Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)

1997-10-17 / 42. szám

MAGYARORSZÁG ÉS A NATO Akadémiai kerekasztal Hazánk csatlakozása az Észak-atlanti Szervezethez olyan nemzeti sorskérdés, amelynek eldöntését a történelem ritkán kí­nálja fel - mondta Balogh András, a Külügyi Intézet igazgatója a Magyar Tudományos Akadémián szeptember 30-án rendezett ke­­rekasztal-vitán. Világunk ma részben egysar­­kú, részben pedig több. Vitathatatlanul léte­zik az USA vezető szerepe és befolyása a fej­lett világban, de az sem tagadható, hogy van­nak máshol is erősödő hatalmak, például Dél­kelet-Ázsiában, például Kína is az, és Orosz­országot sem lehet leírni a hatalmas országok sorából, ráadásul eléggé kiszámíthatatlan még. Ami tény: a duális szembenállás idősza­ka megszűnt, a világ a globalizáció felé ha­lad. Közvetlen térségünkben a közelmúltban három ország bomlott fel, nyolc szomszé­dunk közül négy nem is létezett az elmúlt fél évszázadban. Ilyen fiatal államokban a túl­zott nemzeti érzés, a nacionalizmus könnyen terjed. A magyarság egyharmada ezekben az új országokban él. Sorsuk könnyűnek igazán nem mondható. Ráadásul gazdaságilag nehéz helyzetben lévő országokról van szó, sőt egyikben-másikban nem is régen még nyílt háború folyt. Magyarország szuverén nemze­ti érdekeinek megvédése továbbra is komoly feladat. Megvédheti-e önmagát egyedül, vagy szövetségeseket kell keresnie? - tette fel a kérdést a Külügyi Intézet igazgatója. Az bi­zonyos, hogy gyöngesége provokálhatja a szomszédokat - állította az előadó. Hatékony biztonságának hiányától szenvedett már ép­pen eleget a történelem során. A hazai szak­értők és a társadalom nagy része is elveti azt az elképzelést, hogy egyedül igazán hatéko­nyak tudunk lenni. A következő kérdés, hogy van-e regionális, közép-európai hatékony biztonsági rendszer vagy máshol kell azt ke­resnünk? Balogh András szerint ugyan igaz, hogy elég erős a közép-európai összefogás gondolata, hiszen eléggé egymásra vagyunk utalva, de kölcsönös biztonságot is jelentő szervezetek kialakításának akarata nincs meg a térségben. Igazán hatékony és a környező országoknak is szimpatikus biztonsági rend­szer egy van, és ez a NATO. Ráadásul ez a szervezet már ki is nyilvánította, hogy a ke­­let-közép-európai régió három országát, köz­tük hazánkat befogadni hajlandó. Mit kellene tudni a NATO-ról? Például azt, hogy nem hasonlítható a Varsói Szerző­déshez és nem azonos a korábbi, hideghábo­­­rú alatti önmagával. Alapvetően védelmi szervezet. A szembenállás filozófiájával le­számolt, ezért is tartotta fontosnak a külön­­egyezményt Oroszországgal. Míg az Európai Gazdasági Unió az egyes nemzetállamok gazdaságát csorbítja a sok közös előírással, a NATO a nemzeti honvé­delmet hatékonyabbá teszi. Hozadék az is, hogy ha a NATO tagja egy ország, akkor­ ez megkönnyíti integrálódását a gazdasági unió­ba. Balogh András szerint tehát a két nyugati szervezet összehasonlításában a mérleg min­denképpen a NATO felé billen. Kérdésként hangzik el sokszor, hogy ha a NATO tagja leszünk, együtt jár-e ez minden­képpen a nukleáris fegyverek és az idegen csapatok itteni állomásoztatásával? Válasza erre röviden az volt, hogy egy esetleges nuk­leáris háborúban Magyarország földrajzi fek­vése miatt úgysem maradhatna semleges. Illúzió az ilyen elképzelés, akár NATO-tagok leszünk, akár nem. Ami pedig Oroszországot illeti: ennek a nagy változásokhoz fogott országnak is jobb, ha stabil nemzetállamok veszik körül nyugat­ról és nem instabilak. Úgy tűnik fel, hogy ezt egyre többen belátják Oroszországban is. Dérer Miklós, a Magyar Atlanti Tanács főtitkára hozzászólásában