Ez a Hét, 1998. január-március (5. évfolyam, 1-12. szám)

1998-03-13 / 10. szám

Az utolsó variáns... Jóllehet a szocialisták, agyuk hónapokig tartó csúcsra járatása után összehoztak valami úgynevezett keret-megállapodást, vízlépcső-ügy­ben egyelőre továbbra is nagy a titkolózás. Meg nem erősített hírek szerint - és ekkora vízmennyiség esetén természetes némi kiszivárogtatás -, a végkifejlethez mindenképpen meg kell várnunk a májusi választást. Esetleges újabb baloldali győzelem után viszont Európában egyedülálló mutatvány részese lehet Magyarország: ekkor kísérli meg — mondjuk, a dunakiliti tározónál -, a vízen járást az immár másodszor is megdicsőült szocialista csapat. A tervezetben foglaltak szerint, 128 méterrel a tengerszint felett. Mi többiek pedig, akár évtizedeken át, hüledezve bámulhatjuk majd újabb és újabb próbálkozásukat Pilismarósnál vagy Nagymarosnál, miközben itt csücsülünk továbbra is mélyen, valahol a bányabéka fenékküszöbe alatt... Óvár I. Tamás Az más labancokról Valóban, elég jól nézünk ki: valaki nem reánk hozta a Szabad Demokraták Szövetségét?! Er­délybe (a nevében) a magyar­­országira hasonlítót. Mit ne mondjak: azon nyomban elárulták magukat. A hülye is fölismerte őket! „Romániai Szabad De­mokraták Pártja”. Mifelénk az a hír járja róluk, hogy bejegyzésüket Ili­escu és Funar prefektúrái sür­gették. Az ellenben már nem szóbeszéd, tény s való, hogy a ’96-os elnökválasztás má­sodik fordulójában (amikor a magyarság által is támogatott Constantinescu s a nyíltan a magyarfalókhoz pártoló Ilies­cu közt lehetett választani) a Romániai Szabad De­mokraták Pártja híveit a kom­csi elnök újraválasztására buzdította! Erdélyi-SZDSZ írd és mond! Ha a Mérleg utcából kapták az ukázt, odaát (végül) a méregtől nem láthattak.­­ 1051 Bp., Méreg-ucca 6. sz. Bem tábornok, Erdély felszabadítója (Az egész ház az övék? Mint az enyém: Z., Zsidelyes-köz 3.) (Zsindely helyett, persze, ma már csak bádogtető.) Erdélyi pártunk a mmun alsó­­s felsőházi választáson is külön indult (tőlünk), persze, hogy megossza a magyarságot, szavazatokat vegyen el tőlünk s az egész komcsi- és náciel­lenes ellenzéktől, hisz nyil­vánvaló volt, a parlamentba vagy a szenátusba be nem jut­nak! Jó Zarándunkban mind­­összesen olyan másfélezer voksot tudtak összekaparni (a vármegyei szavazatok - mond és tedd! -0,6 százalékát). Épp ennyi hiányzott ahhoz, hogy az RMDSZ (kis és kies) Zarándunkból is küldhessen honatyát Nagy-Bukurváros­­ba.­­ Az ám, R­SZD(SZ)P! Kurta Miska Zaránd vármegyéből Multikultúr-ház Noha Magyarország teljes jogú tagságát az EU-ban pesszimistább lelkek jóval az ezredfor­duló utánra teszik, például Óbudán, a Bojtár utcában egy épület azért félig-meddig már most is benne van. Óriási betűkkel imigyen díszült rajta ugyanis a felirat: AUTÓHÁZ FEHÉR. (Ami - nyilván udvariasságból -, afféle tükörfordítása ugyebár a német nyelvterület Autohaus Weiss-ének.) Praktikus megoldás: így aztán a Mátyás­templom - Mátyás pince után, az éppen erre a környékre vágyó echte germán se sokat töpreng, mi a fene lehet az. Feltéve, ha „beszélni kicsi magyar”... -Ó­ E/v A HÉT

Next