Ez a Hét, 1998. január-március (5. évfolyam, 1-12. szám)
1998-02-13 / 6. szám
Mosogatás Aztója az újság: szemfüles vámőreink lelepleztek egy szokatlanul tisztaságkedvelő utast a határon. 150 ezer dollárt akart az alsónadrágjával - nyilván együtt - kimosni külföldön. Csúnya ügy. Mégis óhatatlanul el kell tűnődnöm. Vajon mekkora lábravalót viselhetett az a honfitársunk, aki a frankfurti kiállítás díjnyertes jachtját megvásárolta. Lepöngette azt a potom 10 millió dollárt, a mi jó forintunkban alighanem 2 milliárdot. Ha „kisgatyás” valóban csirkefogó, akkor a hajótulajdonos alighanem tyúktolvaj lehet, nem is akármilyen. Elcsente esetleg azt a tyúkot, amely aranytojást tojogat (mint Rákosi apánk meséjében)? Vajon vállalkozott valamire? Vagy talán mindenre vállalkozott? A rosszízű kimutatások szerint „lakosságunk” tetemes hányada szegény. Nálunk szegény gazdagok nincsenek (mint a Jókai-regényben), legföljebb szerény gazdagok sétafikálnak. Olyan szemérmesek, hogy nem engedik magukat a „legnagyobb adófizetők jegyzékébe” fölvétetni. Hogyan is mondja a szüzike a Nebántsvirágban? „Én már ilyen vagyok, anyám...!” Pedig hát mit kell azon röstellkedni, hogy az ember fölépítette a kacsalábon forgó palotát, telerakatta „extrákkal” a nesztelenül suhanó kocsit, betétjei pedig hol alszanak, hol fölébrednek. Nincs ebben semmi szégyen! Jó gazda nem köti be a nyomtató ló száját, nem varrja be annak a hívének a zsebét, aki az ő érdekében nyomja a szöveget. Aki közel kerül a tűzhöz, az melegszik. Magára vessen, ha az aluljáróban kell éjszakáznia - utóvégre szemesnek áll a világ. Fura ellentmondás, hogy néha a szemtelen és gátlástalan fickók vesznek kétmilliárdos jachtot. Enyhítő körülmény, hogy föltételezhetően megélhetési bűnözés útján jutottak némi készpénzhez - ez pedig afféle „ejnye-bejnye szabálysértés”. Különben is nap nap után hirdeti a sajtó, hogy életszínvonalunk nőttön-nő, folyvást emelkedik. Az átlag bizonyára szépen mutat, ha a jachtvásárló meg a kisnyugdíjas havi jövedelmét együtt vesszük számba. Ez már statisztika! Régi igazság: ha a csatában száz katona áldozza életét, az a családjuknak tragédia, a hadvezetésnek csupán statisztika. Érthető, hogy akinek a pénzmosás a legfőbb gondja, annak a mi közéleti mocsarunk fenékig tejföl. Az a szomorú, hogy a fejesek nem egyedül a pénzmosásban, hanem a tömeges agymosásban is kitettek, kitesznek magukért.* Világosan jelzik a legújabb statisztikai adatok. Vajon hány családban torkollnak tragédiába? Sárközy Péter Az más labancokról Mondhatni: komolytalan (lenne)! Csak hát ezektől bármi kitelik. Azzal üti el a posztmodern hölgy, hogy ő nem a Kodály-iskolát bántja (annak, állítása szerint, ő is igen nagy híve), pusztán a szabad választásért emelt szót ( hogy azt a már megint szélsőséges, konzervatív értelmiségi csoport a „Kodály-módszer” lesöprésének vegye). Azt szeretné Anna (ki, hiába, örök), hogy ha valakinek mégsem Kodály Zoltán számos módon alkalmazható zeneoktatási elképzelései tetszenek, kedvére keríthessen egyet a Kodály talán világban még létező egyéb módszerek közül! Haha. Hogy oda ne rohanjak. Viccen felül: hogy lenne hazaáruló az a valaki, aki arra biztatja süldő legénykéinket, serdülő leánykáinkat, válasszanak szabadon hazát! Hogy Magyarhon (meg Erdély, miegyéb) csak egy a létező s jól bevált magyar honok közül! Ne adj isten, már az óvodában így kellene kezdeni (röfögik e újmódi honleányok s honfiúk). Rögvest, hogy kikeltél a tojásból. ...Hol mindent szabad? Az lenne a szabadság? ...S:rabbá tesznek, ha elébb (valamely) anyanyelvedre okítanak? (Balga szülők, szülők s tanítók.) Mert (mintha) az lenne Kodály zeneoktatási elképzelésének a lényege: legelébb a magad zenei nyelvét sajátítsd el! S hogy a magad (néped) nyelvét érted, vághatsz neki - ha nagyon akarod - a nagyvilágnak. Ám anélkül... Nyelv nélkül nyelvelni. Kurta Miska Zaránd vármegyéből EZ A HÉT