Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1997-05-16 / 20. szám
Búcsúszavak Annak az utolsó személyes találkozásnak az emlékével búcsúzom Takács Marika tv-bemondótól, amelyet jó egy évvel ezelőtt hagyott bennem. Már javában intéztem a nyugdíjazásomat, amikor a Szabadság téri épület hátsó bejáratától a főbejárat felé vezető földszinti folyosón összetalálkoztunk. Semmi komoly betegség jelét nem láttam rajta, csak valami mélységes, testet-lelket átható szomorúságot. Ritkán dolgozott, nyugdíjasként nem találta meg igazán a helyét. „Tudod, elfogadom, megértem, hogy a képernyőn át kell adnom a helyem a fiatalabbaknak, de hogy egy ekkora intézményben semmi hasznos tevékenységre nem vagyok jó, azt nem hiszem. A fél életem a televízió, ha elveszik lebénulok. Te, hogy bírod? - kérdezte őszinte érdeklődéssel. - Nehezen, sok-sok aggodalommal, olykor kétségbeesetten. De van két unokám, ha velük vagyok, megnyugszom. És rendszeresen írok egy polgári hetilapnak - ezt mondtam neki. Láttam rajta, hogy szívesen beszélgetne még, de ismerősök megszólították, elcibálták. Nem barátságtalanul, szeretettel. Azóta nem találkoztunk. A halálhírben hosszan tartó súlyos betegségről írnak. Bármi legyen is a kór, amely elvitte az élők sorából, én azt gondolom, kiváltója és elhatalmasítója lehetett az a lelkét-testét gyötrő szomorúság is, amely tavalyi találkozásunkkor megdöbbentett. Az öregedés természetes folyamat. De nem mindenkinek adatik meg a megrázkódtatás nélküli tisztességes visszavonulás lehetősége. Mintha neki sem sikerült volna. Önmagával és talán a világgal is elégedetlenkedve távozott örökre. Pedig intézmény volt ő is. Emlékszem, iskoláskorom színhelyén Gyöngyösön az ő mosolygós arcával jelent meg az első magyar távolbalátó készülék a Keravill kirakatában. Könnyebb a búcsú azoktól, akiket tevékenykedve, az emberi kor felső határán ér utol a Nagy Kaszás. Ő még tevékenykedhetett volna, így hát nehéz szívvel búcsúzom. Isten Veled barátságos kollegina, az MTV szimbóluma! Isten Veled, Takács Marika! Gál Joli ! Ássuk el a politikát? Az ókori görögöktől örökölt, tehát európai kifejezések: polisz - városállam, politika , a város, az állam kormányzásának irányvonala, a közügyek vitele politikusba közügyekkel foglalkozó államférfi demoszt a nép demokrácia , a nép uralma Értelemszerűen a többpárti demokrácia a nép uralmának, érdekeinek érvényesítése a választott politikai pártok által. Aki általában a politika ellen lázit, az a demokrácia ellen is lázit. Mostanában arról akarják egyre többen meggyőzni az állampolgárt, hogy a politikát tekintse nem érdekében állónak, hanem káros dolognak. A „meggyőzésnek” előfordul durva esete is, de gyakoribb az éles kritika, a gúnyos ellenszenv-keltés, és a bujtatott sugallat. Kik és miért akarnak bennünket általában a politika ellen uszítani? Előrebocsátom következtetésemet: a hatalmon lévők érdeke, hogy nyugodtan elterpeszkedhessenek a pozíciókban, hogy lejárassanak mindenki mást, aki ellenfelük lehet a politikai porondon. Külföldi útjai közben itthon, köztársasági elnökünk is beállt a politika ellen agitálok közé, mondván, életünket túlzottan átszőtte a politika. Hozzáteszem: ejnye, ejnye magyarok, túl sokat foglalkoztok a közügyekkel, ahelyett, hogy a saját birodalmatokkal, vagyonotokkal, sok pénzetekkel törődnétek! Bíráljátok önmagatokat, ne a közállapotokat! Acsarkodjatok a szomszéd ellen, rágódjatok vállalkozásaitok kudarcain, keressetek végre hajlékot ti hajléktalanok, váljatok a munkanélküli segélyze ti munkanélküliek, vagy álljatok sorba 100 forintokért, vezessétek le haragotokat a rossz diákokon szegény pedagógusok, gyógyítsátok önmagatokat betegek; ha nincs pénzetek, - bár ötletetek lenne - ne szidjátok a bankokat, hiteleznek azok egymásnak éppen eleget! Szóval el a kezekkel a közügyektől! Törődjön mindenki saját magával! Vagy mégsem! ? Mi, kipasszírozott tévések például, ha nem is csinálhatjuk, de bírálhatjuk a közszolgálati televíziót. No, persze óvatosan, hiszen, akik ott maradtak, tízszer olyan gazdagok lesznek, és jaj nekünk. Úgy tűnik föl, azért történt az egész rendszerváltás (a szólásszabadságért cserébe), hogy kevesen sokat habzsolhassanak mások rovására! Nagy találmány: akik valamikor elvettek - majd osztogattak, hogy népszerűek legyenek - most újra elvettek a közösből, hogy ők legyenek a gazdagok! Bravó!! Nem én írom le először, ám még mindig igaz: Magyarországon azé a hatalom, akié a Televízió. Ez olyan ország, hogy amit a televízióban, a közszolgálatiban sokszor sugalmaznak, az közvélemény lesz. Még egy évig bizonygatják, hogy a politika bűnös dolog, a politizálás is - értsd elsősorban, ha az ellenzék gyakorolja, mert mindenbe beleütik az orrukat, a pártok az okai minden rossznak! Ha ez így megy tovább, 1998-ban az emberek megszavazzák az egypártrendszert. A kapitalista egypártrendszert! A kiszolgáló sajtó most természetes? Persze, hogy az az érdekük, persze, hogy azt sugallják a médiaguruk, hogy ne foglalkozzunk a közügyekkel, félre a politikával, maradjon úgy a hatalmi szerkezet, ahogy most van, hogy a „zsákmányból”, amit a médiaháború idején szereztek, más már ne részesüljön. Ha ostobák vagyunk, hallgatunk rájuk! Ha nem, akkor nagyon is odafigyelünk a közügyekre, nem hagyjuk eltemetni a politikát! -G-