Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1997-10-24 / 43. szám
A csoda. „Lészen ágyú!” - mondta Gábor Áron a sepsiszentgyörgyi tanácskozáson 1848-ban mikor a székelyeket nagy veszedelem fenyegette és a felszólításra a székely falvak elküldték harangjaikat Kézdivásárhelyre, hogy ott ágyút öntsenek belőle. Csikcsomortán nem küldött harangot. Nem küldhetett. Nem volt harangja, de még temploma sem. Azután eltelt 140 év és Csikcsomortánnak még mindég nem volt temploma. Ott, ahol az út nekimegy a Havasnak - ahogyan azt arrafelé mondják - a föld mindég szűken adta kincseit. Aztán eljött 1988-as év, amikor a székelyek az ördögi falurombolási terv miatt ismét nagy veszedelembe kerültek. „Legalább templomunk lenne, ahol imádkozhatnánk” - mondogatták a Csikcsomortánban. „Lészen templom” - mondta Gergely István a csiksomlói plébános, és hogy a hívei is komolyan vegyék, a templomot mindjárt a Magyarok Nagyasszonyának ajánlotta. Arról, hogy hogyan történt a csoda, arról, a plébános úr nem akart beszélni, a következő évben október 8-án a Magyarok Nagyasszonyának ünnepén Csíkcsomortánban felszentelték Szűzanya templomát. Építési engedélyük is volt rá halottas házra és ravatalozóra - ez megegyezett a hatalom törekvésével. Erre az épületre a falurombolás idejében nagy szükség lehet. Az oltárképet Erzsi néni szőtte szövőszékén. Az oltár az egyik csikcsomortáni gazda udvarán kivágott évszázados körtefának a tuskóján áll. Ennek a fának két ágából került kereszt a templom oldalára. De nehogy azt higgyük, hogy a templom úgy néz ki, mint a hajótöröttek temploma. A természetes anyagok és formák csodálatos harmóniával illeszkednek a hófehér falakhoz. Bizalmat, erőt és megnyugvást áraszt egyszerre ez az épület. A csoda a lelkekben folytatódik. Még három hónapig sem imádkoztak az új templomban, amikor a diktátort a saját emberei lőtték agyon egy olténiai laktanya hátsó falánál. A székely falvak megmenekültek a pusztulástól. Azóta október 8-a a Magyarok Nagyasszonyának napja Csikcsomortánban ünnep, így volt ez idén is. A dolgos hétköznapon az emberek korábban abbahagyták a szénacsinálást és a pityóka szedését - ahogyan ezt arrafelé mondják - ünneplőbe öltöztek és elmentek a templomba hálát adni. Hálát adni, hogy van templomuk, hogy saját házaikban élhetnek, hogy falujukat nem rombolták le, és mindenért, ami a világ más részén az embereknek annyira természetes, hogy észre sem veszik. A szentmisét Imre atya, Hargita megye kanonoka mutatta be tizenhárom környékbeli pap segítségével. Meglepetésemre az orgonán a „Boldog Asszony Anyánk” dallamai, egy egészen fiatal fiú ujjai alatt csendültek fel. Szentmise után Gergely István plébános csak annyit mondott, hogy ő egy „csibész”. Egyike azoknak a csavargó gyerekeknek, akiket az utcáról, csűrökből szedett össze, a CSIBÉSZ Alapítvány segítségével neveli fel őket a társadalom javára. Mára már több mint száz fiatal van a védőszárnyai alatt. A fiúk az asztalosipart tanulják ki, a lányok egy varrodában sajátítanak el szakmát. Labdarúgó és kézilabda csapatuk van. Zenekarukkal éppen Szlovákiába indulnak. Ebben a környezetben egészen mást jelent a magyar és a székely himnuszt énekelni, mint máshol. Bizony valamennyi hívőnek könny csillog a szemében. Az ünnepség és vendéglátás után István atya kéréssel fordult a társaságban lévő dr. Nagy László ügyvédhez - aki az 1988. június 27-i „Erdélyi tüntetés” megszervezése kapcsán lett világszerte ismert - hogy a „Juliánus Barát Alapítvány”-nak 200 millió Ft-os pénze után érdeklődjön Budapesten, mely évek óta nem érkezett meg Csíkszeredára. Szinte egyszerre néztünk egymásra. Sokszor hallottunk ehhez hasonló történetet. Hiteles emberekre az alapítványoknál addig van szükség, amíg a pénz összegyűlik, az elköltését már egészen mások is el tudják végezni. Ezt a pénzt bizonyára lenyúlták, ahogyan ezt mifelénk mondják. A százmilliárdos sikkasztások között ennek az „aprópénznek” előkerítése csodával lenne határos. Csodák viszont csak a Havasok alján történnek, a pesti pénzügyi körökben már régen nincsenek csodák, csak csodálatosan ügyes szélhámosok. Holly István : Az más labancokrúl Suttyomban a féljanicsárok A népieknek köszönheted, hogy nem kaptad meg a József Attila-díjat! - magyarázza a jó barát, ki pedig megadta volna, Beke Györgynek, Pesten és Budán. Jó erdélyi atyánkfiát, Beke Györgyöt a romániai döntnökök többször is fölterjesztették - ittlétében - állami díjra, ám a Ceausescu-pár legjobb balkezei a jobbkezükkel rendre kihúzták a névsorból. Áttelepedett a családjához (Pest-Budára), ott is rákerült végre valami hasonló listára, s akkor a saját szekértábora nem áll mellé. Ugyanis suttyomban - persze - (ugyanis) az úgynevezett népi tábor képviselői másokra adták voksukat. Hogyne, nem népiekre! Míg a nem népiek - mert hogy ők nem hülyék - (őket nem ejtette fejre senki!) hogy szavaztak volna másra, mint a sajátjukra?!... Ha egyszer ilyen marhák vagytok! Vagyunk. (?) ...Lennének? Biztos, hogy rólunk van szó? Nem inkább... a labancnak állók huncutkodásáról? Szegény Bekét utoléri Magyarországon is a sorsa! -Kellett neki. Ott sem kell. ...A fél ezeknek, fél azoknak, aki sem ezek, sem azok. Szellemi (s lelki) hermafroditák. - Épp ezért veszélyesek! Kurta Miska Zaránd vármegyében Iftrw t<l nfyr n i, üli