Ez a Hét, 1998. január-március (5. évfolyam, 1-12. szám)
1998-01-16 / 2. szám
Minden rendben...? Mióta a nagy, szadeszes szürkeállomány néhány éve közkinccsé tette világviszonylatban is jelentős felfedezését, hogy asszongyal, elnöki demokrácia, nem csoda, ha korosodván, a magam kis eszével egyre gyakrabban tűnődöm azon, mi lesz, ha történik valami baja? Nemrégiben aztán úgy hozta a sors, hogy őszinte, tényfeltáró és minden igényt kielégítően részletes választ adott az eddig pusztán teoretikus kérdésre a való élet problémáit oly kíméletlen objektivitással bemutató, balliberális média. Megtudtam, hogy noha átmenetileg kezelésre szorult, kilenc kilót fogyott (még bejglit sem ehetett, sőt, a karácsonyi töltött káposztáról is lemondott), de végül is tökéletesen rendbejött és újra egészséges kicsiny hazánkban a testet öltött demokrácia. No, hál’ istennek. Most már csak az időközben valahogy mégis leépült, szemmel láthatóan egyre betegebb mai magyar társadalomnak kéne meggyógyulnia... Óvár I. Tamás Emberismeret Közismert, hogy milyen nehéz manapság első ránézésre, külsőségekből pontosan megítélni embertársaink társadalmi hovatartozását, valódi értékeit. Történt, hogy december közepén egy nekem való kis fenyőt kerestem éppen, amikor rábukkantam a piacon egy ízigvérig mai figurára: walkmant hallgatott és rágógumizott egyszerre, haja cuki kis copfba gumizva, kezében - mindenre készen - a mobiltelefonja. Tízcentis cipőtalpakon állt, csillogó karikákat fűzött orrába-fülébe-szájába. (Tényleg úgy nézett ki, mint egy karácsonyfa...) És akkor ez a multikultúra-karikatúra, ez a globálisan szabványosított másság, ez a világnézetileg (meg tán’ egyébként is...) semlegesnek tűnő alak, amikor megkérdeztem, nem adna-e ingyen egy pár fenyőgallyat, elfúló hangon, de azért jól érthetően azt morogta, pedig rám se nézett: - Már megint egy keresztény középosztálybeli. Jézusmária! Azóta is azon tűnődöm, vajon miből gondolta...? Óvár I. Kinek a diós, kinek a mákos... Asszonytársaim, elmúlt már a karácsony, de azért nosza álljunk neki, süssünk mákos bejglit hőn szeretett Árpi bácsinknak! Az év utolsó előtti napján nevezett tévéinterjújában részletesen beszámolt az országnak egészségi állapotáról. Megtudhattuk, hogy hosszas gyomorpanaszok és étvágytalanság, 2 heti kivizsgálás és 9 kg súlyvesztés után megállapították, hogy nyombélfekélyben szenved; most már jól érzi magát, használ a gyógyszeres kezelés, s 2 kg-ot már vissza is hízott... Egyetlen bánata volt az ünnepek alatt, hogy „szegényebb lett az élete” amiatt, hogy nem ehetett kedvenc töltött káposztájából s nem fogyaszthatott diós bejglit! Vérzett a szívünk a sajnálattól, de ugyanakkor sajnálhatjuk magunkat is, hiszen az elmúlt években - nekünk, a szürke lakosságnak - az életszínvonalunk lett „szegényebb”, de jóval. Egyébként menjünk csak vissza az időben gondolatban néhány évvel; vajon el lehetett volna képzelni, hogy elhunyt miniszterelnökünk, Antall József az ő valóban súlyos, halálos betegségének részleteivel traktálta volna a tévé nézőit?? De hát örök igazság, hogy ugyebár, nem lehetünk egyformák. Kedves, közvetlen Árpi bácsink már a múlt kormány idején is a népszerűségi lista első helyén feszített, s teszi ezt most is. Bizonyára azért, mert ilyen „kis hercig”, ért a „nép” nyelvén, minden gondját-bánatát megosztja velünk. Csak ott hibádzik a dolog, hogy mi nem oszthatjuk meg vele a mi gondjainkat! Példaként említem, hogy néhány ’56-os bajtársam, akik egykor egy cellában is raboskodott vele, ez elmúlt sanyarú években levélben fordult hozzá gondjaival, de az illetők még csak választ sem kaptak... Sebaj, azért csak süssük meg szaporán részére a mákos bejglit - lehetőleg diétás recept szerint, hátha a tiltott diós helyett abból esetleg ehet. Mindenesetre jó étvágyat hozzá! Simon Istvánné Már megint...? Lehet, hogy a nagy, ünnepek utáni koplalásban, a szokásos áremeléseken merengve még nem mindenki vette észre, de megannyi, eltékozolt esztendő után - a miniszterelnök szerint - a tavalyi volt Magyarországon az újabb „fordulat éve”. Végre! Ha jól értem, nincs tehát már szükség afféle óvatos, holmi Fidesz által emlegetett félfordulatra (kormányváltásnál többre, rendszerváltásnál kevesebbre...), nem kell itt már hamarosan maga az ellenzék se. Hisz’ ott vagyunk ismét ama történelmi, 1947/48-as fordulatnál. Éljen a párt! Jönnek az ötvenes évek...? -D-