kiemelte, hogy a NATO politikai jellege talán a katonáinál is fontosabb. Bármilyen meglepő, de igaz, hogy ezt a szervezetet nem kényszerítette senki, maga kezdte megreformálni önmagát, ami­kor a történelmi helyzet megváltozott. Sajná­latosnak mondta, hogy a tájékoztatás a NATO-ról Magyarországon későn kezdődött el és még ma is hiányos. A népszavazásig hátralévő időt bizony ki kellene jobban hasz­nálni az alaposabb informálódásra. Gazdag Ferenc szerint a NATO 1989 óta sikertörténetet mondhat magáénak: meg­nyerte a hidegháborút, az Öböl-háborút, bé­két teremtett a volt Jugoszlávia területén, közben végrehajtotta saját reformját. Jól rea­gált a kihívásokra és megfelelően kezelte ko­rábbi ellenfeleit. Erősítette kapcsolatait az ENSZ-szel és az EBESZ-szel. Az­ elmúlt években az állandó átalakulás képét mutatta, ezért is van, hogy még nem volt ideje a hosz­­szú távú stratégia kialakítására. De ez a kiseb­bik baj. A nagyobb az lett volna, ha nem ké­pes változásokra. Egy másik szakértő azt hangsúlyozta, hogy a magyar értelmiség egy részében igen erős érzelmi kötődés van még a független nemzetállam eszméjéhez, amely az egysége­sülő Európában jórészt illúzió. Legalábbis a hagyományos értelemben. Mádi Gábor, a Külügyminisztérium kép­viseletében arról beszélt, hogy vannak vilá­gunkban nem katonai globális kihívások is, amelyek leküzdésében a NATO segíteni tud. Például az ökológiai, a gazdasági és a szociá­lis nagy kihívások ilyenek, amelyekből nem tudhatjuk pontosan mikor lesz katonai konf­liktus. A NATO-országok földrajzi környe­zete még tele van instabil országokkal. A NATO képes válságkezelő megoldásokra is. Az európai biztonsági feladatokat egyébként nem kívánja kisajátítani, továbbra is együtt­működik az EBESZ-szel, az Európai Bizton­sági és Együttműködési Szervezettel. Dr. Valki László nemzetközi jogász hoz­zászólásában többek között a magyar köz­­szolgálati televíziót bírálta, amiért az nem volt képes az elmúlt hónapokban és még most sem megfelelően közvetíteni az ország sikereit, és ide sorolta a NATO-ba történő meghívást is. A madridi hírt például úgy kezdte a bemondó „Nem öt, csak három or­szágot hívtak meg a NATO-ba.” Ez ugyebár kudarcot sugall, negatív csengésű. Holott örülhettünk volna, hogy lám csatlakozhatunk korunk leghatékonyabb védelmi rendszeré­hez, ha akarunk. Ilyen hírszolgáltatással lehet növelni a magyarok pesszimizmusát - vélte a nemzetközi jogász. Az is káros, ha a demok­rácia vitáit túl fájdalmasan tálalják. Nem kell abból fájdalmat csinálni, hiszen a demokrácia sehol sem túl szép, inkább veszekedős, sőt van ahol a parlamentben verekednek is. Ezt tudatosítani elfelejti a közszolgálati tájékoz­tatás. Ebben egyébként igaza van a jogász - szakértőnek — ezt már a tudósító teszi hozzá, vagyis e sorok írója. Mi, akik az 1990-es vá­lasztások után még a televízióban dolgozhat­tunk, megpróbáltuk ezt megértetni a nézők­kel, ám akkor az írott sajtó és más szerkesztő­­ségek nem támogattak ebben. Azt azért a konferencia résztvevőitől még elvártuk vol­na, hogy legalább halvány utalásokat fogal­mazzanak meg arra, hogy a siker nem pusz­tán a Horn-kormány sikere, hogy a NATO- csatlakozás előkészítésében jócskán szerepe volt az Antall-, Boross-kormánynak is. A kép így teljes, így igazságos. Nemcsak az elmúlt három év, hanem a rendszerváltás hét-nyolc évének sikeréről van szó, ha egyáltalán az lesz, hiszen a csattanó még hátra van: a nép­szavazás, amely megerősíti vagy elveti a csatlakozás szándékát. Ha nem akarunk tör­ténelmi kudarcot, akkor a tömegtájékoztatás baklövésein és túlzott óvatosságán valóban változtatni szükséges. Gál Jolán EZ­A

Next