Ez a divat Évkönyv, 1979

2 CSAPATMUNKA Aki kézbe veszi ezt a csaknem 200 oldalas évkönyvet, egy térképet talál benne, feltüntetve rajta, hogy országjáró útjukon a szerkesztők ezúttal a divatipar mely műhelyeibe jutottak el. Öltözködésünk tárgyai, a szorosan vett divatcikkek, több mint 400 vállalatnál, szövetkezetnél készülnek, s ebbe még nem számítjuk bele a kellékek, kiegészítők sok száz gyártóját és a lakosság szolgálatára álló kisiparosokat sem. Bár egy könyv — még az ilyen nagy terjedelmű, gondosan szerkesztett, szép kiadvány is — csak felvillantani tudja a termelőhelyek, a divat formálásában résztvevők, a gyártmánytervezők, kivitelezők, forgalomba hozók törekvéseit, gondjait. Mégis hasznosnak tartjuk. Jól tükrözi: szeretünk igényesen, korszerűen öltözködni, és ebben mind eredményesebben működik közre iparunk. Feltétlenül ösztönzően hat az iparra a lakosság növekvő igénye, sürgetése, hogy a nemzetközi divatirányzatokat — abból legalábbis az elfogadhatót, az ésszerűt —, alkalmazkodva a hazai igényekhez, életkörülményekhez és lehetőségekhez — széleskörűen és gyorsabban vegyük át. Az utóbbi időben végzett több irányú felmérés, piac-, illetve közvéleménykutatás is megerősítette azt a tapasztalatunkat, hogy az ipari vállalatoknak jobban figyelembe kell venniök a lakosság különböző rétegeinek keresletét, szokásait, s a divatosságot a célszerűséggel és a ráfordításokkal jobban össze kell kapcsolni. Igaz, hogy van közelítés a különböző rétegek öltözködésében — különösen vonatkozik ez a fiatalokra —, mégis teljesen egyéni, hogy ki mennyire tart lépést a legújabb divattal vagy csak bizonyos idő után követi, s kiki pénztárcájából mennyit szán öltözködésre. A keresetükhöz képest a legtöbbet azok költik ruházkodásra, akik már keresők, de még nincs családjuk, így egyéni költségvetésük ezt jobban megengedi. Az iparban, mezőgazdaságban, hivatalokban dolgozó lányok, fiatalemberek a legérzékenyebbek a divat változásaira, függetlenül attól, hogy hol élnek, vidéken, nagyobb vagy kisebb településeken, esetleg a fővárosban. Nem szabad azonban megfeledkeznünk a középkorosztályról és a kicsit idősebbekről sem, akik az újszerű formamegoldások és harmonikus színösszeállítások, a variációs lehetőségek mellett vásárlásaiknál főként a kényelmes, kellemes viseletet, a könnyű kezelhetőséget tartják elsődlegesnek. Az ipar, és talán még az Ez a Divat rendszeresen megjelenő számai is, kissé mostohák a férfiakhoz, pedig amint azt az egyik széles körű közvéleménykutatás is mutatta, a 30 éven aluli férfiak legalább úgy szeretnek a divattal lépést tartani, mint a nők. Van még adóssága iparunknak, kereskedelmünknek a gyermekek öltöztetésében is. Lényeges az előrehaladás a csecsemők ruházatánál, de a 3—14 évesek felöltöztetése tudjuk, hogy nem mindig mentes a gondoktól; vagy a fazon, az anyag, a szín vagy a méret és nem ritkán az ára miatt. Azt szeretnénk, ha 1979-ben, a Gyermekek Évében e téren is érezhetőbb lenne a javulás és a három éven felüli gyerekek szülei is kevesebb gonddal, utánjárással, több örömmel, megelégedéssel öltöztethetnék gyermekeiket. A lap és évkönyve jól teljesíti feladatát, ha közvetíti a nemzetközileg elfogadott általános divatirányzatokat, amelyeket iparunk is képes mind jobban követni. De ez a feladatnak a kisebbik része. Célszerű, ha érzékelteti azt a sokoldalú alkotó munkát, ami az intézmények, a vállalatok és szövetkezetek műhelyeiben folyik annak érdekében, hogy a nemzetközi divatirányzatokat a hazai igényekkel és lehetőségekkel összhangba hozzák. Előnyös, ha ezeket az objektív feltételeket ismerve, közvetve ugyan, de orientálja a lap a gyártókat és a vásárlókat lehetőségeink minél jobb kihasználására. Önkritikusan meg kell ugyanis állapítanunk, hogy jobb munkával, jobb együttműködéssel még színvonalasabb öltözködési kultúrára van országunkban lehetőséség. Ezért különösen jó módszernek tartom, hogy megkeresték és megszólaltatták a ruházati iparban tevékenykedő textil- és modelltervezőket, gyártmányfejlesztőket, akiknek együttes csapatmunkájától nagymértékben függ, hogy mi jelenik meg az üzletekben. Ha ez nem jár mindig sikerrel, rendszerint oda vezethető vissza, hogy hiba van a csapatmunkában. Nem ismerik vagy nem jól mérik fel a vásárlók keresletét az ipari, kereskedelmi szakemberek, nem elég bátrak a kockázatvállalásban. Nem eléggé összehangolt az alapanyaggyártó és feldolgozó iparban a tervezők, a gyártmányfejlesztők, a gazdasági szakemberek munkája. Értékeljük azt a kritikus segítő szellemet, ahogyan az Ez a Divat évkönyve feltárja, milyen gondok kohójában érlelődik, formálódik a divat, illetve a divatipar. A nőknek csaknem fele, ha nem is rendszeresen, de legalább időnként maga varrja vagy varratja felső ruháit, míg a kabátokat és fehérneműket túlnyomó részt készen veszi. Megragadva az alkalmat, hogy a lap szerkesztőihez is szólhatok, úgy vélem, sok olvasó kívánságát közvetíthetem, ha azt kérem, hogy a magyar textilipar kínálatára, továbbá az importra alapozva adjon nemcsak ötleteket, hanem gyakorlatban hasznosítható módszereket is azok számára, akik maguk varrnak vagy varratnak. A könyv nagy teret nyújt az 1979. évi divatprognózisnak. A bemutatott üzemek kollekciói bizonyíthatják, hogy az előrejelzés hogyan válik realitássá. Reméljük, hogy 1979-ben mind több vásárló találja majd meg az üzletekben azt a kedvére való ruházati cikket vagy lakberendezési tárgyat, melyek megszületéséről e könyv is írt. KESERŰ JÁNOSNÉ könnyűipari miniszter EZ A DIVAT Évkönyv ’79 Szerkesztette: ZSIGMOND MÁRTA Művészeti szerkesztő: THALY ZOLTÁN Szerkesztőség: 1076 Budapest, VII., Garay u. 5. Telefon: 415-101, 414-749 Kiadja a Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT Kiadóhivatal: Budapest VII., Lenin krt. 9—11. Telefon: 221-285 Terjeszti a Magyar Posta 278.1241 Athenaeum Nyomda Kozma utcai üzeme, Budapest Rotációs mélynyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA vezérigazgató HU ISSN 0133-7068 A borítólapokon Pintér Mari maneken, a Hódmezővásárhelyi Kötöttárugyár modelljében. A felvételeket FÁBRI PÉTER készítette.