Ez a divat, 1985 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1985-03-01 / 3. szám
Ijp* Manekenek egymásról A maneken mindenkit érdekel. Mindenki szeretné tudni, milyen valójában az, akit „kívülről", fotóról, plakátról már - úgy érzi - jól ismer. Vajon mit takar mosolya, mire gondol, miközben fényes-titokzatos a tekintete. Sorozatunkban a munka során összekovácsolódott manekenek közül ketten-ketten mesélnek egymásról. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ki-ki maga választhatta társát. Olvasóink kedvébe akarunk járni akkor, amikor felajánljuk: sorozatunk végén Önök válasszák ki a két manekent, aki elmondja, mit tud a másikról. Ehhez a játékhoz minden lapban megtalálják a manökenek fotóját, s majd, a sorozat végén az Önök által választott két képet ki kell vágni, s levelezőlapra ragasztva beküldeni szerkesztőségünk címére, jelezve: kettőjükre, együtt kíváncsiak. A legtöbb azonos kérést lapunkban teljesítjük, a beküldők között pedig kedvenc manekenjeikről készült színes, nagyméretű posztert sorsolunk ki. Hegedűs Mária és Takács Éva Éva: Marika nem tartozik a legszerencsésebb manekenek közé. Hiányzik belőle a szívós kitartás, ami kell hozzá. Nem az a fajta, aki képes nyüzsögni, szem előtt lenni, hogy lássák. Nem lelhető fel az éjszakai életben, nem királynő a diszkóban - őt a reggeli életből lehet megismerni, amikor bevásárol. Mari: Az Ez a Divat kapujában hozott öszsze bennünket a sors, egy közös munkára, jó néhány éve már. Aztán Évi férje - Kolár Endre labdarúgó - Finnországba szerződött, és azóta ritkán látjuk egymást. Azaz évente egy hónapot mindig nála töltök a gyerekemmel együtt, akkor aztán jól felhizlal, hogy itthon ne tudjak dolgozni... Éva: Vicc nélkül, Mari magányos farkas. Kiirtott maga mellől mindenkit. Alig lehet otthonról kirobbantani, de persze ha én keresem, akkor éppen most ment el, vagy mindjárt jön, közük szülei. De a legelképesztőbb mégiscsak az, hogy miközben otthon ül, mindent tud. Hogy milyen az új magyar film, színház, melyik lány hol tart az életével, és nincs olyan keresztrejtvény, amelyet ne végezne ki az utolsó kockáig. Mari: Elképzelhetetlen nyugalom és boldogság veszi körül Évát a Tampere melletti Vakeakoskiban. Fehér vízesés - magyarul. Már az is olyan szimpatikus, hogy mindennek ilyen szép neve van. Gyönyörű kis tóparti házban laknak, ház se közel, se távol. Azt hiszem, aki ismeri őt, az S modell lila ruhás hölgyét, el sem tudja képzelni, hogy napi viselete a következő: puha, meleg, jólfésült melegítő a hozzávaló színű és fényű, könnyen kezelhető, formásan formátlan, praktikus és semmivé át nem változtatható gumicsizmával! Éva: Nincs értelme másban járni, így futok le a vízre horgászni, vagy ebben pattanok hajdan metálkék, ma rozsdamarta, de biztonságos kerékpáromra, hogy bevásároljak a boltban, vagy megnézzem a barátnőmet, aki Dunaújvárosból került Finnországba. Micsoda kapás van ott! A macskám halimádó. Leszaladok a horgászbottal az ebédjéért, és annyit fogok tíz perc alatt, hogy hazaérve kezdhetem is a telefonálást a barátaimnak: este halvacsora! Mari: Éva ripsz-ropsz ember. Ég a keze alatt a munka. S ahogy egy délután megköt egy pulóvert, félóra alatt elkészíti az ebédet. Ügyességből, tehetségből, türelmetlenségből tevődik össze ez a tulajdonsága. Bár minden lehetősége megvan rá, nem merül el a futballista feleség magányosságába, sem pedig a fölösleges csillogásba. Angolul és finnül tanul. Éva: Elképesztő, mennyire szeretnek bennünket, magyarokat a finnek! Egy húszezres kisvárosban finn-magyar baráti társaság működik, és 50, 60 éves emberek tanulnak magyarul. Imádnivaló társaság! Mari: Rendetlen, trehány vagyok, Éva pedáns, rendes. Ha náluk nyaralunk, nem egyszer előfordul, hogy a rendelkezésünkre álló hálószobában minden a feje tetején áll, nem találok semmit. Ő bejön, s egy-kettőre példás rendet csinál. Mindig ilyen volt. Éva: Anyámtól örököltem. Ő a tipikus rajtsepregető. Én azért annyira nem, de rosszul vagyok, ha lemorzsázzák a padlót, ferdére csúszik a szőnyeg. No, ilyesmi nem létezik odakint például egy fotózáson. A műterem mellett - amely persze gyönyörű és az állványon vagy harminc gép sorakozik, s a fotóson kívül senki sem tartózkodhat a helyiségben! - pici konyha, zuhanyzó, diszkrét, halk zeneszó, kávé, sütemények, délben pedig elviszik a fotómodellt ebédelni. A finn manökenek nem szépek, nem is öltözködősek, de amikor munka van, nem ismered meg őket, olyannyira különböznek az utcai arcuktól. Mari: Jó kint lenni, sokat beszélgetünk, vitatkozunk, vesztünk már össze úgy is, hogy mindketten sírtunk. Mindkettőnket nehéz elviselni, ráadásul nekem nagy is a szám, nem tudok semmit sem elhallgatni, s ez az én pályámon sosem szül jó vért. Éva: Nem érdekes, ha valaki nincs az első tíz manöken között. Mindenki nem tetszhet mindenkinek. De Marikának a legkevesebb kedve sincs a bazsalygáshoz, a hízelgéshez, és régvolt házassága egy manökenfiúval szintúgy nem segített, inkább rontott a lehetőségein. Nincs Magyarországon olyan divattal foglalkozó cég, ahol nem a férfinak van igaza! Sajnos. De nem kell ezzel törődni! Nem szabad egyetlen céghez szerződni, mert hosszú távra sem erkölcsileg, sem szakmailag, sem anyagilag nem éri meg. Ami Marikát illeti: soha nem volt ilyen szép és nagyon csinos fiúja van. Hiába kérte meg a kezét legalább egy tucat férfiú, ő csak ül és vár. Mari: Irigylem Évát a sok utazási lehetőségéért, ami nekem nem adatott meg. Éva: Én pedig Pattiért irigylem Marikát, a hároméves kislányáért, akit a férjem is úgy, de úgy szeret, hogy amikor hazajönnek tőlünk, napokig nem találja helyét és folyton azt kérdezgeti: mit csinálhat most Patrícia. Mari kicsit olyan, mint a férjem. Gyönyörű ruhái vannak, jó néhányat szívből irigyelek tőle, s mégis jóformán csak farmerben látni. Bandinak legalább húsz pár szebbnél szebb cipője van, sőt, egyszer vettem neki egy csodálatos bőrnadrágot, de ő csak: 1 farmer + 1 cipő + 2 pulóver. Ezzel húzza ki a szezont. Nem akar kilógni a sorból, a többiek közül. Ugye, az ember nem is hinné, mennyit jelent az öltözködés. Mari: Éváékkal közös jövőt tervezünk. Éva: Ha hazajöttünk két-három év múlva csinálunk valami jó kis üzletet. Minél a divattól! KÖRMÖCZY ÉVA A 7