Ez a divat, 1982 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1982-06-01 / 6. szám

FOTÓ: GÁBOR VIKTOR — Korántsem. Egyáltalán nem tartom szükségesnek, hogy az utolsó divat szerint öltözzenek a lurkók. A gyere­kek viseleténél az a fontos, hogy praktikus és kényelmes legyen! Legcélszerűbbnek a természetes alapanyagból ké­szült holmikat tartom. A lá­nyom egyébként most, az ötö­dik szülinapjára kapta az el­ső szoknyát, eddig nadrág­ban járt, abban sokkal job­ban tud mozogni. — Azt hiszem, itt az ideje, hogy a mama öltözködéséről is szó essék. — Mindenben a simát és az egyszerűt szeretem. A fekete és a fehér a kedvenc színem, amit nem szívesen látnak rajtunk az operatőrök, de el­nézik nekem, hogy olykor­olykor a feketét is, a fehéret is viselem. — Szerencséje van, hiszen még az ellenségei sem tagad­hatják, hogy karcsú. Ahogy mondani szokás, franciás al­kat ... — ... és az angolos stílust, a kosztümöt, a blúzt szeretem igazán. A képernyőre is egy­szerű blúzokat, garbót hasz­nálok. Nagyon vigyázok, hogy ne kerüljön rám semmi fölösleges, szerintem már egy rosszul megválasztott kitűző is túlöltöztethet. — Befejezésül árulja el, hogy a tévé, a család és a fellépé­sek mellett jut-e egyáltalán ideje a szabadon választott szórakozásra? — Ha nagyon kevés is, de jut. Ebből az időből szinte mindent régi szerelmemre, a színházra fordítok. — Csak nem színésznő akart lenni?! — Szó sincs róla. Néző akar­tam és akarok lenni. És, hogy igazán benne tudjak élni egy darabban, ahhoz nekem a színház varázsa, hangulata, rítusa is kell. Ez az, amit szá­momra a tévé színházi közve­títései nem helyettesíthetnek. SÜTTÖ PÉTER

Next