Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1997-10-17 / 42. szám
MAGYARORSZÁG ÉS A NATO Akadémiai kerekasztal Hazánk csatlakozása az Észak-atlanti Szervezethez olyan nemzeti sorskérdés, amelynek eldöntését a történelem ritkán kínálja fel - mondta Balogh András, a Külügyi Intézet igazgatója a Magyar Tudományos Akadémián szeptember 30-án rendezett kerekasztal-vitán. Világunk ma részben egysarkú, részben pedig több. Vitathatatlanul létezik az USA vezető szerepe és befolyása a fejlett világban, de az sem tagadható, hogy vannak máshol is erősödő hatalmak, például Délkelet-Ázsiában, például Kína is az, és Oroszországot sem lehet leírni a hatalmas országok sorából, ráadásul eléggé kiszámíthatatlan még. Ami tény: a duális szembenállás időszaka megszűnt, a világ a globalizáció felé halad. Közvetlen térségünkben a közelmúltban három ország bomlott fel, nyolc szomszédunk közül négy nem is létezett az elmúlt fél évszázadban. Ilyen fiatal államokban a túlzott nemzeti érzés, a nacionalizmus könnyen terjed. A magyarság egyharmada ezekben az új országokban él. Sorsuk könnyűnek igazán nem mondható. Ráadásul gazdaságilag nehéz helyzetben lévő országokról van szó, sőt egyikben-másikban nem is régen még nyílt háború folyt. Magyarország szuverén nemzeti érdekeinek megvédése továbbra is komoly feladat. Megvédheti-e önmagát egyedül, vagy szövetségeseket kell keresnie? - tette fel a kérdést a Külügyi Intézet igazgatója. Az bizonyos, hogy gyöngesége provokálhatja a szomszédokat - állította az előadó. Hatékony biztonságának hiányától szenvedett már éppen eleget a történelem során. A hazai szakértők és a társadalom nagy része is elveti azt az elképzelést, hogy egyedül igazán hatékonyak tudunk lenni. A következő kérdés, hogy van-e regionális, közép-európai hatékony biztonsági rendszer vagy máshol kell azt keresnünk? Balogh András szerint ugyan igaz, hogy elég erős a közép-európai összefogás gondolata, hiszen eléggé egymásra vagyunk utalva, de kölcsönös biztonságot is jelentő szervezetek kialakításának akarata nincs meg a térségben. Igazán hatékony és a környező országoknak is szimpatikus biztonsági rendszer egy van, és ez a NATO. Ráadásul ez a szervezet már ki is nyilvánította, hogy a kelet-közép-európai régió három országát, köztük hazánkat befogadni hajlandó. Mit kellene tudni a NATO-ról? Például azt, hogy nem hasonlítható a Varsói Szerződéshez és nem azonos a korábbi, hidegháború alatti önmagával. Alapvetően védelmi szervezet. A szembenállás filozófiájával leszámolt, ezért is tartotta fontosnak a különegyezményt Oroszországgal. Míg az Európai Gazdasági Unió az egyes nemzetállamok gazdaságát csorbítja a sok közös előírással, a NATO a nemzeti honvédelmet hatékonyabbá teszi. Hozadék az is, hogy ha a NATO tagja egy ország, akkor ez megkönnyíti integrálódását a gazdasági unióba. Balogh András szerint tehát a két nyugati szervezet összehasonlításában a mérleg mindenképpen a NATO felé billen. Kérdésként hangzik el sokszor, hogy ha a NATO tagja leszünk, együtt jár-e ez mindenképpen a nukleáris fegyverek és az idegen csapatok itteni állomásoztatásával? Válasza erre röviden az volt, hogy egy esetleges nukleáris háborúban Magyarország földrajzi fekvése miatt úgysem maradhatna semleges. Illúzió az ilyen elképzelés, akár NATO-tagok leszünk, akár nem. Ami pedig Oroszországot illeti: ennek a nagy változásokhoz fogott országnak is jobb, ha stabil nemzetállamok veszik körül nyugatról és nem instabilak. Úgy tűnik fel, hogy ezt egyre többen belátják Oroszországban is. Dérer Miklós, a Magyar Atlanti Tanács főtitkára hozzászólásában