Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1997-02-21 / 8. szám
Az én objektívem Mocsárvilág (Igaz történetek) A ’94-es választási időszak sok szempontból is emlékezetes volt. Az első röpke történet színhelye kicsiny nógrádi falu, innen származott el a később megválasztott országgyűlési képviselő. A hangulatot már „megdolgozták”, s a közönség némi kajánsággal figyeli a másik, akkor még kormányzó párt jelöltjének erőlködését. Nem utálják, ismerik, tulajdonképpen még szeretnék is, de már elteltek a háromhatvanas kenyér lélekmelegítő nosztalgiájával, a szakértelemmel, meg azzal, hogy a Gyula majd rendet csinál. Végre. Nem is nagyon figyelnek, más a téma, mert előző este volt a tv-ben az a nyilatkozó, aki ráismert a vezérre, és azt vallotta, hogy az kirúgta a fogait. A hátsó sorokban erről folyik a szó, majd az egyik vörösödő fejű hívő, aki egyre hangosabb, beordítja a farbát a hirtelen elcsöndesült terembe. - Annak a piszoknak pedig a szemeit kellett vóna kirúgni... Akkor most nem ismerne föl senkit! És először tétova, majd megerősödő taps a kicsiny kultúrteremben. *** Hasonló történetem van a kárpótlásról. Magyarázná az egyik kis faluban az előadó, hogy is van ez az egész kárpótlás, ki, miért és mire jogosult. Beszél arról, enyhíthetőek-e egyáltalán az ártatlanul el- és meghurcoltak sérelmei. A hallgatóság egyik férfi tagja egyre többet mocorog, rálegyint a pódiumon állóra, majd kifakad: - A fenébe is, nincs itt igazság..., és nem is lesz. Én ott voltam Recsken. - És nem kárpótolták? - Frászt! Én voltam az egyik őr! Ugyanúgy kint voltam a kőbányában, mint azok a sz...k, kárpótlást meg nem kapok. -Hogy is kapna... - Vannak, akik mindig jól járnak! Most kárpótlást kapnak, akkor meg jobb volt a kosztjuk, mint nekünk az őröknek! Lassan döcög fölfele a lift a kórházban. Túl vagyunk az év ki tudja hányadik gyógyszerár-emelésén. A liftes néni háttal nekünk félhangosan dünnyögi maga elé: - A rosseb essen ebbe a nyomorult Antall-kormányba, már megint csak emelnek... Elfut a pulykaméreg, rászólok: - Mama, szegény miniszterelnök úr két éve halott. Ezek már mások, ezek a szakértők, tudja... Rám néz - nagy-nagy homály van azokban a szemekben -, visszafordul és azt morogja: - De ő a hibás, mert ő kezdte el. Kiss Oszkár A mai labancokról Versecentúli Versec-Versec Igaz, hogy nekünk, magyaroknak Versec Versec s nem egyéb, de azért a minap a vendéglátó műintézet aligazgatója egy helybéli tudós magyar gyűlésen nem leVersecezte, leVürsecezte Versecünket? - a Rác-Bánságból érkezett vlach vendégekre tekintettel, azt figyelmen kívül hagyva, hogy a résztvevők többsége lesz a hunn származék... Merthogy - szó, ami szó - a vajdasági kisvárost a rumun testvéreink Varset-nek írják. S valahogy úgy ejtik, ahogy emberünk kimondani kísérelte. - Kedves varsetek! Hogyne, ilyen ékes rumánsággal szólintotta meg magyar nyelvűnek hitt beszédében (háromszáz vendégéből) a két verseci komát. Mondanom sem kell, a két illető nem hitt a szemének. Mert hogy így, ilyen pontos románsággal még életükben nem látták kinyomtatva Versecük nevét. - Hallod, itt aztán van demokrácia! Azután meg a fülüknek nem hittek. -.. .Te itt ennyire tudnak románul? -Biztos a dák időkből... Hogy a csudába ne: a ma is színmagyar bihar-zarándi kisvárosban, Románia Partium nevű tartományának a peremén. (Peremország szélén.) Ajaj. Agyalágyult Pesti Akadémiánk - kolozsvári tanítványa e tökkelütött professzormilyen jó nekünk, Romániában, tanítónak, elemi s közép és szakiskolai, ne adj isten felsőiskolai tanárnak lenni, hiszen itt - akár van tanszéke az embernek, akár nincsen - mindenkinek kijár a fejlettebb civilizációt közvetítő román nyelvből eredő megnevezés, a professzor! Eszement nyelvészeink arra kényszerítenek bennünket, hogy minden idegen nevet az illető nyelv szabályai szerint újunk és mondjunk! Mintha hét nyelv helyett legalábbis hetvenhét nyelven beszélne az átlag magyar. Mintha (mondjuk) az amerikai Budapestet, Puskás Öcsit, Zarándi Vastagkolbászt mondana. Merthogy (természetesen) a jenki, a frank, a latin vagy épp a germán - bizony! - csakis a maga nyelve szabályai szerint szól... bármi finn-ugor (avagy finnhunn) dologról legyen szó! Csak a mi nyugatmajmoló, úrhatnám, elvtársias, idegenrajongó nyikhaj tudoraink követelnék meg népüktől a nyelvünktől teljességgel elütő ejtést. (Nem egyszer: ahány nép, annyiféle hangképzést... egyetlen nyelven, az anyanyelvünkön „belül”... úgy, hogy az már réges-rég kívül vagyon...) (Mindenféle józan ésszel fölfoghatón.) Ej, te Versec-faló jöttmentség! Bugris-Amerika, Kurta Miska Zaránd vármegyéből EZ A HÉT