Ez a divat, 1990 (43. évfolyam, 1-12. szám)

1990-04-01 / 4. szám

MÉG NEM SZTÁR 21 éves, 177 cm magas, 60 kg. Irigylésre méltó méretek (90, 63, 90), sudár termet, karcsú derék, iz­mos-formás lábak. Hibátlan fehér bőr, fényes, természetes gesztenye­barna haj, barátságosan csillogó zöldesbarna macskaszemek, szé­pen ívelt száj, határozott áll. Még nem sztármanöken a fiatal, felfelé ívelő pályájú, a kifutón, reklámfilmekben egyre gyakrab­­bal.a feltűnő manökenek egyike, a fotósok, tervezők mind kedveltebb modellje... Pusztai Noéminek hív­ják. - Hogyan lettél manöken ? - Egy kicsit talán a lustaságomnak köszönhetem, hogy manöken let­tem. Érettségi után ugyanis nem jelentkeztem sehová, egy kis szü­netet akartam, lazítást. Nem kíván­koztam újra az iskolapadba, mert nem szerettem iskolába járni. A ta­nárok mindig többet vártak tőlem, s én nem rajongok a kötelező dol­gokért. Egy nyáron át gondolkod­tam, hogyan tovább, mikor a bará­tom és a papám szinte egy időben felfedeztek egy hirdetést, miszerint manökenképző iskola indul. Rábe­széltek, jelentkeztem, felvettek, és elvégeztem az iskolát. - Mihez kezd egy friss diplomás ma­nöken ? - Várja, hogy felfedezzék. Nekem szerencsém volt, mert Diós Kati­nak, aki maga is ismert manöken volt, egy órán megakadt rajtam a szeme. Fantáziát látott bennem, 8- 10 másik lánnyal együtt kiválasz­tott, s megtanított néhány titokra. Először kisebb bemutatókon „gya­koroltam”, majd eljött az első igazi nagy divatbemutató - Vámos Mag­da meghívott az MDI-be, s pár nap múlva már ismert manökenek társaságában lépkedtem a kifutón. - Különleges foglalkozásod van. Különlegesen is élsz? - Nem mondhatnám. Télen és nyá­ron - uborkaszezon nálunk - két­ségkívül több a szabad időm, mint a legtöbb dolgozó nőnek, de a ta­vaszi és őszi bemutatók idején ki sem látszom a munkából. Ilyenkor hajnalban kelek, napokon keresz­tül nincs más, csak fárasztó pró­bák reggeltől estig, s mire eljön a bemutató napja, hullafáradt va­gyok. Mégis imádom csinálni. Amikor a dobogóra lépek, elmúlik a fáradtság, a mosoly igazi az arco­mon, szívvel-lélekkel és mindent elfelejtve „alakítom" a dögös nőt vagy az iskoláslányt, azt, amit a ru­ha éppen kíván. Az egyéniség, az átváltozni tudás nagyon fontos, legalább annyira, mint a kellemes külső.­­ Elvárják tőled, hogy mindig szép és elegáns légy ? - Igen, bár én azt hiszem, sokszor okozok csalódást az embereknek. Nem öltözöm feltűnően, nem sminkelem túl magam. Párszor már meg is kaptam, „képen jobban néz ki, mint az életben”. Az a mun­kám, hogy a bemutatókon, filmen jól nézzek ki, de a magánéletben nem a szépség a legfontosabb. Alapvetően a hangulatomtól függ, hogy hogyan öltözöm. Ha váloga­tás van, akkor természetesen kirity­­tyentem magamat, de nincs mindig kedvem „manökennek" lenni. Ilyenkor farmerbe, trikóba bújok, mint akármelyik húszéves lány.­­ Ezek szerint nem sokat foglalko­zol a külsőddel? - A smink eltakarja a kisebb hibá­kat, kozmetikushoz csak akkor megyek, ha nagyon muszáj. Nyá­ron a napfény, a friss levegő, a víz a legjobb szépítőszerem, fogyókú­ra helyett szörfözöm. 18 éves koro­mig aktívan, naponta sportoltam, aztán elengedtem egy kicsit maga­mat. A kihagyott két év most kezd visszaütni, vigyázni kell, mit eszem, és mennyit. Mozogni, spor­tolni kell, újra elkezdtem hát futni, otthon zenére gimnasztikázni. - Hogyan öltözöl? Naprakészen kö­veted a divatot, vagy vannak ked­venc darabjaid, amelyekhez feltétlen ragaszkodsz? - A farmer, trikó, pulóver - ez az alapruhatár, ezenkívül a nőies hol­mikat szeretem. A testre feszülő sortot, a bermudát, a szexis bicikli­­nadrágot, a pólókat. Télen a bő nadrág-zakó-garbó a kedvenc, a lovaglószerelést egyenesen imá­dom. De van miniszoknyám, esté­lyi ruhám - a változatosságot sze­retem. Nem ragaszkodom semmi­lyen stílushoz sem, csak a hajam színéhez vagyok hű. -Család, barátok? - Édesanyám biológus, nevelő­apám újságíró, van egy 19 éves öcsém. Fiú? Most nincs. - Mi a véleményed a szakmádról? - Szép és nehéz. Az éjszakába nyú­ló próbák után frissnek, fittnek lenni nem könnyű. Idegölő tétle­nül végigülni, végigvárni, hogy összeálljon a zene, a világítás, a színpadkép, sok minden történik a színfalak mögött, ami nem tetszik. A „magyar valóság”, a szervezet­lenség bizony a divatszakmában is megtalálható. - Van-e különbség a külföldi és ma­gyar manökenek között? -Ami a díjazást illeti, igencsak van. Persze kategóriák ott is van­nak. A topmodellek mesébe illő összegeket keresnek, de Párizsban a legrosszabbul fizetett manöken is 2000 frankot kap egy bemutatóért. Mi 1000 forintért csináljuk ugyan­ezt. Akkor érdemesebb külföldre sze­gődni... - Aki pénzt ak­ar keresni, annak igen. Aki hírnévre vágyik, nem biz­tos, hogy eléri, mert a neves olasz és francia modellek szinte utolér­­hetetlenül szépek és jók, közöttük nemigen akad magyar. Ausztriá­ban, Svájcban, NSZK-ban viszont szívesen foglalkoztatják a magyar lányokat, s nem fizetnek rosszul. - Te szívesen dolgozol külföldön? - Főleg az utazás miatt élvezem a kinti bemutatókat, mert saját szűk pénztárcámból nem futná ilyen ki­rándulásokra. Európában már sok helyen megfordultam, a távoli, eg­zotikus országokba vágyom. Kína, India, Mexikó, Ausztrália... talán majd egyszer. - Terveid? - Az rengeteg van. Sok minden ér­dekel, sok mindent szeretnék csi­nálni. Most éppen nyelveket tanu­lok. Mert a szakmához elengedhe­tetlen, de azért is, mert a XX. szá­zadban alapvető dolognak tartom, hogy valaki több nyelven beszél­jen. - Távolabbi jövő? - 30 éves koromban szeretnék egy férjet, két gyereket, egy fiút, egy lányt, egy családi házat, ahol van egy szobám, egy nagy terem, amit úgy rendezek be, ahogy éppen kedvem tartja: ha a fotózás érde­kel, akkor egyik sarka műterem le­gyen, ha festeni akarok, akkor el­férjen egy festőállvány, ha kerámi­át készítenék, akkor egy korongo­­zóasztal. A családommal szeretnék élni, de mindig lenne egy hobbim, ami teljessé teszi az életemet. FODOR MARI 24

Next