Ez a divat, 1990 (43. évfolyam, 1-12. szám)
1990-04-01 / 4. szám
MÉG NEM SZTÁR 21 éves, 177 cm magas, 60 kg. Irigylésre méltó méretek (90, 63, 90), sudár termet, karcsú derék, izmos-formás lábak. Hibátlan fehér bőr, fényes, természetes gesztenyebarna haj, barátságosan csillogó zöldesbarna macskaszemek, szépen ívelt száj, határozott áll. Még nem sztármanöken a fiatal, felfelé ívelő pályájú, a kifutón, reklámfilmekben egyre gyakrabbal.a feltűnő manökenek egyike, a fotósok, tervezők mind kedveltebb modellje... Pusztai Noéminek hívják. - Hogyan lettél manöken ? - Egy kicsit talán a lustaságomnak köszönhetem, hogy manöken lettem. Érettségi után ugyanis nem jelentkeztem sehová, egy kis szünetet akartam, lazítást. Nem kívánkoztam újra az iskolapadba, mert nem szerettem iskolába járni. A tanárok mindig többet vártak tőlem, s én nem rajongok a kötelező dolgokért. Egy nyáron át gondolkodtam, hogyan tovább, mikor a barátom és a papám szinte egy időben felfedeztek egy hirdetést, miszerint manökenképző iskola indul. Rábeszéltek, jelentkeztem, felvettek, és elvégeztem az iskolát. - Mihez kezd egy friss diplomás manöken ? - Várja, hogy felfedezzék. Nekem szerencsém volt, mert Diós Katinak, aki maga is ismert manöken volt, egy órán megakadt rajtam a szeme. Fantáziát látott bennem, 8- 10 másik lánnyal együtt kiválasztott, s megtanított néhány titokra. Először kisebb bemutatókon „gyakoroltam”, majd eljött az első igazi nagy divatbemutató - Vámos Magda meghívott az MDI-be, s pár nap múlva már ismert manökenek társaságában lépkedtem a kifutón. - Különleges foglalkozásod van. Különlegesen is élsz? - Nem mondhatnám. Télen és nyáron - uborkaszezon nálunk - kétségkívül több a szabad időm, mint a legtöbb dolgozó nőnek, de a tavaszi és őszi bemutatók idején ki sem látszom a munkából. Ilyenkor hajnalban kelek, napokon keresztül nincs más, csak fárasztó próbák reggeltől estig, s mire eljön a bemutató napja, hullafáradt vagyok. Mégis imádom csinálni. Amikor a dobogóra lépek, elmúlik a fáradtság, a mosoly igazi az arcomon, szívvel-lélekkel és mindent elfelejtve „alakítom" a dögös nőt vagy az iskoláslányt, azt, amit a ruha éppen kíván. Az egyéniség, az átváltozni tudás nagyon fontos, legalább annyira, mint a kellemes külső. Elvárják tőled, hogy mindig szép és elegáns légy ? - Igen, bár én azt hiszem, sokszor okozok csalódást az embereknek. Nem öltözöm feltűnően, nem sminkelem túl magam. Párszor már meg is kaptam, „képen jobban néz ki, mint az életben”. Az a munkám, hogy a bemutatókon, filmen jól nézzek ki, de a magánéletben nem a szépség a legfontosabb. Alapvetően a hangulatomtól függ, hogy hogyan öltözöm. Ha válogatás van, akkor természetesen kiritytyentem magamat, de nincs mindig kedvem „manökennek" lenni. Ilyenkor farmerbe, trikóba bújok, mint akármelyik húszéves lány. Ezek szerint nem sokat foglalkozol a külsőddel? - A smink eltakarja a kisebb hibákat, kozmetikushoz csak akkor megyek, ha nagyon muszáj. Nyáron a napfény, a friss levegő, a víz a legjobb szépítőszerem, fogyókúra helyett szörfözöm. 18 éves koromig aktívan, naponta sportoltam, aztán elengedtem egy kicsit magamat. A kihagyott két év most kezd visszaütni, vigyázni kell, mit eszem, és mennyit. Mozogni, sportolni kell, újra elkezdtem hát futni, otthon zenére gimnasztikázni. - Hogyan öltözöl? Naprakészen követed a divatot, vagy vannak kedvenc darabjaid, amelyekhez feltétlen ragaszkodsz? - A farmer, trikó, pulóver - ez az alapruhatár, ezenkívül a nőies holmikat szeretem. A testre feszülő sortot, a bermudát, a szexis biciklinadrágot, a pólókat. Télen a bő nadrág-zakó-garbó a kedvenc, a lovaglószerelést egyenesen imádom. De van miniszoknyám, estélyi ruhám - a változatosságot szeretem. Nem ragaszkodom semmilyen stílushoz sem, csak a hajam színéhez vagyok hű. -Család, barátok? - Édesanyám biológus, nevelőapám újságíró, van egy 19 éves öcsém. Fiú? Most nincs. - Mi a véleményed a szakmádról? - Szép és nehéz. Az éjszakába nyúló próbák után frissnek, fittnek lenni nem könnyű. Idegölő tétlenül végigülni, végigvárni, hogy összeálljon a zene, a világítás, a színpadkép, sok minden történik a színfalak mögött, ami nem tetszik. A „magyar valóság”, a szervezetlenség bizony a divatszakmában is megtalálható. - Van-e különbség a külföldi és magyar manökenek között? -Ami a díjazást illeti, igencsak van. Persze kategóriák ott is vannak. A topmodellek mesébe illő összegeket keresnek, de Párizsban a legrosszabbul fizetett manöken is 2000 frankot kap egy bemutatóért. Mi 1000 forintért csináljuk ugyanezt. Akkor érdemesebb külföldre szegődni... - Aki pénzt akar keresni, annak igen. Aki hírnévre vágyik, nem biztos, hogy eléri, mert a neves olasz és francia modellek szinte utolérhetetlenül szépek és jók, közöttük nemigen akad magyar. Ausztriában, Svájcban, NSZK-ban viszont szívesen foglalkoztatják a magyar lányokat, s nem fizetnek rosszul. - Te szívesen dolgozol külföldön? - Főleg az utazás miatt élvezem a kinti bemutatókat, mert saját szűk pénztárcámból nem futná ilyen kirándulásokra. Európában már sok helyen megfordultam, a távoli, egzotikus országokba vágyom. Kína, India, Mexikó, Ausztrália... talán majd egyszer. - Terveid? - Az rengeteg van. Sok minden érdekel, sok mindent szeretnék csinálni. Most éppen nyelveket tanulok. Mert a szakmához elengedhetetlen, de azért is, mert a XX. században alapvető dolognak tartom, hogy valaki több nyelven beszéljen. - Távolabbi jövő? - 30 éves koromban szeretnék egy férjet, két gyereket, egy fiút, egy lányt, egy családi házat, ahol van egy szobám, egy nagy terem, amit úgy rendezek be, ahogy éppen kedvem tartja: ha a fotózás érdekel, akkor egyik sarka műterem legyen, ha festeni akarok, akkor elférjen egy festőállvány, ha kerámiát készítenék, akkor egy korongozóasztal. A családommal szeretnék élni, de mindig lenne egy hobbim, ami teljessé teszi az életemet. FODOR MARI 24