Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1997-08-01 / 31. szám
Sokan aggódnak mostanában, látván Magyarország nemzeti kincseinek egyre vadabb tempójú külföldi közbejuttatását, hogy nekünk, magyaroknak, a végén semmi sem marad. Nemrégiben például állítólag a recski bányát vette meg valami amerikai-kínai vegyes vállalat. Ez utóbbi hírben azért - lássuk be — mégis van valami megnyugtató, így ugyanis jó esélyünk nyílik arra, hogy amennyiben beteljesülne a pár évvel ezelőtti Vastagh Pál-i jóslat, és afféle másként gondolkodóként egy kis átnevelésre, némi kötődésre netán Recsken találnánk magunkat, ott legalább nem a régi, internacionalista elvtársak vigyáznak majd ránk. Hanem modern, nyitott társadalomhoz illő módon mindenféle új, idegen — hogy’ is mondjam? — multinacionalista urak... — CímbenJeeneskedelem Szép, nagy tábla valahol a Nagytétényi úton: „A bútorra is igényes vásárlók gyártója és forgalmazója.” Ez már döfi! Eddig ugyanis legfeljebb olyat hallottam, hogy valakinek - nem éppen hízelgőn - azt mondták: „csinált volna az apád széklábat helyetted!” Esetünkben a dolog - ráadásul ipari méretekben - úgy látszik, épp fordítva van. Tetejébe a gyár még el is adja (forgalmazza) a nyilván klónozással előállított, bútorra igényes vásárlókat. Komolyra fordítva a szót: bízzunk benne, hogy a cég bútorai azért általában jobban sikerülnek, mint ez a kissé hevenyészve összetákolt jelmondat... -várt. Úgy látszik, jól sejtettem, hogy a balliberális kormányzás igencsak megterheli Magyarországon az élővilágot. Legalábbis erre utal, hogy — amint azt egy újságcikkből megtudtam — egyes sertéstelepeken már a legkorszerűbb tudományos eljárással választják ki a stresszel szemben ellenállóbb négylábúakat. Kíváncsi lennék, vajon ezek az új, tudományos módszerek igazolják-e a közismert, mindennapi tapasztalatot? Nevezetesen azt, hogy mostanában minél inkább ember valaki, annál nagyobb nyomást kell a hatalom részéről elszenvednie, viszont minél nagyobb disznó, annál könnyebben viseli ezt az immár több, mint három éve tartó állapotot. .. Óvári 1/4 EZ A HÉT - Hallotta az örömhírt? - Miféle örömhírt? - Július elejétől ismét emelik a gáz árát. - Ez magának örömhír? - Várja meg a végét, a villany árát is emelik. - Ezt is vegyem örömhírnek? -A dehogy, az örömhír abban van, hogy ezzel elérjük a nyugat-európai árszintet. -Hurrá! -Miért? Hát nem erre vártunk? Megütni valamiben a nyugat-európai szintet. Most itt van. - Itt bizony, hogy az a menny kő... - Csak maga ne káromkodjon. -Miért? Olyan tökkelütött azért nem vagyok, hogy örüljek, mert többet kell fizetni az áramért meg a gázért. - Nem érti maga ezt az egészet. - Mit nem értek? - A dolog lényegét. - És mi a dolog lényege? -Mondtam már: a nyugat-európai szint uram. A nyugati! Erre a szintre áhítoztunk és most itt van. -Itt bizony, ha beledöglünk is. Inkább azt mondja meg nekem, mikor kasszírozunk ebből valamit? -Ne legyen türelmetlen, kasszírozni fogunk. -Mit? - A Világbank dicséretét: jól van fiúk, jól csináljátok. -Ne bosszantson uram és elmegy innen valahova a Világbankjával! - Önt tán nem érdekli a Világbank dicsérete? - Engem uram teljesen hidegen hagy. - Efféle gondolkodással hogy akar ön bejutni Európába? - Én egyáltalán nem akarok bejutni Európába. -Akkor maga egy maradi ember. Talán magát a modernizáció sem érdekli? - Ha rajtam próbálják ki, akkor az sem érdekel. -Nehéz magával szót érteni, talán az sem érdekli, hogy az idén több valuta van az államkasszában, mint tavaly? - Képzelje, engem még az sem érdekel. - Hát egyáltalán mi érdekli magát? -A nyugdíj, uram, a nyugdíj érdekel, az kicsi, az árak meg magasak. - Uram, erre is van megoldás. -Micsoda? -ígéret... -Mit kezdjek az ígérettel? Van az ígéretnek íze vagy szaga? Meg lehet enni, vagy el lehet adni? - Igen, a kormány rájött, hogy el lehet adni. -És miként? - Választási ígéretként. mmmm