Ez a Hét, 1998. január-március (5. évfolyam, 1-12. szám)
1998-02-06 / 5. szám
Az más labancokrúl SZDSZ-tocsik A „szabad” „demokraták” is tocsikban. Tövig. Szadeszék sem Tocsik-talanok. Mi több. Ahogy elhallgatja (el nem, de azért... nézi) az ember SZDSZ-istáink ...ttok - tocsikmentesítő buzgólkodását, egyre biztosabb a dologban: benne vannak ezek nyakig. Hogy ne mondjam: a ganéséban. - Elképesztő, hogy az MSZP (kortárs) mit nem csinál! - vélekedik Pető, az Iván, ki, mindezt megtapasztalva, a legszívesebben kilépne. Pártjával a kormányszövetségből. Ám mielőtt olajra lépne, kiderül, SZDSZ-es góré is került a Tocsik Asszony körül.! Ügyi, mit lehet itt tenni?! Mi több: Pető és Demszky polgártársak maguk is tárgyaltak (volna) a kegyetlen antallista zsarnokság kellős közepe végén, 1993-ban Mártával és ügyintéző részvénytársaságukkal, a Vektor nevű aktorral ... nyilván nem a nemi betegség mibenlétéről. - Cáfolom! - adja meg a cáfolatot főpolgármesteretek. (Zarándban, megmondom őszintén, két napig nem lenne falusi bíró.) Ha, ha. - Úgy hazudnak, mint a vízfolyás! A szeme sem rebben. Arcizmuk nem rándul. ... Ám mint a csúnyaszájú zarándiak állítják, aki túlzottan erőlködik, előbb-utóbb akkorát durrant, hogy kileng a csillár. Jó lenne mindezt szagtalanul megúszni. Mi több, a sűrűje nélkül. ... Ámbátor, ki tudja? Amikor az ember ekkora deprimációba esik! Kurta Miska Zaránd vármegyéből Mese Háry János mesélni kezdett, természetesen mellette ült a diák. Háry bátyó így kezdte: Hol volt, hol nem volt, talán még az Óperenciás tengeren is túl volt egy kis ország, úgy hívták, hogy Magyarország. Kicsi ország volt, de egykoron nagy. Sokan az országlakosok közül azt mondják: sohase volt ez az ország nagy ország, ők ismerethiányban szenvednek, valamint észtúltengésben. Úgy is hívják őket, hogy nagyokosok. Nos, ennek a furcsa kis országnak lett egy vezetője (kiskirálya) az Úrnak 1994- ik esztendejében. A vezető szerény szóval, szép ígéretekkel lépett dobogóra (trónra), de aztán kiskirálykodni kezdett. Igaz, nem született ő kiskirálynak, de parlamenti, pártbéli társa királynak kezdte szólítani, és a titulus hogy hogynem rajta ragadt, mint macska bajszán a tejföl. Maga mellé vett egy minisztertársat (társuralkodót) s ez még jobban kiskirálykodott, mint emez. Kihúzta a betegek alól az ágyat, beragasztotta az iskolakapukat, kiírta a kapura: „Belépés csak gazdagoknak!” Az üzletek polcairól lesöpörte a jó kis olcsó konzerveket és sok-sok olcsó árat hipp-hopp eltüntetett, hogy inkább drága árat árusítsanak, hogy ne egyen annyit a nép, ne nőjön a pocakja, mert pocakosan nem fér be az „ Urópaunióba”. Nosza fogyasztotta is magát a nép büdösül. Fogyott a pocak és fogyott a türelem. Mit ad isten, gondolt egyet kiskirály uram és elcsapta a másik kiskirályt. - Eredj Isten hírével - mondta neki - köszönöm amit tettél. Hisz így lefogyasztottan már befér a népem az „Urópaunióba”. De soha többé ne lássalak. A szegény elcsapott kiskirály bánatában beült egy jól jövedelmező állásba és csak nevetett: velem ugyan nem lehet kitolni. A kiskirálynak szép, karcsú országa lett. Kicsire nevelték a malacot, kicsire a marhákat, és parányi lett az aszpirin a patikában. Nagyon nagy bajban volt az ország és akkor egy valahonnan jött patás vándor bekopogott a király várának kapuján, hóna alatt egy ládikával. - Hoztam neked egy találmányt - mondta az idegen. - Szappant, borotvaecsetet és mosóport nem veszek - mondta a király. - Csakhogy ez nem szappan és nem mosópor - mondta az idegen. - Hanem mi a szösz? - így a király. - Ez egy valóságos televízió, most találták fel a pokol bugyraiban. Onnan loptam el neked. - Mit csináljak egy ilyen mihaszna ládikával? - így a király. - Ne ülj csak eléje! S a király eléje ült és csodák csodája, abból a vacak ládából az egész ország népe láthatta a királyt, amikor csak akarta vagy nem akarta. - No, te csak ülj ide, én meg itt melletted majd éjt-nappá téve dicsérlek. Meglásd újból téged választ a nép királynak - mondta az ördög. Ment is a nagy propaganda, dolgozott a patás ember, telekiabálta az emberek fejét királydicsérettel. Igen ám, csakhogy az istenáldotta nép nem vak, és meglátta a csodaláda üvegjén át, hogy bizony a király barátjának patája van, hosszú lompos farka és rettenetes nagy körme. - Piros ördög ez a javából! - kiáltott fel a kanász, amikor este bekapcsolta a tévékészülékét. És aztán jött a királyválasztás ideje és a kiskirályt a nép letette a trónjáról. Itt a vége, fuss el véle. Ja még a pirospatás! Az elhordta az irháját és elvitte furfangos készülékét is, vissza a pokolba, oda ahonnan hozta. A diák erre nagyot tüsszentett, de nem szólt egy szó se Háry Bátyónak, aki ott ült a XIX. században. Nem mondta neki: bizony a furfangos készüléket nem vitte magával a patásember, sőt ő maga se ment el az alvilági vizekre (vagy tüzekre). De minek erről beszélni, amikor ez már nem mese. Fazekas János HÉT