Ez a Hét, 1998. január-március (5. évfolyam, 1-12. szám)

1998-02-20 / 7. szám

Széles körű tájékoztatás Hallgatom a közszolgálatinak nevezett Magyar Rádió egyik krónikáját. Megtudom belőle, hogy X szerint növekedési pályára állt a magyar gazdaság. Ez persze, nem új. Legfeljebb annyiban, hogy a tegnapi hírekben Y szerint történt meg ugyanez az esemény, előtte pedig O, P, sőt dr. Q szerint. Hiába, no, jó kis gazdaság ez a miénk; ha egyszer rááll a növekedési pályára, többé le se lehet lökni róla... A GDP is növekedett. Naná! Hiszen hetek, sőt hónapok óta furtonfurt csak növekszik. Mondhatni, úgy nő, mint a gomba, bár, ha meggondolom, nincs ebben semmi érde­kes. .. Nyilván, ez a dolga... Hátravan még a makrogazdasági mutatók javulásáról szóló, szokott tudósítás. Már az óvodás is kívülről fújja, hogy a makrogazdaság mutatói egyre javulnak; nem is tu­dom, voltak-e egyáltalán rosszak? Hacsak nem Antallék alatt, azóta, akár az óramutatók, folyvást csak előre mozog­nak. Tulajdonképpen rém unalmas... Ha nem, végén csattan az ostor. Egyszer csak hallom ám, hogy óriási meglepetésre a profi amerikai futball-liga döntő­jében a Denver Broncos legyőzte a Green Bay Packers-t, méghozzá 7 ponttal. Istenem, mi lesz most velünk? Mi lesz ezzel a szép­reményű országgal... ? Óvár I. Tamás ONNAN - INNEN A külföldi hírekből tudjuk: Meggyalázták Jeruzsálemben az ország volt kormányfő­jének, a néhai Jichak Rabinnak az emlékművét. „Rabin, áru­ló vagy” - mázolták a szoborra. Az izraeli rádió szerint egy szélsőségesen nacionalista zsidó csoport, a Kah jelentkezett elkövetőként - jelentette a Reuters. Rabint 1995 novembe­rében Tel-Avivban lőtte agyon egy jobboldali zsidó fiatal, aki gyűlölte a miniszterelnököt az arabokkal való megbéké­lés politikájáért. A belföldi hírek nem zárják ki, hogy a sírhelygyalázók munkaalkalmat kereső magyarok voltak, akiket az akció végrehajtására egy (nem létező) ismeretlen, titkos szervezet exportált Izraelbe. _r_ Tudjuk, merték. Tették...­ Most, hogy közelednek a választások, az egyre kisebb kormánypárt, az SZDSZ - miért, miért nem -, napról napra egyre nagyobb súlyt helyez a kisebbségek speciális prob­lémáira és úgy általában az emberi szabadságjogokra. Sajnos, néhány idevágó, fontos kérdésben ennek ellenére nem történt érdemi előrehaladás. Ilyen­­ egyebek közt - pél­dául a homoszexuális párok családi pótlékának egyelőre re­ménytelennek tűnő ügye, az alanyi jogon járó kábítószerek bevezetésének átmeneti lefékeződése, illetve ehhez kapcso­lódóan egy tipikusan liberális gyakorlati problémának, a párthoz kötődő drogfüggők függetlenségének legalább el­méleti megoldása. Tagadhatatlan viszont, hogy a szadeszes irányítású bel­ügyminisztérium szorgos tevékenységének immár feltehe­tően utolsó évében, látványos változás állt be ugyanakkor a demokrácia egyik alappillérének tekinthető, törvény előtti egyenlőséget illetően. Ma már, alkalomadtán a legeldugot­tabb vidéki településen is pontosan úgy gyilkolnak, rabol­nak és robbantgatnak, mint Budapesten. Szó szerint, a törvény - és a rendőrség orra - előtt... Óvár I. A Siker-díj Utazási Iroda n­yári ajánlata Ajánljuk a Kanári-szigeteken lévő ötcsillagos luxusszál­lodánkat az Ön és becses családja nyári pihenésére. Osztályon felüli szolgáltatás, tengerre néző szobák, na­ponta háromszor svédasztalos ellátás. Kirándulások a festői környéken.­­ Irányár: 5 millió Ft. Egyelőre csak sikerdíjjal rendelkező honfitársainknak ajánljuk, de rövidesen jelentkezhetnek kisnyugdíjasok is, mivel kormányunk mindent megtesz az esélyegyenlőség megteremtésére. S. L-né Változó szíóposta 1. ) Jolánka kisasszony! Epekedve gondolok Magácskára. Beszéljen helyettem e szál rózsa. Hódolattal: sírig hű Bálint­ja. 2. ) Szia, Kriszta! Beléd vagyok zúgva. Csao! Bálint. UIi.: Eljössz a szalagavatómra? 3. ) Szia, Bálint! Nincs kedved lefeküdni velem? Holnap elhúznak spanyolba az őseim. Cső, Vivien. 4. ) Hello, Bálint! Szupi voltál! Csak a neved... Olyan régimódi. Hello! Valentin... -Ó­EZ A HÉT

Next