kiemelte, hogy a NATO politikai jellege talán a katonáinál is fontosabb. Bármilyen meglepő, de igaz, hogy ezt a szervezetet nem kényszerítette senki, maga kezdte megreformálni önmagát, amikor a történelmi helyzet megváltozott. Sajnálatosnak mondta, hogy a tájékoztatás a NATO-ról Magyarországon későn kezdődött el és még ma is hiányos. A népszavazásig hátralévő időt bizony ki kellene jobban használni az alaposabb informálódásra. Gazdag Ferenc szerint a NATO 1989 óta sikertörténetet mondhat magáénak: megnyerte a hidegháborút, az Öböl-háborút, békét teremtett a volt Jugoszlávia területén, közben végrehajtotta saját reformját. Jól reagált a kihívásokra és megfelelően kezelte korábbi ellenfeleit. Erősítette kapcsolatait az ENSZ-szel és az EBESZ-szel. Az elmúlt években az állandó átalakulás képét mutatta, ezért is van, hogy még nem volt ideje a hoszszú távú stratégia kialakítására. De ez a kisebbik baj. A nagyobb az lett volna, ha nem képes változásokra. Egy másik szakértő azt hangsúlyozta, hogy a magyar értelmiség egy részében igen erős érzelmi kötődés van még a független nemzetállam eszméjéhez, amely az egységesülő Európában jórészt illúzió. Legalábbis a hagyományos értelemben. Mádi Gábor, a Külügyminisztérium képviseletében arról beszélt, hogy vannak világunkban nem katonai globális kihívások is, amelyek leküzdésében a NATO segíteni tud. Például az ökológiai, a gazdasági és a szociális nagy kihívások ilyenek, amelyekből nem tudhatjuk pontosan mikor lesz katonai konfliktus. A NATO-országok földrajzi környezete még tele van instabil országokkal. A NATO képes válságkezelő megoldásokra is. Az európai biztonsági feladatokat egyébként nem kívánja kisajátítani, továbbra is együttműködik az EBESZ-szel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel. Dr. Valki László nemzetközi jogász hozzászólásában többek között a magyar közszolgálati televíziót bírálta, amiért az nem volt képes az elmúlt hónapokban és még most sem megfelelően közvetíteni az ország sikereit, és ide sorolta a NATO-ba történő meghívást is. A madridi hírt például úgy kezdte a bemondó „Nem öt, csak három országot hívtak meg a NATO-ba.” Ez ugyebár kudarcot sugall, negatív csengésű. Holott örülhettünk volna, hogy lám csatlakozhatunk korunk leghatékonyabb védelmi rendszeréhez, ha akarunk. Ilyen hírszolgáltatással lehet növelni a magyarok pesszimizmusát - vélte a nemzetközi jogász. Az is káros, ha a demokrácia vitáit túl fájdalmasan tálalják. Nem kell abból fájdalmat csinálni, hiszen a demokrácia sehol sem túl szép, inkább veszekedős, sőt van ahol a parlamentben verekednek is. Ezt tudatosítani elfelejti a közszolgálati tájékoztatás. Ebben egyébként igaza van a jogász - szakértőnek — ezt már a tudósító teszi hozzá, vagyis e sorok írója. Mi, akik az 1990-es választások után még a televízióban dolgozhattunk, megpróbáltuk ezt megértetni a nézőkkel, ám akkor az írott sajtó és más szerkesztőségek nem támogattak ebben. Azt azért a konferencia résztvevőitől még elvártuk volna, hogy legalább halvány utalásokat fogalmazzanak meg arra, hogy a siker nem pusztán a Horn-kormány sikere, hogy a NATO- csatlakozás előkészítésében jócskán szerepe volt az Antall-, Boross-kormánynak is. A kép így teljes, így igazságos. Nemcsak az elmúlt három év, hanem a rendszerváltás hét-nyolc évének sikeréről van szó, ha egyáltalán az lesz, hiszen a csattanó még hátra van: a népszavazás, amely megerősíti vagy elveti a csatlakozás szándékát. Ha nem akarunk történelmi kudarcot, akkor a tömegtájékoztatás baklövésein és túlzott óvatosságán valóban változtatni szükséges. Gál Jolán EZA