Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)

1997-12-19 / 51. szám

Segítséget kérek Nem tudom, a Kazinczy-díjra jelöltem Horn Gyula vagy Seres László legyen-e, s hogy a Magyar Narancsból kellene-e ta­nulnom szépen magyarul. A dilemmámat a Mancs december 4-i számában Seres László által közölt „Mi­niszterelnöki értelmező szótár” okozta. Ebből megismerhetem a miniszterel­nök kiejtésének tisztaságát: „Szak­­szeretek (vulg.), szakszervezetek”. Pá­ratlan érvelőkészségét és beszédstílu­sát: „Nem mondok le, ha’ nehogy ma’. Mindent megírtam, mindenki tudta. A Gál se mond le, a Csehák se, a Nyers se. Hát akkor? A Szűrös egyébként miért nem mond le? Érintett.” Lenyűgöző, veretes mondatainak szókincsét: „Nézze, uram (tévében, vulg.), nem erről volt szó, hogy ön kérdez is. Az ilyet én basztatásnak fogom fel, és ideges leszek.” Kifejezéseinek szépségét és gazdagságát: „Uram (tévében), te fasz”. .,Eeropunjó(vulg.): Európai Unió.” - Beláthatja az olvasó: tényleg nem könnyű dönteni. Kérem segítsenek! Segít­senek az egymásnak ellentmondó nyilat­kozatokban és az emlékezetkieséses pu­­fajkás világban eligazodni. Főleg most, hogy jönnek a választások. - Kontár mó­don elkezdődött a hangszerelés. Hamis lesz az ének, nagy lesz a hangzavar, sokan válnak süketté még többen balekká, akik rendületlenül hisznek a hazudozóknak, mert már régóta amnéziás állapotban van­nak. Félek, hogy ezt az importált liberálbol­­sevik nyavalyát sokan elkapják, úgy, mint a náthát. Ne engedjük magunkat megté­veszteni! Hülyítsék egymást ők! Elegen vannak hozzá! - boa - Hozzá Vezet ez­ A Bécsi Naplóban volt olvasható: Az 1956-os forradalmárok és szabadságharcosok „többet ártottak fellépésükkel, veszekedéseikkel, mocskolódásaikkal, mint Kádár János négy fehér könyve az ellenforradalomról 1956-58. között... Ezeknek a személyeknek túlnyomó többsége a harmincöt évi emigrációs időszak alatt nagy nulla volt. Hordószó­nok, akiket a történelem szele dobott fel ’56-ban, amikor a pesti utcákon nagyszerűen megállták helyüket”. Az Új Magyarországban volt olvasható: Pöttöm tizenhárom éves és körülbelül egy méter ötven volt ’56-ban (és annyi is maradt), amikor- a tizenkét éves Balázs Lacikához hasonlóan - a Corvin közben megtalálta a szabadságharcosokat. A világ akkori legerő­sebb hadseregével szembeni fegyveres harcokat mindketten túlélték. 1997. október 23- án azonban, jött az, ami még a börtönnél is rosszabb volt. A rendszerváltás hetedik évé­ben Pongrátz Gergely lezavarta harcostársait a Corvin közi díszemelvényről egy politi­kusnő kedvéért. Ezt a szégyent Pöttöm már­ nem tudta elviselni. Bízókék, huncut, vagány szemében besötétedett örökre. Ötvennégy éves volt.” - Tragédia akkor, tragédia most. Ha ez így folytatódik ’56-ból mi marad az utódok­ra? Netán az ’56-os pufajkás múlt ünneplése? Egy biztos: a megtorló, brutális pufajkás akciókat nem felejthetjük el soha, mert akkor elfelejtenék ’56 dicsőséges napjait is, me­lyek megrengették a nagy Szovjetunió alapjait és szégyenérzetre késztették a statisztáló világot. (da) A képünkbe hozták Nem hiszek a szememnek, a tévé bemutatta nekünk­­ az egyszerű nézőknek - az öreg Néme­­di bácsit, aki Kun Béla futárja volt és még Lenin­nel is találkozott. (Hogy oda ne rohanjak!) Aztán indul a szöveg és a kép, a régi szép időkről. (Megható, mit mondjak.) Teljesen fel vagyok lelkesülve Kun Béla futárjától. Ezt vártam már rég a magyar tévétől, hogy bemutassa Kun Béla futárj­át. íme hát most ebben az élményben van részem. Van egy-két javaslatom is. Például nagyon hiányolom, hogy a kommunizmus más hírességeit, Rákosi és Kádár verőlegényeit még mind ez ideig nem mutattuk be. Pedig lenne iránta érdeklődés. Olyan tökös műsor lenne, vagy hogy is mondják. Olyan snájdig. Ennivalóan aranyosak ezek az emberek! (A ví­zilovaknak.) Miért ne gyönyörködjön bennük a tévé nézőközönsége is! Egészen oda lennének a fiúkért. A híres (hírhedt), de már öregedő smasszert se hagyjuk ki, a világért se! Neki ott a he­lye a tévében. (Csak az ellenzéknek nem.) Hisz megdolgozott a hírnevéért ő is. Imád­ságba is foglalták a nevét (ments meg Uram e latortól). Szóval igen dicséretes, hogy a magyar tévé végre közkívánatra Némedi bácsival elin­dított egy sorozatot. Megható kezdet, zsebkendő nem maradt szárazon, Némedi bácsi egy ember, mutogatni való! (Mutogassák máshol.) Kedves dolog a tévétől, hogy Néme­di bácsira is gondol. Igaz, gondolhatna az elbocsátott tanárokra, meg a le(be)gatyásodott parasztokra is. Jó, tudjuk, ez nem riporttéma. Ki a csuda tud gyönyörködni néhány ágról szakadt szegény emberben?! Azért jó a Némedi bácsi, a verőlegény, meg a smasszer, mert ezek aztán nem szegé­nyek. Megkapják a maguk pénzét. Na ja, meg is érdemlik, különösen a verőlegény, hi­szen vett eleget, talán bele is fáradt. Hírnévre is szert tett valahány. A tévéből kihagyni őket kár lenne. Némedi bácsit kihagyni, meg egyenesen vétek lett volna. De behozni aztán még nagyobb! F­azekas János

Next