Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)

1997-11-14 / 46. szám

A szakadt ! Mi készülhet ma Kő Pál műtermébe Mielőtt róla írnék, szerettem volna találkozni vele, és bekéredzkedni mű­termébe, hogy beszélgessünk és körül­nézhessek. A telefon azonban mindig ellenségem volt, hasztalan próbálkoz­tam, s ezt végül is égi jelnek fogtam fel. Talán ez is bizonyítja, hogy egy igazi alkotóművész sugárzása, munkásságá­nak ereje nem kötődik az ismeretség­hez, egy meghatározott élményhez. Kő Pálról valamikor nagyon régen művészettörténész testvérem, István bátyám beszélt nekem, aki a műter­mében szerzett friss élményeket osz­totta meg velem. Két szobrába nagyon beleszeretett, s nem győzte ezeknek furcsa, groteszk hangulatát dicsérni. Kő Pál talán Mikszáth új Zrinyiászá­­nak hatására fanyar humorral megmin­tázta és régi holmikba fel is öltöztette szigetvári hősünket. Ám ennél sokkalta bátrabb tett volt, hogy oly időkben, amikor a kommunizmus első nagy harcosa, Lenin még bronzba öntve ácsorgott az Oderától Kam­csatkáig minden jelentősebb városban, Kő Pál megmintázott és talán egy rossz lódenbe felöltöztetett egy esendő, csúf kis figurát, akit a bátyám csak „szakadt Lenin”-ként emlegetett. Úgy em­lékszem, testvérem írt is akkor a szobrász sajátos humoráról a Mű­vészet című lapban, ám arra már nem mernék megesküdni, hogy Lenin sajátos ábrázolása helyet kapott-e az illusztrációk között. Egy másik személy, aki sokat emlegette Kő Pált, közös barátunk Samu Géza, a fák lelkének talán legmélyebb ismerője volt. Ez a Kocsoláról elindult parasztfiú, akinek nem adatott meg, hogy végigjárja a művészképzés hivata­los útját, talán elkallódott volna, ha Kő Pálban és Melocco Miklósban nem talál két olyan igaz és értő barátra, akik önzetlenül egyenget­ték érvényesülésének útját. Nem min­dennapos az ilyen kapcsolat a művészvilágban. Harmadjára egy furcsa élményemet kell elmondani. Feleségemmel fenn jártunk a Várban, és sétánk után leültünk az egyik vendéglő, talán a Fekete Holló utcára kitett asztalához. A szomszédban jó néhány fiatal tanyá­zott, s köztük egy, már valamivel ko­rosabb ember. A hozzánk­­átszűrődő mondat­foszlányokból kiderült, hogy a mester beszélget tanítványaival. Egyszer csak a következő monda­tok ütötték meg a fülemet: - Kérdezte a tanácselnök, hogy mit kezdhetnének a ronda betonházaikkal. Szeretnék vala­hogyan csinosítani, emberségesebbé Az Ez a Hét egy korábbi címlapja Kő Pál EZ A HÉT

Next