Ez a divat, 1971 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1971-12-01 / 12. szám

KITTY: Manökenségem első évében, életemben először, mint bakfis manöken részt­­vettem a skandináv nagy di­vatbemutató körúton. A lá­nyok között én voltam a kez­dő, a kis veréb. Nem tudtam, hogy szerénynek kell len­nem, és tisztelni kell a rang­idős manökent, a főnököt. Oslóban történt, hogy város­nézésre vittek bennünket és én nagy lendülettel lehuppan­tam a sofőr melletti ülésre, a lányok nem szóltak semmit, csak két-három nap múlva világosítottak föl, hogy ez a hely mindig a főnök helye. Azóta tisztelem kolléganői­met, de sajnos lassan én is „rangidős” leszek. (A midihosszúságú tűzpiros szövetből készült kétrészes ruhámhoz tojáshéjszínű hosz­­szúujjú nylon csipkeblúzt vi­selek.) SACI: Azt mesélem el, hogy Bejrútban hogyan tanultak meg magyarul. Először jártak Libanonban magyar manökenek és az Intercontinental Szállóban mi vol­tunk a ,,csodabogarak", ugyanis semmilyen ott használatos nyelven nem tudtunk érintkezni senkivel. A szálló portása, személyzete ezen úgy segített, hogy egy-egy mosollyal, vagy széles gesztussal üdvözölt bennünket, mi ugyanúgy. Három-négy nap múlva azután — mikor már megtudták, hogy budapestiek vagyunk és hogy egyáltalában Európában hol terül el Budapest — hogyan tanulták meg, máig sem tudom — de így köszöntek: Szia lányok, szép Budapest! (A fehér nadrághoz viselt hosszú tunikám barackrózsaszín—fehér selyemanyagot Bejrútban vásároltam.)

Next