Ez a Hét, 1998. január-március (5. évfolyam, 1-12. szám)

1998-02-27 / 8. szám

Baklövés A nyolcvanas évek elején egy igen kö­zeli rokonom lakásán csengetett a telefon: - Uram, megtaláltuk a zakóját! Igen közeli rokonom - nevezzük a to­vábbiakban Jánosnak - meglepődött: - Hálásan köszönöm. Honnan beszél? - A Gerbeaud cukrászdából. János elballagott a nevezetes cukrász­dába, ahol évek óta nem járt. Mivelhogy a zakóját még az életében el nem vesztette. A híres cukrászda egyik vezetője fogadta: - Valamelyik járókelő hozta be a zakó­ját uram, itt találta meg a tér egyik telefon­­fülkéjében. - Honnan tudták, hogy az én zakóm - kérdezte János, miután egy pillantást vetett a merőben idegen öltözéki darabra. - Benne van a neve uram - hangzott az udvarias válasz és megmutatta a zakó zse­bében talált cédulát. Mivel János nem volt félcédulás, a pa­pírlapra vetett egyetlen pillantás után min­dent megértett. A gondosan félbehajtott fü­zetlapon nevek sorakoztak egymás alatt. Legfelül a saját neve. Alatta nyolc-tíz to­vábbi név. A legtöbbjüket személyesen is­merte, néhányukat csak telefonon keresz­tül. Mindegyik név tulajdonosával a közel­múltban beszélt telefonon és a legtöbbjük ugyanahhoz az ismerettségi körhöz tarto­zott. Sőt, rövid gondolkozás után azt is megállapította, hogy minden bizonnyal ő az egyetlen, aki az összes név tulajdonosát legalább telefonon ismeri. Szóval telefo­­non... Ekkor már ugyanis néhány év eltelt azó­ta, hogy begyűrűzött hozzánk, no nem az olajválság, hanem egy közösség, amely a második világháború után Olaszországból kiindulva szinte az egész világon elterjedt. Tagjai istenhívők, néha nem istenhívők is, akik az életük középpontjába a megélt sze­­retetet, a mások javára szolgáló életet állí­tották és rendszeres találkozóikon cserélik ki azokat az élettapasztalataikat a szeretet gyakorlása terén, amelyek lemondást igé­nyeltek, hogy így erősítsék egymást a jó­tettben. Az úgynevezett felekezeti hovatar­tozás nem osztja meg őket, mivel a szeretet krisztusi parancs, ezért ennek a közösség­nek nemcsak a történeti egyházakból, ha­nem a kisegyházakból is vannak tagjai. Sőt, a Firenze melletti központjukban nem keresztények is élnek. A Szentatya különö­sen a szívébe fogadta őket és alapítójukat Chiarát. Kicsoda is Chiara? Képzeljenek el egy európai hölgyet, amint 1997-ben előadást tart életéről, meggyőződéséről, az általa alapított közösség céljáról New York hír­hedt Harlem negyedében a Fekete Muzul­mánok mecsetjében, továbbá Thai neveze­tes (hinajana) buddhista kolostorában. Ha el tudják ezt képzelni, nos ő Chiara. Szóval - visszatérve érdeklődésünk tár­gyára, a zakóra - itt a társaság megfigyelé­séről és felgöngyölítéséről volt szó. János a következő pillanatban azt is fel­mérte, hogy mi következik akkor, ha nem vállalja a véletlenül hasonló méretű idegen zakóját. A valószínűbb és jobbik esetben nem találják meg az igazi tulajdonost. Ekkor a papírlap a szemétkosárban, a zakó esetleg egy rászorultnál végzi. A rosszab­­bik esetben a zakó a tulajdonosához, a tár­saság pedig a Gyorskocsi utcába kerül. A folytatás ismert: a kettőperötösök közé so­rolják őket. (Mint már megírtam: két évig terjedően akkor, ha csak egyesülési joggal való visszaélés és öt évtől terjedően akkor, ha államellenes.) János vállalta a zakót. A zakó - mivel a papírlap által kijelölt körben az utólagos keresés után sem akadt a gazdájára - a karitásznál végezte. A valódi tulajdonos jelentkezhet nálam egy üveg pezsgőért. János néhány hónapja megkereste a Történeti Hivatalt, hogy az utóbbi évtize­dekben állott-e megfigyelés alatt. Kíván­csian várja a választ. Frivaldszky Sándor Az más labancokrúl Szekeresé! Imréé. Szekeres, mosolyog! Úton, útfélen, Házban s azon túl (meg előbb) - alatt­­ (fölött). Uszodás, százmilliós házikó jó Pestbu­­dátokban... (Bár: legalább csinos, nem úgy, mint Hom+Homé!) (Imrének - valakinek a családban - van ízlése!) - Savanyú a szőlő - vághatod a ké­pembe s mi tagadás: Zarándban, sőt, mi több, Máramarosszigettől Temesvárig, Brassótól Nagyváradig aligha látsz efféle kulipintyókat! Újgazdag (balkáni) pöffeszkedést épp eleget, ám ily csínt... .. .Imre tud valamit, mit mi nem. Mosolyog ha kell, ha nem. (Szerinte, nyilván, így helyénvaló.) Sugárzik a bizakodástól! Pátija maholnap a béka alfele alá kerül a közvélemény-kutatásokban (annyira azért nem, de a 15-20 százalékot a 30 után akár így is vehetik), mégsem csügged. Imre: boldog. Miért ne tenné? - Ha neked is ilyen világ lenne, te is egyfolytában somolyognál! - Örülnél, mint majom a... Mindjárt megmondja, micsodájának. (Na, öreg, ne durvuljunk!) A nyomorgó nép kacsalábon forgó pa­lotában élő pártfogójának a derűje az övé. .. .Pártja, kormánya, tiszte, meg a má­sik, szintén a földre vert párt... két év alatt úgy leégett, jobban alig lehet. Mire föl: az egyik pesti - gondolom eléggé szegény - kerületben „szocialista”, egy Balaton-fel­­vidéki, erősen polgárosodott faluban meg (ha jól értettem, Felsőörsön) „szabad de­mokrata” polgármestert választ a nép (1996 decemberében)! Hazudhatnak napestig, pillanatonként kiderülhet róluk valami disznóság... nem és nem! Kádár népe rendíthetetlenül ki­tart. .. .Nem azért mondom, de mi alaposan eltángáltuk Iliescu Jankót!­­ Vilnai gyors Kürtösön kürtöl! Ha beengedik Lökösnél, Biharkeresztesen. .. .Imre (mondom!) tud valamit. Kurta Miska Zaránd vármegyéből Szekér-mosoly HÉT

Next