szekeres úr valóban renegát! -dr