Ez a Hét, 1998. január-március (5. évfolyam, 1-12. szám)
1998-01-09 / 1. szám
tm é£g fűz?es hírközlés Valaha borzongva beszéltünk Goebbelsről. Micsoda agyafúrt gazfickó! Nem átallja azt állítani, hogy a százszor elismételt hazugság előbb-utóbb hitelt talál az emberi lelkekben, így lehetett például a háború alatt, amikor már szerint a kapca, a fejvesztett visszavonulást „rugalmas elszakadás” néven „beadni” a tömegeknek, a jegyrendszert egészségóvó intézkedésként föltüntetni. Bizonyos idő elteltével azonban némi gyanakvás ütötte föl a fejét. A rendszer még működött, de sokan hallgattak külföldi adásokat, ahol bizony homlokegyenest másféle hírek sziporkáztak. Mikor pedig már egyre nagyobb területeket kellett - taktikai megfontolásból - ideiglenesen átengedni az ellenségnek, Goebbelsék inget váltottak. Egyszerűen betiltották a veszélyes lapokat, a rádiókat pedig (tévé még nem létezett!) bevonták, elkobozták. Bezzeg a szocializmus bölcs vezérei nem követtek el ilyen elemi hibákat. Egyszerűen lehetetlenné tették az ellenzéki szirénahangok eljutását a gyanakvó fülekhez, illetve betű formájában a szemekhez. Bizony hamarosan birtokba vették a sajtót (az „uralom a drótok fölött” korántsem vált a proletariátus előjogává, ahogyan eleinte hirdették - egészen más rétegek sodródtak a huzalok közé). A jó szokás miért is veszett volna ki? Lám, napjainkban szinte valamennyi égi-földi csatornából (félreértés ne essék: nem szennyvízcsatornára gondolok!) csupa remek dicsekvés árad, ömlik, szabatos statisztikai adatokkal alátámogatva. Nem károg a külföld sem, kigömbölyödtek az arcok, hiszen , jó gyerekek ezek a gyarmatiak, nem lázonganak, olcsón dolgoznak, fizetnek, mint a köles.” Lám a véges világon a fejlődés távlatai végtelenek. Holott Goebbelsről már rég elmondható, hogy „isa pur és homo vogymuk”. Vajon mi mikor jutunk hasonló sorsra? Akad-e csillapító a Xénia-lázak ellen? S.P. itt tartanak? Marx és Engels kommunista kiáltványából tudjuk: „A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat”... „a tulajdon kérdését tartják a legfontosabbnak”, no meg a megfélemltést, amitől reszketnünk kell, mert könnyen megtarthatjuk láncainkat, viszont elveszíthetjük állásainkat. A hatalom ereje a kommandó gumibotjában van! A november 4-i „diadalmas” bevonulás megünneplését november 3-ára tették, s hogy emlékezzünk, beindították az „aggy a népnek” mozgalmat, amely az elégedetlekedők társadalma ellen irányul és nem feledteti, hogy : „a burzsoázia és a proletariátus között kiegyenlíthetetlen ellentét van.” Kísértet járja be Európát a NATO kísértete. Félnek is tőle a polgárok rendesen! Magyarország NATO-tagságáról szóló népszavazás előtt a HVG meg akart szólaltatni néhány „mértékadónak ismert hazai gondolkodót” kérve, hogy „helyezzék el a NATO-csatlakozás ügyét a nemzeti sorsfordulók történetében.” „NATO-ellenes vagyok, de ezt nem akarom a szélesebb közvélemény tudomására hozni” közölte egyikük. Volt, aki a kérdés hallatán megbetegedett, volt aki másképpen hárított, tudjuk meg a hetilapból. Már itt tartunk, állapították meg elégedetten az elvtársak. dr .■ifónttifót a vadaknak, ngijnek tevény a maratnak A legkedveltebb napilapban Bründl Frigyes az átvilágítóbírák soros elnöke megelégedéssel nyilatkozta: „mind ez idáig semmiféle politikai nyomás nem akadályozta az átvilágítók munkáját.” Kellett volna akadályozni? Hát nem csináltak semmit! Amit tettek, annak értéke, hatása megszégyenítően nulla! Az átvilágító gittegylet nem keresi hanem bújtatja a rendszerváltás előtti állambiztonsági hatóságok III/III-as ügyosztályának ügynökeit. Mivel a listák egy részét már megsemmisítették, a maradékát manipulálták, ezért „elítélésre” maradtak azok az állami és politikai tisztséget betöltő személyek, akik máig sem tudják, hogy miért kapták kézhez a titkosszolgálatok jelentéseit. Ők azzal védekeznek, hogy ezeket nem olvasták legfeljebb az átvilágítók, ezért inkább őket kellene elmarasztalni. De ezt sem lehet megtenni, mert ha ők sem olvasnak, akkor nem találhattak volna bizonyítékokat, s főleg olyan információkat, amit már amúgy is mindenki ismer és tud. Ha viszont ez így van, akkor minek mondjanak le? Nem inkább az átvilágítóbíráknak kellene lemondani? Csakhogy pozíciót feladni, lemondani senki sem akar, így marad minden a régiben. Ezáltal senki nem jár rosszul, különben is a törvény szankciókat nem tartalmaz, ezért nincs jelentősége legfeljebb az ÁVH-s múltnak. Az ÁVH-sok viszont megbecsült, törvényen kívül álló lovagok. Tetteik haszonélvezői gyermekeik, akik ott vannak minden kilométerkőnél, amit az országgyűlés rak le. — Ki változtasson, ha nem Te! Hogyan? Voksoddal! Hol? A választásokon! Mikor? ’98-ban! — !— J ainak az ügynöke ? Kun Miklóstól megtudhattuk (Magyar Nemzet 1997. december 24.), hogy Kádár János annak idején a szocialista tábor „ismert és elismert” ügynöke volt. A szovjet vezetés már 1968 februárjában Kádár feladatává tette: férkőzzön a cseh és szlovák vezetők bizalmába, mindent jelentsen róluk Moszkvába, s lehetőség szerint beszélje rá Dubceket, hogy határolódjon el „revizionista” környezetétől. Alekszandr Selepin, aki 1968 tavaszán Csehszlovákia katonai megszállását előkészítő néhány fős operatív testület tagja volt, Kádárról így vélekedett: „ő volt a mi trójai falovunk Csaptól nyugatra. Biztosan mozgott Dubcekék körében. Rengeteg bizalmas információval rendelkezett, s minket mindenről azonnal értesített. ” Ha az „ügynökösködés” a politikai élet természetes velejárója, akkor eltűnődhetünk: Horn Gyula ma kinek az ügynöke? Kinek veri le a cölöpöket? Gazdái Csaptól nyugatra vagy attól keletre találhatók? Netán minkét helyen? Csonka hazám, szegény népem, júdáspénzért ki nem árul még el téged? (da)